Marilyn Crispell amerikai dzsesszzongorista.
Pályafutása
Crispell hétéves korától tanult zongorázni. A baltimore-i Peabody Music Schoolban klasszikus zongorát tanult, majd a New England Conservatory of Musicon mellette zeneszerzést is. 1968-ban végzett. Néhány év háziasszonykodás és az orvosi pálya után John Coltrane, Cecil Taylor és más kortárs zenészek, mint Paul Bley és Leo Smith felvételein fedezte fel a maga számára a dzsesszt.
Crispell 1977 óta a New York állambeli Woodstockban él, ahol Karl Berger Kreatív Zenei Stúdiójában képezte magát, majd tanított. 1978-ban járt először Európában, a Creative Music Orchestrával. 1981-ben debütált Anthony Braxton Composition 98 című lemezén. Több mint tíz évig tagja volt Braxton kvartettjének, emellett hamar megjelentek szólólemezei is.
Jeanne Lee-vel dolgozott a Reggie Workman Ensemble-ben. A London Composers Orchestra gyakori vendégeként a Barry Guy New Orchestra és a Henry Grimes Trio tagjaként és a Quartet Noir tagjaként is dolgozik. Felvesz lemezeket Anders Jormin Bortom Quintettel, trióban Lotte Ankerrel és Marilyn Mazurral, valamint duóban David Rothenberggel és Gary Peacockkal.
2006-ban a Vancouveri Kreatív Zenei Intézet igazgatójaként és a Banff Center International Workshop in Jazz-ben is dolgozott. Kortárs zeneszerzők műveit is előadta, és felvette John Cage, Pauline Oliveros, Robert Cogan, Pozzi Escot, Manfred Niehaus és Anthony Davis kompozicióit. Tanfolyamokat vezetett az Egyesült Államok, Európa, Kanada és Új-Zéland egyetemein és központjain. A médiában együttműködött videóművészekkel, filmesekkel, táncosokkal és költőkkel.
Válogatott diszkográfia 1997: Nothing ever was, anyway Annette Peacock emlékére 1998: Duo 1998: Circles 1998: Labyrinth 1998: Gryffgryffgryffs; svédországi concert 1998: Live in Berlin 2000: Live in Zürich 2000: After Appleby 2000: Santuero 2000: For Coltrane 2000: Stella Pulsations 2000: Gaia 2001: Red 2001: Natives and aliens (+ Evan Parker) 2001: Amaryllis 2001: Blue 2004: Storyteller 2005: Pola (+ Barry Guy) 2006: Marilyn Crispell trio + Reggie Workman 2008: Vignettes
Filmek
1985: Rising Tones Cross 2000: Femmes du Jazz / Women in Jazz 2019: The Songpoet 2020: Motian in Motion 2020: ECM50 | 2000 – Marilyn Crispell (epizód az ECM 51 rövidfilmből álló sorozatában)
Díjak
1981: Down Beat kritikusok díja 2005: Guggenheim-ösztöndíj
Jegyzetek
Fordítás
Források https://www.marilyncrispell.com/ https://www.allaboutjazz.com/musicians/marilyn-crispell https://www.allmusic.com/artist/marilyn-crispell-mn0000066153#biography https://www.marilyncrispell.com/bio.htm
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Zongoristák Kategória:Philadelphiaiak Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek