Roy Ayers amerikai vibrafonos.

Pályafutása

Ayers apja harsonázott, anyja zongorázott. Ayers első vibrafonját állitólag a legendás jazzvibrafonista, Lionel Hampton ajándékozta neki, amikor ötéves volt.

Ayers az 1960-as években dzsesszzenészként vált ismertté, különösen soul számaival. Az 1970-es években azonban egyre inkább a funkra koncentrált. Énekesként és zeneszerzőként is dolgozott. Ekkor legnagyobb slágere, az „Everybody Loves The Sunshine”, a Blaxploitation-Film Coffy filmsláger volt. Az 1980-as évekig együtt turnézott és producerkedett Fela Kuti nigériai zenésszel, akivel az Uno Melodic Records lemezcéget is megalapították. A hiphop felvételei különösen sikeresek lettel Angliában, és a népszerű acid jazz területén.

Az 1990-es évek végén a befolyásos brit DJ-guru, Gilles Peterson hívta fel Ayers zenéjére a figyelmet azzal, hogy a BBC rádió „Worldwide” című műsorában gyakrabban játszotta régi darabjait. Nem utolsósorban emiatt 2001-ben megjelent egy Roy Ayers album 1976-tól 1981-ig korábban kiadatlan felvételekkel, amely aztán számos remix alapjául szolgált, és Ayers zenéje visszanyerte népszerűségét az elektronikus tánczene területén.

Roy Ayers idős koráig aktív zenész volt. 2010-ben egy európai turné során többször is fellépett Németországban és Franciaországban.

Halála

2025. március 4-én New Yorkban hunyt el, hosszú betegséget követően.https://www.npr.org/2025/03/05/833528769/roy-ayers-whose-everybody-loves-the-sunshine-charmed-generations-dies-at-84 Halálhírét a családja jelentette be a művész hivatalos Facebook-oldalán.

Albumok

West Coast Vibes (1963) Virgo Vibes (1967) Stoned Soul Picnic (1968) Daddy Bug (1969) All Blues (1969) Unchain My Heart (1970) Ubiquity (1970) Live at the Montreux-i Jazz Fesztivál (1972) He's Coming (1972) Virgo Red (1973) Red Black & Green (1973) Coffy (1973) Change Up the Groove (1974) Mystic Voyage (1975) A Tear to a Smile (1975) Daddy Bug & Friends (1976) Everybody Loves the Sunshine (1976) Vibrations (1976) Lifeline (1977) You Send Me (1978) Step in to Our Life (1978) Starbooty (1978) Let's Do It (1978) Fever (1979) No Stranger to Love (1979) Love Fantasy (1980) Africa, Center of the World (1981) Feeling Good (1982) Lots of Love (1983) In the Dark (1984) You Might Be Surprised (1985) I'm the One (1987) Drive (1988) Wake Up (1989) Searchin' (1991) Hot (1992) Good Vibrations (1993) The Essential Groove Live (1994) Nasté (1995) Mahogany Vibe (2004)

Jegyzetek

Fordítás

Források http://www.royayers.com/ All About Jazz https://www.allmusic.com/artist/roy-ayers-mn0000345168#biography https://www.discogs.com/artist/2265

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Vibrafonosok Kategória:Los Angeles-iek