Turija falu Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció Tuzlai kantonjában.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 18, közúton 21 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 9 km-re délnyugatra, a Turija-folyó völgyében, 200-250 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4 A szomszédos települések: Bikodže, Caparde, Milino Selo, Brijesnica Gornja, Brijesnica Donja és Babice Donje.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb90Bosnyák856597Horvát20Jugoszláv80Egyéb2317Összesen898614
Története A középkorig A település környéke már az őskorban lakott volt, a közeli Ozren-hegység térségében több bronzkori lelőhelyet tártak fel. Különösen értékes leletek kerültek elő a közeli Bokavići területéről. A Jala és a Spreča folyók találkozásának közelében, a Bokavići falu fölötti egyik gerincen 1951-ben került elő a jól ismert Bokavići kincslelet, amely jelenleg Bosznia-Hercegovina legnagyobb ismert Ha B1 fázisú bronzkori lelete.
A térség legszembetűnőbb képződménye a Gradina nevű magaslat – amely nevét a rajta állt erődítményről kapta –, a Strojna folyó felett, a Turia folyóval való összefolyásának közelében található. Egy meredek, nehezen megközelíthető lejtőkkel övezett, kiemelkedő magaslatról (487 m) van szó, amely csupán északi oldalán csatlakozik a szomszédos hegygerinchez. A lelőhelyet régészetileg még nem vizsgálták, bár sajátosságai alapján tipikus példája az őskori várak és középkori erődítmények elhelyezkedési módjának.
Középkor Turija település területe a középkorban és a korai oszmán időszakban Dramešin plébániájához (később náhije) tartozott. A település történelmi adatok alapján nagyon régi, ezt támasztja alá az a számos régiség és fennmaradt helynév, mint például: Crkvina, Tatoš, Jakuševina, Japiševa njiva, Ivkovina, Staro Guvno, Čalakuša, Čalakni šuma, Dovište, Hodžina niva és mások, amelyek bizonyosan a középkorból származnak, de a szomszédos Babice faluban vannak olyan helynevek, mint Mramor, Gradina, Strojna, Klisa, valamint egy hely, ahol magányos stećakok találhatók.
Az oszmán uralom Turija települést, mint a Drametini náhije szerves részét első alkalommal 1519-ben jegyezték fel először az adóösszeírások a Zvorniki szandzsák főkönyvi jegyzékébe. Eszerint a település jövedelme 1980 akcse volt. Az 1533-as összeírás szerint Turija 10 házas falu volt, ebből 5 muszlim és 5 nem muszlim porta volt. Közülük ketten a zvorniki erődben tímárként dolgoztak. 1548-ra 16-ra nőtt a házak száma a faluban, a muszlim házak száma pedig megduplázódott, azaz 11-re nőtt. A község összjövedelme az 1548-as összeírás szerint 4400 akcse volt, ennek csaknem egyharmada a szőlőkből származó bevétel volt. A Zvorniki szandzsak összeírásában Turija község a Dramešini náhije részeként 1604-ben szerepel. Abban az évben négy muszlim háza volt. Tuzlai kadiluk 1750-es jegyzékében más települések mellett azt is rögzítették, hogy Turija 660 garast adott, de 1755-ben tuzlai erőd építése céljából már 1080-at követeltek a községtől.
Mivel Turiját a középkorban és az oszmán korban is ugyanezen a néven említik, ez az itteni élet történelmi folytonosságának bizonyítéka. A 16. század közepétől Turija már muszlim többségű település volt. A 19. század végéig Turija település kisebb területet ölelt fel, mely a Turija folyó kanyarulatától délkeletre feküdt. Később egy újabb részt is Turija településhez csatoltak Dubravići régi falujával, amely addig Mila községhez tartozott, és amely a Turija folyótól nyugatra helyezkedett el. Az 1850/51-es összeírás szerint Turija településnek 53 háza volt, és ennek megfelelően a Tuzla régió egyik fejlettebb vidéki településének számított. A 179 muszlim férfi lakosból 94 volt munkaképes, 64 kiskorú, 20 idős és 1 katona. Abban az időben az oszmán kormányzat Boszniában csak a férfiakat számolta a népességhez. A férfi és női népesség mozgását és arányát követve a későbbi összeírások alapján, melyeket az osztrák-magyar közigazgatás idején végeztek, 1850-ben összesen mintegy 320 lakosa lehetett. Džaferović, Tagić, Kišić, Hodžić, Merdanović és Imamović voltak azok a vezetéknevek, amelyek akkoriban három vagy több házban szerepeltek.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az osztrák-magyar uralom idején még három népszámlálás volt a településen. Bosznia-Hercegovina 1879. évi népszámlálása szerint Turija település a Tuzla körzethez tartozó Zvornik kerülethez (Alsó-Tuzla) tartozott. Dolnja Turija településnek 66 háza volt, összesen 323 lakossal (179 férfi, 144 nő), mind muszlimok. Gornja Turija akkor Jaruška községként volt bejegyezve, és 26 háza volt, amelyben 152 ember élt. Lakossága (82 férfi és 72 nő), mind muszlim volt. Alsó Turija és Felső Turija összesen 92 házzal volt 475 lakossal rendelkezett. 1885-ben Turija községi státusszal rendelkezett, közigazgatásilag és területileg a Dolnja Tuzla körzethez és a Dolnja Tuzla kerülethez tartozott. Négy falut foglalt magában: Babice, Jaruške, Treštenica és Turija. Turija településen 71 ház volt, 356 lakossal (187 férfi és 169 nő), mind muszlimok. A foglalkozás szerint megoszlás szerint egy imám, 56 munkás, 47 jobbágy, 3 segédmunkás-bérmunkás volt, a többiek többnyire nők és gyerekek voltak. Babicén 318, Jaruškán 277, Treštenicán 363 lakos élt. Az 1895-ös népszámláláson Turija község 1885-höz hasonlóan négy települést foglalt magában: Babice, Jaruške, Treštenica és Turija. Turija település a következő falvakból állt: Bešići, Dubravići, Ivkovina, Jukići, Milinkići és Tokići. A listán egy mecset is szerepel, és kettő iskola. Turijának 74 háza volt, ebből 66 lakott és 8 lakatlan. Turián 1895-ben 357 lakos élt, ebből 207 férfi és 150 nő.17 Az előző két összeíráshoz hasonlóan Turia kizárólagosan iszlám vallású lakosság volt, és mindannyian mezőgazdasággal foglalkoztak. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett. Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Turija is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak bosnyák lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak.
Turija gyakorlatilag az egész háború alatt frontközeli, illetve frontvonalbeli településnek számított. A település egy része közvetlenül a harci érintkezési vonal közelében helyezkedett el. A helyi visszaemlékezések szerint Turiját tüzérségi fegyverekkel, páncéltörő eszközökkel, harckocsikkal, helikopterekkel, irányított rakétákkal és más fegyverekkel is támadták. A település egy része egy ideig senki földjéhez hasonló köztes területté vált, vagyis a saját és az ellenséges állások közötti veszélyes zónában helyezkedett el. Turija lakói közül sokan bekapcsolódtak a terület védelmébe. A Lukavac környékén működő ARBiH-alakulatok közül különösen jelentős volt a 212. bosnyák dandár, amely később 222. bosnyák felszabadító dandár néven működött a bosnyák 2. hadtest keretében. A Turijában tartott megemlékezések ma is külön emlékeznek a šehidekre és a háborúban elesett harcosokra. Ez azt mutatja, hogy a háborús időszak a település kollektív emlékezetének egyik legfontosabb része lett.