Mark Mothersbaugh amerikai énekes, billentyűs. Az 1970-es évek végén az újhullámos Devo együttes társalapítójaként, énekeseként és billentyűsként vált ismertté, amelynek „Whip It” című száma 1980-ban az Egyesült Államok legjobb 20 kislemeze között volt.

Pályafutása

Annak ellenére, hogy súlyos rövidlátásban és asztigmatizmusban szenvedett – első szemüvegét hét évesen kapta – már fiatalon erős művészeti tehetséget mutatott. Zongorázni tanult. A zene iránti érdeklődése akkor bontakozott ki, amikor 1964-ben meglátta a The Beatles első fellépését az Ed Sullivan Show-ban. Annak ellenére, hogy súlyos rövidlátásban és asztigmatizmusban szenvedett – első szemüvegét hét évesen kapta – már fiatalon erős művészeti tehetséget mutatott. Zongorázni tanult. A zene iránti érdeklődése akkor bontakozott ki, amikor 1964-ben meglátta a The Beatles első fellépését az Ed Sullivan Show-ban.

Mélyen érintette négy diáktársa halála, akiket a Nemzeti Gárda katonái lőttek le 1970. május 4-én. Elfogta a gondolat, hogy az emberiség inkább visszafejlődik, mintsem előre. 1973-ban rockzenekart alapított barátaival és művésztársaival, (Gerald Casale-lel és Bob Lewisszal) velük terjeszteni „de-evolúció” elméletét.

Az 1980-as években tévésorozatokhoz és filmekhez írt zenét. Több mint 90 sorozat és film dalait írta meg a Devo együttes 1991-es felbomlása után. Mothersbaugh-ot hétszer jutalmazták a BMI Film & TV Awards díjátadón. Háromszor jelölték Emmy-díjra.

Diszkográfia Musik for Insomniaks, Volumes 1 and 2 (1988) El mundo de Beakman (1992) Tomb Raider II (1997) The Adventures of Valdo & Marie (1997) Tomb Raider III (1998) The Rugrats Movie (1998) Joyeux Mutato (1999) Mystery Men (1999) Rushmore (1999) Tomb Raider: The Last Revelation (1999) Jak and Daxter: The Precursor Legacy (2001) The Royal Tenenbaums (2001) Welcome to Collinwood (2002) Music for Edward Gorey (2003) Los Sims 2 (2004) The Life Aquatic with Steve Zissou con Steve Zissou (2005) Cloudy with a Chance of Meatballs (2009) Ramona and Beezus (2010) Un show más (2010-2017) Salvando al soldado Pérez (2011) 21 Jump Street (2012) Hotel Transylvania (2012) Cloudy with a Chance of Meatballs 2 (2013) La gran aventura LEGO (2014) 22 Jump Street (2014) Regular Show: The Movie (2015) Thor: Ragnarok (2017) (Des)encanto (2018) The Lego Movie 2: The Second Part (2019) The Willoughbys (2020) The Croods: A New Age (2020) The Mitchells vs. the Machines (2021)

Filmek

2001: Bankrabló csajok

Díjak 2004: Richard Kirk-díj a legjobb film- és televíziós zeneszerzőnek 2008: tiszteletbeli doktori cím, Kent State University 2016: Akron város kulcsa a County Public Library-tól

Jegyzetek

Források https://markmothersbaugh.com/ https://www.allmusic.com/artist/mark-mothersbaugh-mn0000292845#biography https://eu.beaconjournal.com/story/entertainment/music/2023/02/20/mark-mothersbaugh-on-composing-for-film-cocaine-bear-devo-in-2023/69911515007/ https://www.discogs.com/artist/45684-Mark-Mothersbaugh

Kategória:Amerikai zenészek Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Punkzenészek