Hofhauser Elek magyar építész és építőmester, Hofhauser Antal testvére.

Élete Hofhauser Antal polgári kőfaragó mester és Rössler Terézia tizenkettedik gyermekeként született német eredetű családban. Kivitelezőként (korabeli szóhasználattal építőmester) működött elsősorban, de néhány épületnél ő maga volt a tervező is. Egyes források szerint több száz budapesti ház felépítésében vett részt.Verrasztó, i. m. Ő volt a Kallina Mór által tervezett Budavári evangélikus templom kivitelezője is.https://medit.lutheran.hu/files/Budai_vari_templom.pdf

Az Építő Ipar folyóiratban 1877-től egészen 1921-ig, azaz 44 éven át előfordul a neve az aktuális építkezések felsorolásánál. 1898-ban a Magyar Iparművészeti Társulat egyik alapító tagja volt.http://epa.oszk.hu/02100/02120/00034/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_34_209.pdf

Wurm Matildot (1853–1917) vette feleségül, akitől 15 gyermeke született.

1923-ban hunyt el 78. életévében. A ma már nem létező Németvölgyi temetőben helyezték nyugalomra.https://adt.arcanum.com/hu/view/UjNemzedek_1923_04/?query=%22Hofhauser+Elek%22&pg=63&layout=s

Ismert épületei 1887: lakóház, Budapest, Margit körút 40.https://24.hu/kultura/2021/10/11/ezek-a-legcsunyabb-budapesti-epuletek-duna-arena-margit-korut-rakoczi-ut-vaci-utca/ 1890: saját lakóháza, Budapest, Kék Golyó utca 17. (az épületet 1998–2001-ben felújították, napjainkban a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség használja) 1892: Trombitás-ház, Budapest, Batthyány utca 31. / Kapás utca 2.https://budapest100.hu/house/batthyany-utca-31/ 1893–1896: Pejacsevich-palota, Budapest, Reviczky u. 3.http://www.ezustnet.hu/dokumentumok/nyilvanos/NY_Kultura_Magnasfertaly.docx.pdf 1893–1894: lakóház, Budapest, Krúdy Gyula u. 6.https://jozsefvaros.hu/downloads/2022/05/Vedelemmel_erintett_epiteszeti.pdf?ver=20220509215139 1896–1897: Gebhardt-bérház, Budapest, Kossuth Lajos u. 8. (kérdéses szerzőség, az épület lehet hogy Schweiger Gyula műve)Havas Gyöngyvér: Schweiger Gyula (1846–1930) In: (szerk.) Rozsnyay József: Építőművészek a historizmustól a modernizmusig, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szakkönyvkiadó Üzletága, Budapest, 2018, , 62-63. o. 1898: Biscara-bérház, Budapest, Szilágyi Dezső tér 6-7.https://budapest100.hu/house/szilagyi-dezso-ter-6-7/ 1901–1902: Apáthy-nyaraló, Budapest, Páfrány utca 9. 1901–1902: katolikus egyesületi ház kápolnával, Budapest, Toldy Ferenc utca 30.https://gallery.hungaricana.hu/hu/BudapestGyujtemeny/1055268/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJDSU1LRSI6IFsia2F0b2xpa3VzIGVneWhcdTAwZTF6Il0sICJEQVRBQkFTRSI6IFsiUEhPVE8iXSwgIlRFTEVQVUxFUyI6IFsiQnVkYXBlc3QiXX0sICJxdWVyeSI6ICJDSU1LRT0oXCJ2XHUwMGUxclwiKSJ9

Csak kivitelező volt 1895: Budavári evangélikus templom, Budapest, Táncsics Mihály u. 28. (tervezte: Kallina Mór)

Képtár

Jegyzetek

Források Verrasztó Gábor: Hofhauser építőmester és Kék Golyó utcai otthona (hegyvidekujsag.hu, 2019. márc. 27.)

Kategória:Magyar építészek Kategória:Német származású magyarok Kategória:Budaiak Kategória:A megszűnt Németvölgyi temetőben eltemetett személyek Kategória:1845-ben született személyek Kategória:1923-ban elhunyt személyek