Willis Chatman Hawley (Benton megye, Oregon, 1864. május 5. – Salem, Oregon, 1941. július 27.) amerikai politikus, a Willamette Egyetem kilencedik rektora. 1907 és 1933 között republikánus képviselő, a Smoot–Hawley Tariff Act kereskedelmi törvény támogatója volt.
Élete Hawley az oregoni Benton megyében, az egykori Belknap településen fekvő farmon született. Alapdiplomáját a Willamette Egyetemen szerezte, majd 1884 és 1886 között az Umpqua Academy igazgatója volt, ahol BA és LL.B (jogi alapfokú) végzettségeket szerzett.
1888 és 1891 között a draini tanítóképző igazgatója volt. Mesterdiplomáját 1890-ben szerezte a Willamette Egyetemen, aminek a következő évben oktatója lett. Tizenhat éven át volt az intézmény gazdaságtudományi és történelemoktatója, 1893 és 1902 között pedig rektora.
Az egyetemtől való távozását követően több oktatási és üzleti szervezet tagja volt, majd 1915-től a Kongresszus által létrehozott vidékmegőrző bizottságokban vállalt szerepet és a George Washington születésének kétszázadik évfordulójára létrehozott szervezetnek is tagja volt.
Politikai pályafutása 1906-ban a Republikánus Párt színeiben Oregon 1. kongresszusi kerületének képviselője lett, majd a következő 12 két éves ciklusban mindig újraválasztották. 1907. március 4-e és 1933. március 3-a között volt képviselő; a 70. és 71. kongresszusok út- és pénzügyi bizottságának elnöke, valamint a protekcionista kereskedelmi szabályokat bevezető Smoot–Hawley Tariff Act támogatója volt.
Az 1932-es választás elvesztését követően joggal foglalkozott. 1941. július 24-én, 77 évesen hunyt el Salemben; sírhelye a City View temetőben van.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Kategória:A Willamette Egyetem rektorai Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai Kategória:Oregoni politikusok Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek