Idősebb Gerevich Aladár (teljes nevén Gerevich Aladár István János) (Máramarossziget, 1879. január 9. – Miskolc, 1947. július 4.) vívómester, vívó, katonatiszt, cikkíró. A Ludovika Akadémia elvégzése, majd 10 évnyi katonai szolgálat (1897–1907) után négy évtizeden keresztül dolgozott vívómesterként Budapesten és számos vidéki városban (pl. Szolnokon, Jászberényben, Sátoraljaújhelyen). 1920-ban Miskolcon telepedett le és haláláig itt oktatta a kard- és tőrvívást. Korának egyik legismertebb vidéki vívómestere volt.

Gerevich Tibor művészettörténész bátyja, Gerevich Aladár hétszeres olimpiai aranyérmes kardvívó apja és első mestere, Gerevich Pál világbajnok kardvívó és Gerevich György vívóedző nagyapja. Középső fia, Emil országosan ismert kard- és tőrvívó volt. Legkisebb fia, Tibor szintén ismert vívó volt, később Magyarországon és Nyugat-Németországban dolgozott vívóedzőként.

Id. Gerevich Aladár egy egész vívódinasztia alapítója volt, melynek ismertebb tagjai 3 fia és 2 unokája.

Életútja bélyegkép|bal|160px|A Gerevich család az 1890-es évek elejénBalról jobbra: szoknyában a kicsi Géza ül, Aladár, Gerevich Emil, felesége Ilniczky Ilona, Tibor, Aladár lábánál karba tett kézzel Zoltán ül.

Szülővárosában édesapja, Gerevich Emil 1877-től a felsőbb leányiskola tanára volt. Édesanyja, Ilniczky Ilona a kárpátaljai Velétén született 1854. február 26-án az iloncai görögkatolikus pap lányaként,Gerevich Aladár (1910) (Névpont) megérte fiai – Aladár, Tibor, Zoltán és Géza – karrierjének kiteljesedését, majd két fia – Zoltán (1932), Aladár (1947) – halálát és hosszú életének 95. évében hunyt el Budapesten, 1948. március 27-én. Emil tanári diplomája segítségével emelkedett ki az Osztrák–Magyar Monarchia perifériájáról, egy szegény, kárpátaljai görögkatolikus papcsaládból. A tanár második fia, Tibor, a későbbi neves művészettörténész, egyetemi tanár szintén Máramarosszigeten született 1882-ben. Gerevich Emilt 1885-ben kinevezték a besztercebányai felsőbb leányiskola igazgatójává, a család átköltözött a felvidéki bányavárosba. Aladár két másik öccse – Zoltán (1886) és Géza (1888) – már itt született. A legidősebb fiú Besztercebányán kezdte el középiskolai tanulmányait a helyi katolikus gimnáziumban.A besztercebányai kir. kat. főgimnázium értesítője az 1888—89. tanévről. Budapesti Hírlap, 1889. augusztus 9. 1891-ben egy újabb kinevezés miatt Kassára költözött a család, mivel Gerevich Emil lett a kassai főreáliskola igazgatója. Aladár a helyi premontrei katolikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait.

Katonai pályafutása bélyeg|bal|180px|Ludoviceum 1893-ban felvételt nyert a Ludovika Akadémiára. A budapesti katonai tanintézet a véderőről szóló 1868. évi XL. törvénycikk 1882-es módosítása alapján biztosított továbbtanulási lehetőséget olyan 14-17 éves középiskolások részére, akik elvégezték a gimnázium legalább 4 osztályát. A tanulmányaikat kielégítő eredménnyel elvégző kadétok 4 év után a magyar királyi honvédséghez kerültek hadapródként, a kitűnő eredménnyel végzett növendékek pedig hadnagyi rangot kaptak. Gerevich Aladár 1897-ben végzett az Akadémián, megkapta a hadapród-tiszthelyettesi kinevezését és a szegedi 5. honvéd gyalogezredhez vezényelték.Budapesti Közlöny, 1897. augusztus 18. Egy évvel később áthelyezték a kassai 9. honvéd gyalogezredhez,Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1898. szeptember 9. 1899-ben előléptették hadnaggyá.a Magyarország, 1899. április 30. A fiatal tisztet kimondottan érdekelte a vívás, 1901 októberében katonai amatőr vívóként részt vett egy olyan kassai vívóakadémián, amely az olasz kardvívást népszerűsítette. A rendezvényen szerepeltek a hazánkban tanító, legismertebb itáliai vívómesterek – Italo Santelli, Angelo Torricelli – és több kiváló magyar vívó (Porteleky László, az előző év magyar kardvívó bajnoka; Mészáros Ervin).Vívó-akadémia. Felsőmagyarország, 1901. október 25., 6. o. Az egyik beszámoló megemlíti a kassai honvédhadnagy tehetségét és szép vívását.Abaúj-Kassai Közlöny, 1901. november 17.; „...Gerevich Aladár (Kassa) [...] mind tehetséges vívók s szépet produkáltak.”

Édesapja 1902-ben elhunyt és pár hónappal később a hadnagy átkerült új állomáshelyére, Munkácsra a 11. honvéd gyalogezredhez.Rendeleti Közlöny a M. Kir. Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1903. április 30. 1905-ben előléptették főhadnaggyá, de már az év végén kérelmezett egy egészségügyi vizsgálatot, ami után egy fél évre megkapta a „jelenleg szolgálatképtelen” minősítést. 1906-ban visszatért a honvédség kötelékébe, aztán egy évvel később a kassai 11. honvéd gyalogezred főhadnagyaként benyújtotta leszerelési kérelmét, 1907. március elsején mondott le tiszti rendfokozatáról. Egy fél évvel később házasságot kötött Herczog Irén Ilonával, valószínűleg részben ezzel is magyarázható a katonai pálya elhagyása, mivel a magas házassági kaució – egy hadnagy számára 60 ezer korona, évi jövedelme harmincszorosa – gyakorlatilag lehetetlenné tette a házasságkötést.Kiss Gábor: Házasodna a tiszt úr? nagyhaboru.blog.hu

A fiatal vívásoktató bélyeg|150px|Italo Santelli |bélyeg|bal|220px|Arlow Gusztáv kitörésben (1894)Systematisches Lehrbuch für den Unterricht im Säbelfechten aus der Hoch-Tierce-Auslage

Gerevich Aladár szent-gernyói Horváth Lajos vívómestertől tanulta az 1896-os millenniumi vívóverseny után Magyarországon is meghonosodó, Radaelli-féle, modern olasz kardvívást, melynek hazánkban Italo Santelli olasz vívómester volt a legismertebb képviselője. Ludovikás akadémistaként Gerevich még a régi magyar kardvívást tanulta, erről a vívásról írt 1894-ben könyvet lovag Arlow Gusztáv (1861–1926)Arlow Gusztáv (Vívómúzeum) neves vívómester. Gerevich Aladár leszerelése után vívásoktatással kezdett el foglalkozni. Már 1907 októberétől egy több hónapos, szolnoki vívótanfolyamon Arlow Gusztáv vívómester segítője (segédmestere),Sport-Világ, 1908. január 26. ugyanakkor 1908 augusztusában egy vidéki újság cikkében már „jó nevű pesti vívómesterként” van megemlítve.Nyírvidék, 1908. augusztus 30. Két évvel később az 1900-ban alapított Szolnoki Vívó Club mestere, közben Jászberényben is oktatott, ahol 1910. március 16-án megszületett első fia, Aladár. A fiatal vívómester majdnem három évet töltött Szolnokon, majd 1910 szeptemberében a fővárosba költözött és itt vívótermet nyitott az Irányi u. 19. szám alatt.Pesti Hírlap, 1910. szeptember 18. Az ambiciózus oktató szakmai elismertségét jelzi, hogy 1911-ben már résztvevője egy olyan vívómester-versenynek, melyet a Hivatásos Vívók Egyesülete (HVE) szervezett és ezen a versenyen tiszteletdíjat nyert.A vívómester-verseny. Budapesti Hírlap, 1911. május 9. Idővel Santelli budapesti termében segédkezik, illetve Santelli helyére kerül a Wesselényi Vívóklubban. 1913-ban már a HVE tagja és egy vívómester-vizsgán bizottsági tag.Budapesti Hírlap, 1913. január 11. Ebben az évben már egy bécsi versenyen is jól szerepelnek tanítványai.Pesti Napló, 1913. december 3.

Az első világháborúban bélyeg|190px|Osztrák–magyar katona gázálarcban az olasz fronton

1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Gerevich Aladár 1915. január elsején vonult be mint közember, mivel 1907-ben lemondott tiszti rangjáról. Csakhamar előléptették őrmesterré, majd tiszthelyettes lett, végül 1916 januárjában visszakapta főhadnagyi rangját. Összesen húsz hónapot harcolt az északi és az olasz fronton.

A Kárpátokban folyó harcok után a vívómester 1915 szeptemberében került ki az olasz frontra a budapesti 1. honvéd gyalogezred állományában, a Doberdó-fennsík egyik magaslatára, a San Michele-hegyre. Az ezred a 20. honvéd hadosztály kötelékében harcolt. Gerevich több isonzói csatában – a harmadikban, a negyedikben és az ötödikben – védte a magaslatot az olasz támadásokkal szemben. A márciusban lezajlott V. isonzói csata után egy több hónapos, viszonylag csendes időszak következett be ezen a frontszakaszon, amit az 1916. június 29-én végrehajtott osztrák–magyar gáztámadás szakított meg. A támadás során Gerevich főhadnagy gázmérgezést szenvedett, felépülésé után még további hat hónapot töltött a bukovinai fronton a 306. honvéd gyalogezred állományában.

Miskolc vívómestere bélyeg|250px|Gerevich mester és tőrvívói 1939-ben bélyeg|bal|170px|Gerevich 1937-ben

Gerevich Aladár a Miskolci Vasutas Sportklub (MVSC) meghívására érkezett Borsod vármegye központjába 1920 elején. A fővárosi Wesselényi Vívó Club mestereként, illetve a Santelli-féle vívóterem oktatójaként akkoriban már országosan ismert vívómester volt, aki vívótudását a tényleges sportküzdelmek során is bizonyította.Vívás. Magyar Jövő, 1920. január 27.: „és hogy tuss erőre ma az országban a legerősebb, ahhoz kétség sem fér.” 1922-ben, majd 1923-ban a miskolci Korona szálló kis tánctermében oktatta a vívást.Vívás. Reggeli Hirlap, 1923. október 31. Egy 1924-ben rendezett miskolci vívóverseny helyezettjei névsorában megjelenik a későbbi olimpikon Piller György neve, aki akkoriban Gerevich mester tanítványa volt.A Borsod-Miskolci Vivó Club házi tőr- és kardbajnoksága. Reggeli Hirlap, 1924. április 29. 1925-ben még mindig a Széchenyi utcai szállodában folyt az oktatás. 1927-ben a kassai kardcsapat felett aratott fölényes győzelmet a Spiry Endre dr., Feigl Iván, Pillér György, ifj. Gerevich Aladár, Barabás Endre összetételű miskolci kardcsapat.Róbert Miklós: Miskolc válogatott vívó csapata 18:7 arányban… Reggeli Hirlap, 1927. január 25. Később, 1934 és 1940 között a Miskolci Katolikus Fiúgimnázium diákjait is oktatta Gerevich Aladár. 1938-ban egészen kiváló évet zárt a gimnázium vívócsapata, hiszen 12 KISOK aranyéremmel lettek gazdagabbak, megnyertek a kerületi és országos KISOK tőrcsapatversenyt.Katolikus gimnázium évkönyve. Miskolc, 1938, 74. o. A vidéki nehézségek, a teremhiány ellenére Gerevich mester szép sikereket ért el két és fél évtizedes miskolci ténykedése során, vívóiskolájából indulva váltak országosan ismert kardvívókká, majd olimpiai bajnokká: Piller György, illetve saját fia, ifj. Gerevich Aladár; továbbá számos helyi vívó vált keze alatt országosan jegyzett kardvívóvá.Kárpáti Béla: Apropó: Gerevichék! Észak-Magyarország, 1989. február 4.: „Spiry, Feigl, majd Benedek és a Győry fivérek, Hercz, Horváth Z., Vajda, Póka, Vadnay, Fekete (a későbbi főispán) és még sokan mások.” Ezen eredmények miatt nevezte őt „a miskolci vívósport atyamesterének” a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap újságírója 1935-ben.

1947-ben az idős vívómester megbetegedett, komoly problémái voltak a lábával. Időnként még kisétált kutyáival a Népkertbe, de már nem tudott oktatni. Halála előtt két hónappal a Szabad Magyarország c. lap újságírója még készített vele egy nagy interjút.Csató István: Amikor kardélre hányták a villanykörtét... Szabad Magyarország, 1947. május 4. Idősebb Gerevich Aladár 1947. július 4-én hunyt el, unokája által gondozott sírja a Mindszenti katolikus temetőben található (14. parcella, 8. sor, 2. sír).

Szak- és cikkíró Gerentsér László budapesti vívómesterhez hasonlóan Gerevich Aladár termékeny szak- és cikkíró volt. Újságcikkei a helyi sajtótermékekben (a Reggeli Hírlapban, a Magyar Jövőben, a Felsőmagyarországi Reggeli Hirlapban) jelentek meg. Az egyik első cikkét 1923-ban írta, abban egy helyi katonai vívóversenyről tudósított.Katonatisztek vívóversenye. Magyar Jövő, 1923. május 12.

Családja bélyeg|250px|Édesanyja és öccseiBalról jobbra: Gerevich Tibor, Gerevich Zoltán (1886 – 1932), özv. Gerevich Emilné (Nanankó), Gerevich Géza, id. Gerevich Aladár. A fénykép 1932. november 3. előtt készült, ekkor hunyt el Gerevich Zoltán. bélyeg|bal|90px|Emil