A Vörös Görények, angolul Red Polecats, rövidítve RPX az egyik első magyar igazi koncertező punkzenekar, amelyet Hódmezővásárhelyen alapítottak 1978. júniusában. Búcsúkoncertjüket 1981 márciusában tartották.
Annak ellenére, hogy a Vörös Görények az egyik első magyar koncertező punkzenekar volt, korabeli publikáció, film, kiadvány nem örökítette meg a tevékenységüket. Egyedül hangfelvételek, fényképek és egykori rajongók őrzik az emlékét. Az, hogy mégsem merült teljesen a felesésbe, Ács-Tari Béla munkásságának köszönhető, aki 2022-ben, több mint 40 év után felkutatta az együttest.Vásárhelyi középiskolások alapították az egyik legrégebbi punk zenekart, delmagyar.hu, 2024. május 6.
Története Kovács Péter az NDK-ban tanult 15 éves korában Haldenslebenben (Magdeburg mellett), ahová édesapja kiküldetése miatt került. Az NSZK közelsége jóvoltából ott hallotta a Sex Pistols: Holidays in the Sun (1977) dalát, amely meghatározó élmény volt számára. Hazatérve Magyarországra, a magával hozott basszusgitárral zenekart alapított korábbi zenész ismerőseivel illetve középiskolai társakkal. Első fellépésük a hódmezővásárhelyi Frankel Leó szakközépiskolában volt 1978 őszén, amelyen csak három számot adtak elő (Harlem, Utolsó ítélet, Reménytelen Csalódás).
A középiskola elvégzésével a tagok mentek a maguk útján, volt aki továbbtanult, volt aki dolgozott és az ország különböző pontján kötöttek ki, ezért a zenekar már nem tudott működni.
2000-es évek A 2004-es magyarországi népszavazás, amely érvénytelen lett az alacsony részvétel miatt, Kovács úgy érezte, hogy a határontúli magyarokat ezzel cserbenhagyták, és elérkezettnek látta az időt, hogy új mondanivalóval újra zenéljen a régi tagokkal. Három lemezt készítettek ebben az időszakban. Gyurcsány Ferenc lemondása után már nem volt mondanivalója; örült, hogy lezárult egy sötét korszak az életében.
Tagjai Berki László (Csacsa) – ének Csehó Péter – szólógitár 1981-ben helyette: Farkas Zsolt Sándor János (Kobra) – ritmusgitár Végvári Tamás (Biga) – dob Kovács Péter (Kutya) – basszusgitár Benyhe Gábor – hangtechnikus
Albumok Minek nézel, 1993 Naplopók, 1994 Utolsó ítélet, 1995 Korunk hőse, 2006 A félelem bére, 2007 Nincsen baj, 2008 Ma babazsúr van az almaraktárban, 2023VÖRÖS GÖRÉNYEK (RPX) - MA BABAZSÚR VAN AZ ALMARAKTÁRBAN (1978-1981) CD, rockdiszkont.hu Nyugger Punk, 2023VÖRÖS GÖRÉNYEK - NYUGGER PUNK (CD), rockdiszkont.hu Görény világ 2024 Reménytelen csalódás 2025
Jegyzetek
Források Korom András: Vásárhelyen alakult az első koncertező magyar punkzenekar, a Vörös Görények voltak a műfaj hazai úttörői , HódPress, 2024. május 4., (Sulyok Csaba vásárhelyi rocktörténész előadása a városi könyvtárban – YouTube-videó), II. Dél-Alföldi Könnyűzene-történeti konferencia, Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely, 2024. május 4. Karanténzóna: PUNK '70 – '80 – Punk Úttörők Vásárhelyről... (interjú Kovács Péter, Kutyával), 2022. december 8., Ács-Tari Béla blogja, ('70 – '80 – PUNK PIONEERS FROM VÁSÁRHELY – STORY OF RED POLECATS 1978 – 81 – KOVÁCS PÉTER (DOG) karantenzona.blogspot.com, 2024. március 31., ) Karanténzóna: Ma babazsúr van az almaraktárban (lemezbemutató), 2023. augusztus 27. Rácz Mihály, Rupaszov Tamás, Máté Zsuzsa (szerk.): Nem az a punk, aki… Magyar punk 80-89, Trottel, 2024, (könyvismertetők: librarius.hu, langolo.hu) Páholy: Interjú Rupaszov Tamással (1:24:21), Tilos Rádió, 2023. december 7.
További információk Karanténzóna: Frankel Leó Szakközépiskola Hódmezővásárhely 1979 – fényképek az együttesről, karantenzona.blogspot.com, 2024. március 31. (hanganyag) Králik Emese: A hódmezővásárhelyi hajléktalanszállón él a hajdan megbecsült tanár és lázadó punkzenész (Berki László és az RPX), Népszava, 2024. január 21. Az együttes a YouTube-on: red polecats, 2023. augusztus 28. / vorosgorenyek, 2008. augusztus 1. Egy interjú Kovács Péterrel az együttes történetéről a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=4a6Jf2hKCJA
Kategória:Hódmezővásárhely kulturális élete Kategória:Magyar punkegyüttesek