Templum Domini (lat. ’az Úr temploma’) volt a neve a keresztények körében a jeruzsálemi Szikla mecsetnek a keresztes háborúk idején. A keresztény templommá átalakított szentély a Jeruzsálemi Királyságnak és fővárosának is jelentős szimbólumává vált.

1099-ben, Jeruzsálem keresztes kézre kerülése után a salamoni és a heródesi Templom helyén álló, de addig a keresztények körében negligált Szikla mecsetre számos ószövetségi és újszövetségi passzust kezdtek vonatkoztatni. Ezek közül a keresztesek számára Jézus bemutatása, egyben Mária megtisztulása emelkedett ki. A Templum Domini néven emlegetett épület a szentírási asszociációk következményeként a második legfontosabb helyszín lett Jeruzsálem vallásos térképén a Szent Sír-templom után. Keresztény jellegét hangsúlyozandó a Bibliából vett latin idézetekkel és egyéb figurális elemekkel, mozaikokkal díszítették, a márványlapokkal befedett Szent Szikla fölé oltárt és kórust, köréje pedig a frank ötvösművészet remekeként számon tartott vas szentélyrekesztő rácsot állítottak. Az 1141-ben felszentelt templom papságát az ágostonrendi kanonokok adták, akik 1187-ig, Jeruzsálem muszlimok általi visszafoglalásáig teljesítettek itt szolgálatot. Azóta az épület újfent muszlim szentélyként működik.

Története

A jeruzsálemi Templom-hegyen található Templum Domini helyén eredetileg a második jeruzsálemi Templom állt, melyet Titus római hadvezér, a későbbi császár Kr. u. 70-ben, az első zsidó–római háború során leromboltatott, és sem a zsidók, sem a keresztények nem építették újjá. 638-ban a várost elhódították Bizánctól a muszlimok, akik a jeruzsálemi templom égőáldozati oltárának helyét jelző Szent Szikla körül imahelyet alakítottak ki. Magának a Szikla mecsetnek az építése Abd al-Malik omajjád kalifa uralkodása alatt, 691-ben kezdődött. A Szent Szikláról az iszlám azt tartja, hogy Mohamed próféta éjszakai utazásának és mennybe emelkedésének (, al-’Isrā’ wal-Miʿrāj) a helyszíne, de e hagyomány csak a mecset felépülte után, a 8. század elején alakult ki. A latin keresztények 1099-ben, az első keresztes hadjárat keretében foglalták el Jeruzsálemet. Amellett, hogy a keresztesek lemészárolták a város lakosságát, egyik parancsnokuk, Hauteville Tankréd kifosztotta a Szikla mecsetet: a korabeli keresztény krónikások beszámolnak az itt talált mesés arany- és ezüstkincsről, melyet a lovag később visszaszolgáltatott az itteni keresztény papságnak. Az ostrom során szerkezeti kár nem eshetett az épületben. A keresztény források Jeruzsálem bevételéhez kötik azt is, hogy Hauteville Tankréd a Templom-hegyen egy Mohamedet ábrázoló állítólagos „bálványra” bukkant, melyet istenkáromló jellege miatt széttört. A krónikák egy része a Szikla mecsetet, másik része az al-Aksza-mecsetet nevezi meg helyszínül. Az epizód azon keresztény legendák közé tartozik, melyek az iszlámot bálványimádó vallásként igyekeznek feltüntetni. Jaroslav Folda művészettörténész felvetette annak lehetőségét, hogy a szóban forgó szobor az ókori római időkből származott, és egy római istenségé vagy császáré lehetett.

A keresztes korszakban a Szikla mecsetet Templum Domini (’az Úr temploma’), az al-Aksza-mecsetet Templum Salomonis (’Salamon temploma’) vagy Palatium Salomonis (’Salamon palotája’) néven emlegették. Maga a „templum Domini” kifejezés a héber „bét Él” (בֵּית אֵל, Bēṯ ’Ēl) latin fordítása; az eredeti héber szókapcsolat szó szerinti jelentése ’Isten háza’. Nem egyértelmű, a Szikla mecset mikortól funkcionált keresztény templomként. Nangis-i Bartolf krónikás tanúsága szerint 1101 márciusában az épületet Hauteville Tankréd bírta, ezzel szemben Türoszi Vilmos úgy tudta, Bouillon Gottfried, a keresztesek fővezére bőkezű javadalmak – úgynevezett praebenda – kíséretében az ágostonrendi kanonokoknak adta. Az első, nem a krónikákból, hanem oklevelekből származó írásos bizonyíték az ágostonrendiek szolgálatára 1112-re datálható. Talán az történhetett, hogy Bouillon Gottfried idejében az ágostonrendiek jelenléte átmeneti volt, szolgálatvégzésük csak Bouillon Gottfried testvére és utódja, I. Balduin jeruzsálemi király alatt állandósult. A Bernard Hamilton – Andrew Jotischky szerzőpáros szerint a Bouillon Gottfried-féle alapítás a szerzetesi életközösséget nem vállaló, úgynevezett világi kanonokokat (canonici saeculares) jelentett, őket követte az ágostoni kanonokrend (canonici regulares), vélhetően Sabrani Gibelin jeruzsálemi pátriárka (1108–1112) támogatásával. A Templum Domini hivatalos fölszentelésére 1141. április 9-én, húsvét után három nappal került sor, a konszekrációt Ostiai Alberik pápai legátus végezte a pátriárka, püspökök és világi előkelőségek jelenlétében.

Noha a keresztény Jeruzsálemi Királyság egyik legszentebb tere volt, a Templom-hegy nyitva állt a muszlim zarándokok előtt a frank uralom idejében. A Templum Domininél volt egy napóra, mely állítólag Zakariás próféta halálának helyét jelölte, ez szolgált a muszlimok imahelyéül. A nem keresztények belépődíj ellenében magában a Templum Dominiben is imádkozhattak: egy huzamosabb ideig Jeruzsálemben élő szúfi bölcs ily módon rendszeresen járt volt a templomba. Hasonlóképp juthatott be oda a zsidó Maimonidész, aki lejegyezte, hogy „csütörtökön, marhesván hatodik napján [1166. október 21-én] bementem a Nagy és Szent Házba [a Templum Dominibe], és imádkoztam.”

Az 1160-as évek végén készült el a Szent Miklós-szentély a kórus bejárata mellett; az ennek párkányzatára vésett szövegből tudható, hogy a Templum Dominiben háromszor zajlottak jelentősebb átalakítások: 1101-ben, I. Balduin alatt, 1162-ben, III. Balduin alatt, továbbá 1171-ben, Amalrik uralma alatt. Kisebb, díszítő jellegű változtatások, úgymint a mozaikok és falfeliratok, folyamatosan tették egyre keresztényibbé a templomot a 12. század folyamán. Jaroslav Folda művészettörténész a feliratok zömét az 1140-es évekre datálja. Szintén erre az időszakra tehető a Szent Szikla körüli szentélyrekesztő rács készítése; kifejezetten erre utaló írásos bizonyíték ugyan nem maradt fent, de alighanem Melisenda jeruzsálemi királynő volt az egyik finanszírozó. A kupolára a keresztet 1154 és 1170 között állíthatták. Az al-Aksza-mecset és a Szikla mecset kereszténnyé alakítása, különösen az utóbbi tetején lévő kereszt miatti felháborodás fontos pillére volt Núr ad-Dín és Szaladin egyiptomi szultán keresztesek elleni dzsihádjának. Amikor Jeruzsálem 1187. szeptember–októberi ostromakor a keresztesek reménytelen helyzetét belátó jeruzsálemi főparancsnok, Ibelin Balian a város feladásáért cserébe szabad elvonulást kért Szaladintól, azzal tudta kicsikarni a szultántól az alku elfogadását, hogy megfenyegette: ellenkező esetben leromboltatja a Szikla mecsetet, a Szent Sziklát szétzúzatja, a muszlim foglyokat pedig megöleti.

Miután 1187. október 2-án a keresztesek feladták a Jeruzsálemet és az muszlim kézre került, az egyiptomiak a Templum Dominit visszaalakították mecsetté – céljuk a keresztes hódítás előtti állapotok restaurálása volt. A kupola tetejéről ledöntötték az aranykeresztet, végighúzták az utca porában egészen a jaffai kapuig, ahol darabokra törték. Megtisztítás gyanánt a falakat rózsavízzel lemosták, a Szent Szikla márványborítását felszedték, az oltárt elbontották, a kupolát újból bearanyozták, a mozaikokat és a szobor díszítőelemeket az iszlám számára elfogadhatóvá változtatták. Imádságot először október 9-én tartottak a régi-új Szikla mecsetben.

Azok a kanonokok, akik el tudtak menekülni Jeruzsálemből, Cipruson, később Akkonban telepedtek le. A keresztények egy ideig nem tehették be a lábukat a Templom-hegy területére – 1229 februárjában II. Frigyes német-római császárnak a hatodik keresztes hadjárat keretében sikerült tárgyalás útján visszaszereznie Jeruzsálemet, de a Templom-hegy muszlim kézen maradt. 1243 decemberében a templomosok és az Ajjúbidák egyezségének értelmében a szent körzet is visszakerült a keresztényekhez. A Templum Domini tetején ismét kereszt állt, s a latin klérus is visszatérhetett, bár valószínűleg nem az ágostonrendi kanonokok, hanem a templomosok adhatták a papságát. A keresztény uralom csupán kilenc hónapig tartott: az év július 15-én Jeruzsálem városa, augusztus 23-án pedig a Dávid-torony is elesett a hvárezmi hadsereg támadása során, és végleg muszlim kézre került. A Templum Domini ágostonrendi kanonokjai 1291-ig, az utolsó keresztes város, Akkon elestéig ottani apátságukban működtek: nem tudni, Akkon ostromának maradtak-e közülük túlélői, s 1291 után nincs adat a kanonokrend létéről.

Ismert elöljárói Az alábbi táblázat a Templum Domini krónikákból és oklevelekből ismert elöljáróit tartalmazza. Valamikor 1130 és 1136 között a Templum Domini, a Szent Sír-templom, a Sion-hegy és az Olajfák hegyének perjelei konfraternitást hoztak létre a célból, hogy imádkozzanak e templomok kanonokjainak betegeiért és asszisztenciát nyújtsanak a tagok temetésén. Név Titulus Időszak (említés oka) Latinul Forrás Arnulf elöljáró 1100 (Bouillon Gottfried halála) Arnolfus prelatus Templi Domini Aacheni Albert, VII.30 Achard perjel 1112–1136 (adományozási oklevél tanúja) Aicardus / Achardus prior Templi Domini RRH 68, 80, 165 Gottfried perjel, majd apát 1137–1138–1160 (adományozási oklevél tanúja) Gaufridus prior / abbas Templi Domini RRH 172, 174, 181, 354 Hugó perjel, majd apát 1156–1161–1168 (adományozási oklevél tanúja) Hugonis prior / abbas Templi Domini RRH 323, 372, 455 Rajmund apát 1168–1169 (adományozási oklevél tanúja) Raimundus abbas Templi Domini RRH 469, 470 Roger apát 1175–1180 (adományozási oklevél tanúja) Rogerius abbas Templi Domini RRH 536, 597

Leírása

Würzburgi János német pap és zarándok az 1160-as években zarándokolt el a Szentföldre; úti leírásában hosszasan beszámol a Templum Dominiről. A nyolcszögletű templom falát alul márványlapok, felette mozaikok borították; kívül, a tető és a vízlefolyók alatti frízen az Ószövetség különböző könyveiből vett latin feliratok szerepeltek. Az épületnek négy, a főégtájaknak nyíló kapuja volt, mindegyikhez fedett előcsarnok tartozott: a keleti egy Ifjabb Szent Jakabnak szentelt kápolnára, az északi a kanonokok lakhelyére, a déli az al-Aksza-mecset felé nyílott. A nyugati bejárat fölött Krisztus képe függött. Mind a nyolc falszakaszon voltak ablakok: azokon, melyeken nem volt kapu, öt, a kapuk mellett pedig négy. Egy 10. századi arab leírás még aranyozott sárgaréz kupoláról beszélt, ezt a keresztesek bizonyára lecserélték, mert Türoszi Vilmos és Würzburgi János is ólomborítású tetőt említ. A kupola csúcsán aranykereszt magasodott, mely a korábbi félholdat váltotta.