A 3736-os jelzésű autóbuszvonal Miskolc, Alsózsolca és Ónod között húzódó regionális vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet

Útvonala A miskolci autóbusz-állomásról indul. A 3-as főúton indul el Szikszó irányába a Zsolcai kapun keresztül, a Gömöri felüljárón, a miskolci Volán-telep, illetve a város tömegközlekedését lebonyolító Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) járműtelepjének szomszédságában közlekedik, eközben a Sajó folyót keresztezi, illetve több bevásárlóközpont mellett vezet útja. Az M30-as autópálya alatt átmegy, majd elhagyja a megyeszékhelyet.

Az első település a miskolci agglomerációban jelentős szerepet játszó Felsőzsolca, olyannyira, hogy helyi buszjárat (7-es busz) köti össze azt a belvárossal. A Sajó partján fekvő mellékúton járja be azt, majd a vele összenőtt Alsózsolcát érinti, előtte vasúti felüljárón át. A 3736-os járatok létrehozása leginkább lakossági panaszokra kínál megoldást oly módon, hogy az összes indítása Alsózsolcának a keleti szegletében élőket szedi össze és viszi a nagyvárosba, vagy épp hozza onnan, ezzel feláldozva a központban élőket. innen több egykori bányató mentén Sajóládra hajt be. A kiemelkedően jó tömegközlekedéssel rendelkező településről temetője felé távolodik el, az egykoron vele egyesített Sajópetrit is útvonalára fűzi. Onnan Ónodra siet, a legtávolabbi végállomásra, a buszok az egykori buszforduló közelében levő vásártér megálló helyett a központi buszváróban fejezik be útjuk.

Ellentétes irányban csak Alsózsolcáról van indítás.

Közlekedése Indításai legfőképp iskolai napokon történnek, viszont akkor is csak az Alsózsolca keleti részében való tömegközlekedés kipótlásáért. A falvakat a 3735-ös autóbuszok kötik össze főként. Újkeletű eseményként a területre a 3733-as buszok néhány reggeli járata is arra közlekedik. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendMiskolc, aut. áll. ➝ Sajólád, temető1 odatanítási napokonMiskolc, aut. áll. ➝ Ónod, aut. vt.munkanapokonAlsózsolca, aut. ford. ➝ Miskolc, aut. áll.tanítási napokonmunkaszüneti napokon

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Miskolc, Baross Gábor utca ||1.5 km |align=left| |- |2|| Miskolc, Szondi György utca ||2.0 km |align=left| |- |3|| Miskolc, Fonoda utca ||2.3 km |align=left| |- |4|| Miskolc, Metro áruház ||3.3 km |align=left| |- |5|| Miskolc, Auchan áruház ||3.8 km |align=left| |- |6|| Felsőzsolca, Szent István utca ||4.9 km |align=left| |- |7|| Felsőzsolca, városháza ||5.7 km |align=left| |- |8|| Felsőzsolca, Rózsa utca ||6.5 km |align=left| |- |9|| Felsőzsolca, Mezőgép ||7.6 km |align=left| |- |10|| Felsőzsolca vasútállomás, bejárati út ||8.4 km |align=left| |- |11|| Alsózsolca, Kassai utca ||9.0 km |align=left| |- |12|| Alsózsolca, Deák Ferenc utca ||9.7 km |align=left| |- |13|| Alsózsolca, Zrínyi utca ||10.3 km |align=left| |- |14|| Alsózsolca, Jókai utca ||10.8 km |align=left| |- |15|| Alsózsolca, Arany János utca ||11.7 km |align=left| |- |16|| <small>vonalközi végállomás ||12.2 km |align=left| |- |17|| Betonelőregyártó üzem bejárati út ||13.3 km |align=left| |- |18|| Sajólád, Dózsa György utca 6. ||13.9 km |align=left| |- |19|| Sajólád, iskola ||14.5 km |align=left| |- |20|| <small>vonalközi végállomás ||15.2 km |align=left| |- |21|| Sajópetri, Dózsa György utca 8. ||16.1 km |align=left| |- |22|| Sajópetri, községháza ||16.8 km |align=left| |- |23|| Sajópetri, autóbusz-forduló ||17.6 km |align=left| |- |24|| Sajópetri, községháza ||18.4 km |align=left| |- |25|| Sajópetri, Dózsa György utca 8. ||19.1 km |align=left| |- |26|| Ónod, híd ||22.1 km |align=left| |- |27|| <small>végállomás||23.0 km |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése