Rogán Miklós (Budapest, 1928. március 13. – Budapest, 1992. november 12.) magyar grafikusművész, könyvillusztrátor, festőművész.
Életpályája Hegyeshalmon töltött hányattatott és nehéz gyerekkora, ifjúsága ellenére tudatosan készült művészi pályájára. Az ötvenes évek elején Budapestre költözött, és jelmeztervezőként az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1955-ben. Szabad Nép, 1955. június 16. (13. évfolyam, 165. szám) Iparművészeti főiskolások kiállítása Színházi és filmgyári munkája mellett, majd azt követően egész életét grafikai munkának szentelte. Több száz irodalmi és gyermekkönyv, diafilm és más munka fűződik nevéhez. Illusztrációi többek között a Móra Könyvkiadó, a Tankönyvkiadó Vállalat, a Zeneműkiadó és a Diafilmgyártó Vállalat gondozásában jelentek meg. A munkákat sok esetében feleségével, Rogán Miklósné Szabó Ágnessel közösen készítették. A grafika mellett festett és szobrászkodott is, képeit Magyarországon és Kanadában állították ki.
Szabó Ágnessel közös gyermekük, ifjabb Rogán Miklós, 1953-ban született.Rogán Miklós kiállítása a Budai Klub Galériában
Könyvillusztrációiból Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij: Mese a szürke farkasról (Ifjúsági Könyvkiadó, 1956) Alain René Lesage: A sánta ördög (Új Magyar Könyvkiadó, 1956) Oscar Wilde: A cantervillei kísértet (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958) Németh Imre: A Bíbor-tenger partján (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959) Georges Arnaud: A félelem bére (Kossuth Könyvkiadó, 1960) Mihail Alekszandrovics Solohov: A hazáért harcoltak / Emberi sors (Európa Könyvkiadó, 1961) Anna Seghers: A bitófán csillog a fény (Kossuth Könyvkiadó, 1962) Honoré de Balzac: A Nucingen-ház (Szépirodalmi Könyvkiadó. 1962) Maksz Poljanovszkij: A felderítő lány (Kossuth Könyvkiadó, 1962) Kántor Zsuzsa: Csalánba nem üt a mennykő (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1963) Pavel Halov: A 307-es irány (Kossuth Könyvkiadó, 1964) Kopré József – Rogán Miklós: Panni és Péter (Minerva) Kopré József – Rogán Miklós: Tavaszi örömök (Minerva) De jó játék ez, gyerekek! - játékgyűjtemény 6-14 évesek számára (Tankönyvkiadó Vállalat, 1972) abc Olvasókönyv – Az általános iskola első osztálya számára (Tankönyvkiadó Vállalat, 1972) József Andrásné – Szmrecsányi Magda: Zenei előképző – Olvasókönyv (Editio Musica Budapest Zeneműkiadó, 1971) Bogdány Ferenc: Képes német nyelvkönyv gyermekeknek 2. (Tankönyvkiadó Vállalat, 1979) Dr. Budai László: Kevés szóval angolul (Tankönyvkiadó Vállalat, 1978) Kovács Dezsőné: Peti és Panni második osztályba jár (Tankönyvkiadó Vállalat, 1975) Orosz nyelvkönyv 5. (Tankönyvkiadó Vállalat, 1975) Orosz nyelvkönyv 6. (Tankönyvkiadó Vállalat, 1977) Terefere Tercsi – Gyermekdalok Szőnyi Zoltán, Weöres Sándor és Károlyi Amy verseire (Zeneműkiadó Vállalat)
Diafilmjei
Díjai, elismerései Feleségével, Szabó Ágnessel közösen kapott díjai: A lipcsei könyvvásárokon többször kapott díjat általuk illusztrált könyv Életmű plakett – (A Tankönyvkiadótól a 30 éves együttes munkájuk alkalmával)
Jegyzetek
Források Rogán házaspár (Rogán Miklósné Szabó Ágnes és Rogán Miklós – diafilm.hu Diafilm
Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Jelmeztervezők Kategória:Magyar festők Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek