A Doggos magyar rockegyüttes Pécsről, amelyet 2017 végén alapított Hanzli Fanni énekesnő, valamint Éreth Szabolcs és Kárai Bence gitárosok. Hatással volt rájuk az Arctic Monkeys, Khruangbin, L’Imperatrice, Locomotiv GT, Parcels, Queens of the Stone Age és a Soulquarians zenekarok, valamint DJ Johnson, Marina Diamandis, Nate Smith és Paul McCartney munkássága.

Története A zenekar megalapításának gondolata 2017 végére vezethető vissza, amikor Hanzli Fanni, Éreth Szabolcs és Kárai Bence találkozott és ittasan próbáltak egyet. Az első közös zenei próbálkozások során – saját megfogalmazásuk szerint „mémelésből” – többek között egy, a McDonald’s-ról szóló blues is született. Bár ez az időszak még nem eredményezett folytatást, Hanzli Fanni korábbi zenekarának feloszlását követően Kárai Bencével egy komolyabb formáció létrehozása mellett döntöttek, amelyhez később az ismeretségi körükből hívtak további tagokat.

A zenekar tagjai sokféle zenei háttérrel és érdeklődési körrel rendelkeztek, amelyet elsősorban a humor mint közös nevező kapcsolt össze. Dalszerzésük során nem törekedtek szigorú keretek meghatározására egymás számára, hanem arra, hogy a különböző egyéni stílusok és ízlések organikusan találkozzanak és egységes zenei anyaggá formálódjanak.

A megalakulást követően néhány hónappal a zenekar megírta és rögzítette első, három számból álló középlemezét, Blemp címmel, amely 2018 márciusában jelent meg. A kiadvány Wedding című dala bekerült a Keret Blog által szervezett Kikeltető tehetségkutató 2018-as évadába, melynek utolsó fordulójában videoklip-készítési támogatást nyertek a Universal Music Hungary jóvoltából.

Az ezt követő időszakban a zenekar több hazai fesztiválon is fellépett, többek között a Fekete Zaj, a Kolorádó, a Művészetek Völgye, az Ördögkatlan és a Pécsi Egyetemi Napok rendezvényein. Emellett koncerteztek a Bohemian Betyars, a Carson Coma, az Esti Kornél, a Margaret Island, a The Pontiac és a Ricsárdgír vendégeként is.

2019-ben a zenekar három kislemezt adott ki (Thinking About You, Laika, Track 3), amelyeket a pécsi LA Gardens Studio-ban rögzítettek. A Track 3 című dalhoz egy karaoke-stílusú videoklip is készült, amely két kategóriában jelölést kapott a Magyar Klipszemlén.

Második, négy számból álló középlemezük, It’s Not Just A Phase, Mom címmel 2021 júliusában jelent meg. A kiadvány hangzásvilágát a zenekarra jellemző dualitás határozza meg: a könnyedebb, lendületesebb daloktól a komolyabb témákig és erőteljesebb gitárhangzásig ível. A dalszövegek tematikusan a nőiség különböző aspektusait dolgozzák fel. A Subidu című dalhoz készült a zenekar első élőszereplős videoklipje.

A zenekar első magyar nyelvű dala Hozzám van szerencséd címmel 2022. szeptember 1-jén jelent meg. 2023. február 10-én kiadták Klór című dalukat, amelyhez videoklip is készült, és amely az első magyar nyelvű középlemez előfutáraként szolgált.

A középlemez Agymasszázs címmel 2023. február 17-én jelent meg. A kiadvány öt dalt tartalmaz, köztük a Hozzám van szerencséd és a Klór című számokat is. Az album producere Ligeti György volt.

2024. november 15-én megjelent a zenekar első és ugyanakkor egyetlen nagylemeze GATYA címmel.

2026. február 9-én a zenekar bejelentette feloszlását. Búcsúturnéjuk keretében utolsó koncertjeiket 2026. május 27-én a pécsi Szabadkikötőben, május 28-án a zalaegerszegi Pankkutya Fesztiválon, valamint május 29-én a budapesti Palazzo Permanens színpadán adták.

A név eredete A zenekar tagjai még viszonylag rövid ideje ismerték egymást és mindössze három dalt írtak közösen. A Made in Pécs fesztiválon való fellépési lehetőség miatt azonban sürgősen szükségessé vált egy zenekarnév kiválasztása.

A dalok közül több is a tréfás, úgynevezett „mémes” humorra épült, amelyhez kapcsolódóan a videómegosztó platformokon végzett keresések során gyakran kutyás mémeket tartalmazó videók jelentek meg. A zenekar ennek a tapasztalatnak a hatására döntött úgy, hogy a névválasztásnál is ezt a jellegű asszociációt veszi alapul.

Tagok

Utolsó felállás

Hanzli Fanni – ének Kárai Bence – szólógitár Éreth Szabolcs – ritmusgitár Kele Dávid – basszusgitár Hegyes Tamás "Maugli" – dobok

Korábbi tagok

Keczeli Szabolcs "Szabi"– dobok (2018–2022) Serfel Boglárka "Bogi" – basszusgitár (2018–2024)

Diszkográfia

Stúdióalbumok

GATYA (2024)

Középlemezek

Blemp (2018) It’s Not Just A Phase, Mom (2021) Agymasszázs (2023)

Kislemezek ÉvDalAlbum2019Thinking About You–Laika–Track 3–2021Subidu It’s Not Just A Phase, Mom (EP)2022Hozzám van szerencsédAgymasszázs (EP)2023Klór 2024pici szívedGATYAANYACSAVARmiért nincs2025Kád (Ricsárdgír-feldolgozás)–

Videoklipek

Track 3 YouTube (2019) Marosy Roland Subidu YouTube (2021) Fehér Zeusz Hozzám van szerencséd YouTube (2022) Halmos Ádám Klór YouTube (2023) Halmos Ádám pici szíved YouTube (2024) Kreuzer Emmy ANYACSAVAR YouTube (2024) Éreth Szabolcs, Hanzli Fanni, Kárai Bence

Jegyzetek

További információk

Facebook-oldal Instagram-oldal YouTube csatorna Spotify csatorna Recorder Blog-cikkek

Kategória:2017-ben alakult együttesek Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:Pécsi könnyűzenei együttesek