A történetkritikai módszer amelyet a bibliatudományban gyakran történetkritika vagy történeti kritika néven rövidítenek, történettudományi módszerek összessége a történelmi szövegek vizsgálatára. Olyan módszerek, amelyek magukban foglalják a Biblia könyvei tudománykritikai tanulmányozását, beleértve a szöveget, a szerzőt, a könyv megírásának hátterét, időbeli datálását, valamint tudományos értelmezését azzal a céllal, hogy megértsék "a szöveg mögötti világot."
Kezdetben a bibliai egzegézis egyik ága, amely a 18-19. században jelent meg, különösen Németországban, de már a 17. században voltak előfutárai. A 21. században ez a bibliakutatók által leginkább használt módszer. Néha „magas(abb) kritikának” is nevezik, az alacsonyabb kritikával (szövegkritika) szemben, de rosszallói „radikális kritikának” nevezik.
A történeti kritika különféle módszertanokká finomodott, így magába foglaljaː a forráskritikát; a szövegkritikát; a formakritikát , amely az írott szöveg mögött meghúzódó szóbeli hagyományokat, pontosabban azok formáit, műfajait elemzi; a redakciókritikát vagy szerkesztéstörténetet , amely arra összpontosít, hogy a szerző vagy szerkesztő hogyan alakította és formálta a narratívát a teológiai és ideológiai célok kifejezésére; a tradíciókritikát vagy hagyománytörténetet , amely elemzi a hagyomány fejlődését annak a folyamatnak a szempontjából, ahogy a mű a szájhagyományból írott formába jutott; a kánonkritikát , amely a szövegek írásgyűjteménybe (pl. bibliai kánon) való összeállításának folyamatával és az adott vallási közösségben betöltött szerepével foglalkozik.
Noha az ókori zsidó és keresztény írások (Biblia) kapcsán gyakran használják, a történeti-kritikai módszert más vallási (hindu, buddhista, iszlám) és világi írásokra is alkalmazzák.
A Biblia kutatásában A kritika ágaMit vizsgál Legfontosabb felismerések és elméletekSzövegkritika (Textual Criticism)Az eredeti, legősibb szövegtípus helyreállítása a fennmaradt több ezer kéziratváltozat összevetésével.A több ezer héber, arámi és görög kézirat eltéréseit, a másolási és fordítási hibákat kutatja.Az eredeti szöveg helyreállítása a fennmaradt kézirattöredékek, kódexek összehasonlításával.Kiszűri a másolási hibákat, későbbi betoldásokat (pl. a Márk-evangélium hosszabb lezárását vagy a házasságtörő nő történetét János ev.nál). A legősibb kéziratok (pl. Codex Sinaiticus, Codex Vaticanus) a -nál véget érnek („mert féltek”). A feltámadás utáni megjelenéseket tartalmazó verseket a 2. században írták hozzá, hogy az evangélium ne ilyen hirtelen záruljon.Biblehub.com: Why is Mark 16:9-20 absent early on?A szentháromságos betoldás: Az -ban a három mennyei tanúról szóló rész (az Atya, az Ige és a Szentlélek - KG fordítás) egyetlen ókori görög kéziratban sincs benne. Ez is későbbi betoldás.A fenevad száma a Jelenések könyvében: A hagyományos szövegekben a fenevad száma a 666. Az egyik legősibb papirusztöredék (Papyrus 115) és az Emphaemi kódex szerint azonban a szám 616. Ez a héber betűk számértékének (Néró császár nevének) eltérő leírásából adódott.apologia.hu: Az antikrisztus száma 666?Forráskritika (Source Criticism)Az önálló, korábbi dokumentumok azonosítását végzi a könyveken belül (pl. stílusváltások, isteni nevek alapján).Annak kutatása, hogy a szerzők milyen korábbi írott forrásokat használtak fel.Megalkotta a dokumentum-elméletet: Mózes öt könyve (Tóra) négy független forrásból (Jahvista, Elohista, Deuteronomista, Papi) állt össze.Az evangéliumoknál megalkotta a kétforrás-elméletet: Márk evangéliuma a legősibb, Máté és Lukács ezt, valamint egy feltételezett mondásgyűjteményt, a Q-forrást használta fel.Formakritika (Form Criticism)A szövegegységek eredeti, szóbeli műfaját (pl. teremtésmítosz, törvénykódex, siratóének, levél) határozza meg.A szövegek mögötti szóbeli hagyományozódás szakaszainak és műfaji egységeinek (példabeszédek, csodaelbeszélések) elemzése.Kimutatja az ókori közel-keleti párhuzamokat (pl. Noé bárkája és a Gilgames-eposz; Mózes törvényei és Hammurapi törvényoszlopa).Megállapítja, hogy a bibliai történetek (pl. az evangéliumi történetek az őskeresztény közösségek élethelyzeteiben) hogyan formálódtak.Hagyománykritika (Tradition Criticism)A szóbeli hagyományok vándorlását, fejlődését és teológiai változásait követi nyomon az írásba foglalás előtt.Bemutatja, hogyan váltak a helyi törzsi történetek (pl. Ábrahám vagy Jákob elbeszélései) az egész izraeli nép közös eredetmítoszává.Szerkesztéskritika (Redaction Criticism)A végső szöveggondozók (redaktorok) munkáját vizsgálja, akik a forrásokat egyetlen könyvvé gyúrták össze.Feltárja például, hogy Izajás (Ézsaiás) könyve nem egyetlen ember műve, hanem három különböző korban élt próféta/iskola írásainak tudatos szerkesztése.Történeti kritika (Historical Criticism)A bibliai események történetiségét veti össze a régészettel és a korabeli világi (egyiptomi, asszír, római) forrásokkal.Pontosítja a bibliai kronológiát; rávilágít, hogy a honfoglalás (Józsué könyve) vagy a Dávid-kori királyság a valóságban összetettebb folyamat volt.Elkülöníti a hitbeli krisztológiát a „történeti Jézustól”; vizsgálja a politikai, földrajzi és kulturális anakronizmusokat.Kánonkritika (Canon Criticism)Azt vizsgálja, hogy a szövegek közösség általi elfogadása és szent irattá nyilvánítása (kanonizáció) hogyan hat a szöveg jelentésére.Megvilágítja, miért maradtak ki bizonyos iratok (apokrifek) a Bibliából, és hogyan vált a kánoni válogatás a zsidó és keresztény identitás alapjává.Irodalmi és narratív kritika (Literary/Narrative Criticism)Például az evangéliumok mint egységes irodalmi művek elemzése (karakterek, cselekményvezetés, retorika).A szöveget önmagában, végleges formájában vizsgálja, függetlenül a keletkezéstörténettől, a modern irodalomtudomány eszköztárával.
Jegyzetek
További információk Biblica Theologoa: Mi az a “történeti-kritikai” szemlélet a Bibliával kapcsolatban?
Kategória:Biblia