A 13. női sakkolimpiát 1988. november 12–30. között rendezték meg a görögországi Szalonikiben. A rendezvény a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) égisze alatt 56 csapatban 221 fő részvételével zajlott. A résztvevők között volt az egyetlen nagymester címmel rendelkező nő, a már tizedik éve a világbajnoki címet őrző Maia Csiburdanidze, 19-en rendelkeztek női nagymesteri, 43-an női nemzetközi mesteri és 12-en női FIDE mesteri címmel. A helyszín a nemzetközi kiállítás 13-as pavilonja volt.

A Szovjetunió női válogatottja az addig megrendezett 12 női sakkolimpiából 11-et megnyert (egy alkalommal nem vettek részt a tornán). A verseny nagy kérdése volt, hogy a Szovjetunió, világbajnokkal és világbajnoki döntősökkel felálló csapata megőrzi-e 30 éve őrzött hegemóniáját, vagy a csupa tizenévessel, köztük a három Polgár lánnyal felálló magyar csapatnak sikerül-e megtörni ezt a győzelmi sorozatot. A magyar válogatott összeállításánál sokak számára meglepetést jelenthetett, hogy az 1980-as és a legutóbbi, 1986-os olimpián ezüstérmet szerzett csapatból ezúttal csak Mádl Ildikó került be a válogatottba. Olyan neves női nagymester versenyzők maradtak ki, mint Verőci Zsuzsa és Ivánka Mária, de a világranglistán elért helyezéseik alapján a legerősebb csapat indult el. Az akkori magyar női sakk erősségére jellemző, hogy a világranglista első 30 helyezettje között hat magyar volt megtalálható.

Az olimpiai bajnoki címet minden idők legfiatalabb női csapata, Magyarország szerezte meg, miután fél ponttal megelőzte az esélyesebbnek tekintett Szovjetunió együttesét. A két csapat kimagaslott a mezőnyből, a 3. helyezett Jugoszlávia 5 ponttal lemaradva követte őket. A magyar lányok a csapatban szerzett aranyon kívül az egyéni teljesítmények alapján még két arany és két bronzérmet is szereztek. Magyarország csapata a 14 ellenfélből 13-at legyőzött, köztük az erősebbnek tartott Szovjetuniót is, csupán Jugoszlávia ellen maradtak alul. Magyarország női válogatottja a sakkolimpiák történetében először nyert aranyérmet.

A sakkolimpia legnagyobb sztárja a 12 éves Polgár Judit lett, aki a második táblán 13 játszmából 12,5 pontot szerezve nemcsak tábláján érte el a legjobb eredményt, hanem a teljesítményérték szerinti rangsorban is aranyérmet szerzett. Egyéni bronzérmet szerzett a teljes mezőnyt alapul véve teljesítményértéke alapján, valamint az első táblán elért eredménye révén az első táblán Polgár Zsuzsa. Polgár Judit e tornán elért eredményével a világranglista élére került, és ezt a helyezését 2014-es visszavonulásáig, 26 éven át megőrizte.

Előzmények A Magyar Sakkszövetség és a Polgár család, elsősorban a Polgár lányok apja, Polgár László között már évek óta vita folyt a lányok nemzetközi tornákon szerepeltetése miatt. Polgár László csupán férfi versenyeken szerette volna indítani lányait, a szövetség viszont ezt ellenezte. Az 1988-as sakkolimpia előtt kölcsönös kompromisszumok árán a vita megoldódni látszott. A csapat kijelölésére olyan javaslat született, hogy Polgár Zsuzsa mellett a további három helyért körmérkőzést játszana Verőci Zsuzsa, Mádl Ildikó, Polgár Judit és Polgár Zsófia, később szóba került, hogy az ekkor Amerikában élő Ivánka Mária is a körmérkőzés résztvevője legyen.

A körmérkőzés végül elmaradt, és Tompa János szövetségi kapitány maga vállalta a kockázatot, hogy az előző olimpián, Dubajban ezüstérmes, rutinos női válogatott helyett Szalonikiben négy tinédzser, a 12 éves Polgár Judit, a 14 éves Polgár Zsófia és a 19 éves Polgár Zsuzsa, valamint Mádl Ildikó – minden idők legfiatalabb női válogatottja – képviselje hazánkat. A döntés indoka az volt, hogy a világranglistán Élő-pontszámuk szerint ők álltak a legjobban a magyar nők között. Nagy generációváltás volt ez, hiszen Verőci Zsuzsa korábban kilenc, míg Ivánka Mária korábban nyolc olimpián képviselte Magyarországot, amelyeken a szovjet csapat mögött négy ezüst és két bronzérmet szereztek. Az egyéni eredmények alapján a fiatal csapattól ezüstérmet vártak, de például a szovjet válogatott csapatkapitánya, Eduard Gufeld nagymester úgy látta, a Polgár lányok, mivel még nem játszottak nőkkel, csak férfiakkal, nem fognak jól szerepelni az olimpián.

A szovjet csapat összeállítása is vitákat kavart. A Grúz Sakkszövetség azt szerette volna, ha Csiburdanidze mellett Nona Gaprindasvili és Nana Ioszeliani is a csapat tagja legyen. Érveik erősek voltak, az exvilágbajnok Nona Gaprindasvili, az előző olimpián 100%-os teljesítményt nyújtott; a kétszeres világbajnoki döntős Nana Ioszeliani pedig egy hónappal korábban játszott a világbajnoki címért Csiburdanidzével. Három grúz versenyzőt azonban a szovjet szakvezetés nem akart indítani. A szovjet csapat összeállítása ettől függetlenül is a legerősebb volt a mezőnyben.

Az induló csapatok nevesebb résztvevői bélyegkép|250px|A szovjet csapat (jobbról-balra: Csiburdanidze, Levityina, Lityinszkaja Játékerő szempontjából a Szovjetunió vezette a mezőnyt 2455-ös Élő-pontszámítás szerinti átlagértékkel, csapatukban a már 10 éve regnáló világbajnok Maia Csiburdanidze mellett minden játékos női nagymesteri címmel rendelkezett. A magyarok 2400-as átlagértéke a második legjobb volt a mezőnyben, annak ellenére, hogy csak az éltáblás 19 éves Polgár Zsuzsa és az ugyancsak 19 éves Mádl Ildikó rendelkezett női nagymesteri címmel, a 12 éves Polgár Judit és a 14 éves Polgár Zsófia ekkor még csak női FIDE-mester volt.

Erősorrend szerint a Szovjetunió csapata kimagaslott a mezőnyből. Éltáblásuk Maia Csiburdanidze 1978 óta őrizte világbajnoki címét, és a mezőny egyetlen nagymesteri címmel rendelkező női versenyzője volt, aki ekkor a női világranglista élén állt. 1988-ban még „csak” ötszörös (később kilencszeres) sakkolimpiai bajnok, ez ideig négyszer kapta meg a Sakk-Oscar-díjat. A második táblás Jelena Ahmilovszkaja a világranglista 5. helyezettje, 1986-ban, megnyerve a világbajnokjelöltek versenyét, a világbajnoki címért játszott Csiburdanidzével. Kétszeres sakkolimpiai bajnok és Oroszország női sakkbajnoka volt. A harmadik táblás Irina Levityina, ekkor a világranglista 11. helyezettje, 1984-ben játszott a világbajnoki címért Csiburdanidzével. Ő háromszoros olimpiai bajnok és négyszeres szovjet bajnok volt. A tartalék Marta Lityinszkaja a világranglista 9. helyezettje, kétszer volt elődöntős a világbajnokjelöltek versenyén, több nagy nemzetközi verseny győztese és levelezési sakkolimpiai bajnok. bélyegkép|250px|A 12 éves Polgár Judit és a 14 éves Polgár Zsófia, a verseny két legfiatalabb résztvevője A magyar válogatottban Polgár Zsuzsa 1988 előtti eredményei között kiemelkedett, hogy 12 éves korában a fiúk között szerzett ifjúsági korosztályos világbajnoki címet, 15 éves korában a női világranglista élére került, 1986-ban az első nő volt, aki a férfiak között kvalifikálta magát a világbajnokjelöltek versenyébe. A verseny idején a női világranglista 3. helyezettje. Később, 1991-ben ő lett az első nő, aki versenyen háromszor teljesítette a nagymesteri normát, addig csak a női világbajnokok kapták meg ezt automatikusan a címük alapján. 1996-ban lett női sakkvilágbajnok, miután legyőzte a Csiburdanidzétől 1991-ben a címet elhódító kínai Hszie Csünt. A második táblán az akkor 12 éves Polgár Judit játszott, a fiúk között már korosztályos világbajnoki címet szerzett. Ő a verseny előtt a női világranglista 14. helyezettje volt, majd e torna után került az élre, amely elsőségét 26 éven át nem engedte át másnak. Később ő lett minden idők legeredményesebb sakkozónője, az egyetlen nő, aki világbajnoki döntőt játszott a férfiak között. Csak férfi versenyeken indult, és köztük a világranglista 8. helyéig jutott. Még 2024-ben is a valaha elért legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező nő a világon. A harmadik táblán Mádl Ildikó játszott, aki 1985-ben szerzett női nagymesteri címet. E torna előtt már két olimpián is részt vett, 1986-ból már egy olimpiai ezüstéremmel rendelkezett csapatban, és tábláján egyéniben bronzérmet szerzett. Ifjúsági és junior világbajnok, valamint kétszeres junior Európa-bajnok volt. A női világranglistán az olimpia előtt Polgár Zsófiával holtversenyben a 20. helyen osztozott. Polgár Zsófia kétszeres korosztályos sakkvilágbajnok, és a fiúk között rapidsakk világbajnok volt. 1988-ban szerezte meg a női nagymester címet, de ezen a tornán még FIDE-mesterként játszott. Kimagasló eredményeit ezt követően érte el. 1991-ben a férfiak között nemzetközi mesteri címet szerzett. bélyegkép|150px|Hszie Csün a későbbi női világbajnok A kínai csapat éltábláján a világbajnokjelöltek versenyén negyeddöntőig jutó, hétszeres kínai bajnok női nagymester Liu Si-lan játszott, második táblása volt az ekkor 18 éves, Élő-pontszámmal még nem rendelkező, későbbi női világbajnok és háromszoros olimpiai bajnok Hszie Csün. A harmadik táblán Peng Csao-csin Kína női bajnoka játszott, aki később megszerezte a nagymester címet is, és Európába költözése után holtversenyes Európa-bajnok, valamint Hollandia 11-szeres bajnoka lett. Ő ezen a tornán a harmadik táblán a legjobb eredményt elérve szerzett egyéni aranyérmet.

A mezőny legerősebb játékosai között kell megemlíteni a svéd Pia Cramlingot a korábbi világranglista vezetőt, ekkori 6. helyezettjét, a világbajnokjelöltek versenyének résztvevőjét, aki ezen a tornán az első táblán a mezőnyben a legjobb eredményt érte el. A svájci csapat éltáblása a bolgár származású Tatyana Lemacsko, a világranglista 25. helyezettje volt, aki korábban a világbajnokjelöltek versenyén háromszor is a negyeddöntőig jutott. Ezen az olimpián egyéniben ezüstérmet szerzett. A jugoszláv csapatban az első táblás 18 éves Alisa Marić korosztályos világbajnok volt, és 16 évesen a jugoszláv sakkbajnokság győztese. Az olimpia előtti világranglista 16. helyén állt. A bolgárok éltáblása Margarita Voiska női nagymester, a világranglista 17. helyezettje, az 1984-es sakkolimpia ezüstérmes csapatának tagja volt. A román csapat éltábláján szintén egy világbajnokjelölti negyeddöntős Margareta Mureşan játszott, és a csapat tagja volt a veterán, ekkor 53 éves Elisabeta Polihroniade, hétszeres román bajnok, aki tizedik olimpiáján vett részt, amelyeken csapatban 4 ezüst és 2 bronzérmet, egyéniben két arany és egy ezüstérmet szerzett. Az amerikai csapat éltáblása Anna Ahsarumova a Szovjetunióból emigrált női nagymester, kétszeres szovjet bajnok, majd amerikai bajnok, a világranglista 10. helyezettje volt.

A verseny menete A verseny 14 fordulós svájci rendszerben került megrendezésre. A női versenyben 4 fő nevezésére volt lehetőség, akik közül egyidőben hárman játszhattak. A csapatot alkotó versenyzők között előzetesen fel kellett állítani az erősorrendet, és azt meg kellett adni a versenybíróknak. A leadott erősorrendnek nem kellett megegyeznie a versenyzők Élő-értékszámának sorrendjével. Az egyes fordulókban ennek az erősorrendnek a figyelembe vételével alkottak párokat az egymással játszó csapatok.

Az olimpiai versenyszabály szerint az egyes játszmákban a játékosoknak fejenként 2 óra állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd utána minden további 20 lépésre 1-1 óra. A csapatok pontszámát az egyes játékosok által elért eredmények összege adta. Egy játszmában a győzelemért 1 pont, a döntetlenért fél pont járt. A végeredmény, a csapatpontszám, az így szerzett pontok alapján kerül meghatározásra. Az olimpiai kiírás szerint holtverseny esetén elsődlegesen a Buchholz-számítás dönt. Ha ez is egyenlő, akkor a csapatpontszámokat veszik figyelembe oly módon, hogy egy csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ér.

A verseny lefolyása A verseny az első fordulótól kezdve a magyar és a szovjet csapat rivalizálásával folyt, amelyen váltakozva álltak az élen az egyes fordulókat követően. Míg a magyar csapat a jugoszlávok kivételével minden ellenfelét legyőzte, köztük a szovjeteket is, a szovjetek a győzelmeik mellett három alkalommal döntetlennel álltak fel az asztaltól.

1. forduló: Jó rajt, fél ponttal a szovjetek előtt