Ida lotaringiai hercegnő, férjezett boulogne-i grófné, olykor Boulogne-i Boldog Ida (, ; Bouillon, 1040 körül – 1113. április 13.) boldogként tisztelt lotaringiai nemesasszony, II. Euszták boulogne-i gróf feleségeként 1057–1088 között Boulogne grófnéja, 1096–1100 között a grófság régense. Több katolikus kolostor alapítója és pártfogója, a clunyi reformok támogatója, Canterburyi Szent Anzelm levelezőpartnere.
III. Gottfried alsó-lotaringiai herceg leánya. II. Euszták boulogne-i gróffal kötött házasságából három fia született: Euszták, Bouillon Gottfried és Boulogne-i Balduin. Mindhárman részt vettek az első keresztes hadjáratban; utóbb Euszták Boulogne, Gottfried és Balduin pedig a hadjárat eredményeként megszülető Jeruzsálemi Királyság uralkodója lett.
Élete Származása és apai öröksége 1040 körül, az ardennekbeli Bouillon várában született III. Gottfried alsó-lotaringiai herceg (997 k. – 1069) és Doda († 1053 k.) leányaként. Apai ágon a Karoling-házra vezette vissza családfáját. III. Gottfried többször fellázadt III. Henrik német-római császár ellen, ezért volt időszak, amikor a császár megfosztotta őt alsó-lotaringiai hercegi címétől. Ida anyja nemesi származású, de dinasztikus hovatartozása nem tisztázott. Elképzelhető, hogy II. Manassé retheli gróf és Doda nevű feleségének leánya, akit anyja után neveztek el – ez esetben Doda jelentené az unokatestvéri kapcsolat alapját Ida fiai és Le Bourcq-i Balduin között, akiket a keresztes háborúk forrásai rokonoknak mondtak. Alan V. Murray történész mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy a korabeli forrásokban használt consanguinei (’vérrokonok’) kifejezés a másod-unokatestvérinél távolabbi rokonságra utal. Idának két testvére volt: Gottfried, apjuk örököse és utódja, valamint Wiltrudis, Albert calwi gróf felesége. Doda halála után III. Gottfried újranősült, az özvegy Beatrix toszkán őrgrófnét vette el, de második házasságából nem született fia. Nem maradt fent adat arról, Ida hol töltötte gyermekkorát, követte-e a császári harag elől menekülő, végül Észak-Itáliában, Toszkánában kikötő apját.
Ida gazdag hozománnyal rendelkezett, erre enged következtetni az, hogy jelentős adományokkal járult hozzá a keresztes hadjárat finanszírozásához. Férjhez menetelekor birtokai nem olvadtak egybe a Boulogne-uradalmakkal, hanem megőrizték különállásukat, hogy utóbb a Boulogne-örökség az egyik, az Ardennek-örökség pedig a másik fiukra szálljon. Az, hogy nem Euszták fia, hanem az anyai ág örökösének tekintett Gottfried tanúskodott bizonyos okiratoknál, arra mutat, hogy Idának saját, a lotaringiai örökség részének tekintett birtokai voltak a Maas folyó nyugati partján, Maastricht környékén, illetve Genappe mellett. A Brabant tartománybeli Baisy település is az övé volt. Ezeken kívül kiterjedt földekkel rendelkezett Angliában; a Domesday Book szerint öt uradalmának (Kingweston, Bockhampton, Swanage, Winterbourne Monkton és Nutfield) közvetlen hűbérura a király volt. Az angliai birtokokat egy Rainer nevű klerikus, később Lambert nevű káplánja segítségével igazgatta, akik személyesen utaztak a szigetországba, s egyúttal levelezőtársának, Canterburyi Anzelmnek a dolgairól is tájékoztatták Idát.
Házassága és gyermekei
Az Alsó-Lotaringia és Boulogne közötti szövetség megpecsételéseként az 1050-es években feleségül ment II. Euszták boulogne-i grófhoz (1015 k. – 1088). Egybekelésük dátuma bizonytalan, bár a szakirodalom hagyományosan 1057-re datálja. A grófnak ez a második házassága volt: első feleségével, Godfigu vagy Goda angol hercegnővel, II. Ethelred angol király leányával 1035 után esküdhetett meg. Közvetlen bizonyíték nem utal arra, hogy lett volna gyermekük, de 1049-ben IX. Leó pápa vérrokonnal való házasodás miatt exkommunikálta Boulogne grófját, és ismeretes, hogy II. Eusztáknak volt egy Gottfried nevű törvénytelen fia. Alan V. Murray történész elmélete szerint Gottfried anyja Godfigu volt, s a fiú szülei házasságának felbontása miatt válhatott utólag törvénytelenné, és ezáltal alkalmatlanná Boulogne öröklésére. Heather Tanner történész 1049-re teszi II. Euszták és Ida házasságkötését, a pápai kiközösítés így kettejük kapcsolatára vonatkozott volna. Az 1049-es dátum ellen Alan Murray azzal érvel, hogy egyrészt nincsen dokumentálható, közeli vérrokonság II. Euszták és Ida között, továbbá nem valószínű sem az, hogy a kiközösítés után még hosszú évtizedekig házastársak maradhattak volna, sem pedig az, hogy a lotaringiai hercegnőt boldoggá avassák, ha egyszer vérfertőző házasságban élt.
Az Ida halála után mintegy húsz évvel keletkezett életrajza szerint a boulogne-i grófi pár boldog házasságban élt. Három fiuk született: Euszták (1050-es évek – 1125 körül), apja halála után Boulogne grófja, felesége Mária skót királyi hercegnő; Gottfried (1060–1100), anyai nagybátyja halála után Alsó-Lotaringia hercege, az első keresztes hadjárat egyik fővezére, a „Szent Sír őrzője”; Balduin (1060-as évek – 1118), a keresztes hadjárat résztvevője, Edessza grófja, Jeruzsálem királya.
Az apja után elnevezett elsőszülött fiú, Euszták volt Boulogne grófságának várományosa. A második fiúra, Gottfriedra Ida öröklési jogán keresztül szállt Lotaringia trónja: Ida bátyjának, IV. Gottfriednak nem maradt életben gyermeke, ezért halála előtt unokaöccsét nevezte meg örököseként. A „Gottfried” keresztnév úgynevezett Leitname volt az Ardennek-házban: nemzedékről nemzedékre ezt adták annak, aki a család fő vérvonalát vitte tovább. A harmadik fiút, Balduint örökség híján egyházi pályára szánták, de 1080 körül világi hivatás mellett döntött, előnyös politikai házasságot kötött egy normann nagyúr leányával, és feltehetően őt tervezték megtenni gyermektelen Gottfried bátyja utódjának Lotaringia élén.
Türoszi Vilmos, a 12. század második felében élő jeruzsálemi krónikás négy fivérről – Gottfried, Balduin, Euszták és Vilmos – számol be, és Gottfriedet mondja a legidősebbnek. A testvérek fordított születési sorrendje ellentmond a korábbi, időben a Boulogne-fivérek életéhez közelebb keletkezett krónikáknak; a felcserélés talán a jeruzsálemi keresztes királyságban betöltött fontosságuk utólagos racionalizálását tükrözheti. Vilmosról egyetlen más korabeli forrás sem tud, de egy 14. századi kézirat, a Genealogia comitum Boloniensium II. Euszták és Ida négy fiát sorolja fel: Guillermum, Godefridum qui est nunc dux Lotharingie, Balduinum et Eustachium. Vilmos semmiképpen sem lehetett Ida fia; Alan Murray magyarázata szerint a krónikások belezavarodtak a családi viszonyokba, s Vilmos vélhetően vagy II. Euszták és Godfigu második gyermeke, vagy II. Euszták törvénytelen Gottfried fiának a fia, tehát III. Euszták, Gottfried és Balduin unokaöccse volt.
Orderic Vitalis 12. századi történetíró Kunó montaigui grófot, aki úgyszintén részt vett a keresztesek vállalkozásában, Bouillon Gottfried sógorának nevezi. Egyéb forrásokból tudott, hogy Kunó feleségét Idának hívták; ennek megfelelően egyes történészek II. Eusztáknak és Ida lotaringiai hercegnőnek egy Ida nevű leányt is tulajdonítanak. A női leszármazott egyedül Orderic Vitalisnál található, más egyidejű művekben nincs nyoma; és a Szent Hubert-apátság krónikája szerint Idának, Montaigui Kunó feleségének az apja egy bizonyos „Öreg” Lambert volt.
A grófné vallásos, gondos neveltetést biztosított fiainak, akiket maga szoptatott. A 12. század második felében működő Radulfus de Diceto részletezte, a hercegnő miként népszerűsítette a férfiak és a nők körében egyaránt, hogy az akkoriban bevett gyakorlat, a dajka alkalmazása helyett az anya maga szoptassa csecsemőjét.
Az egyház pártfogója bélyegkép|jobbra|380px|II. Eusztákot és Idát ábrázoló, 17. századi festmény Az 1130-as években összeállított életrajza szerint példás úrnő volt: bőkezű alamizsnát adott a rászorulóknak, segítette az özvegyeket, az árvákat, a betegeket és az időseket, és különösen is figyelmes volt a szolgálókkal.
Férje részt vett Hódító Vilmos normandiai herceggel Anglia normann meghódításában, aminek köszönhetően a szigeti királyság egyik legnagyobb földesura lett. A hódítással Boulogne politikai és gazdasági jelentősége is megnövekedett, mivel egyike volt a Csatornán zajló kereskedelmet és forgalmat kiszolgáló két legfontosabb kontinentális kikötőnek. Ida grófné fontos szerepet töltött be a családi birtokok igazgatásában, minden bizonnyal segített 1076-ban az akkor tizenöt éves Gottfried fiának a lotaringiai örökség átvételében, majd az 1080-as évek elején fia oldalán belefolyt a hercegség kormányzásába is. Fia lotaringiai uralmának megszilárdítása alatt a grófné Boulogne helyett Lotaringiában, Genappéban és Brüsszelben élt. 1070-ben a grófi házaspár megerősítette tulajdonában a lensi kollégiumot, emellett I. Euszták gróf és Matild felesége emlékére és saját lelki üdvükért bőkezű adományban is részesítették. Ugyancsak ajándékokat és adományokat juttattak a boulogne-i Notre Dame-templomnak.
Az életéről szóló legendák szerint Ida már gyermekként istenfélő, kegyes életet élt, ám megözvegyülése után még inkább a vallás és az egyház felé fordult, bár minden valószínűség szerint nem lett apáca. Ő alapította a boulogne-i Szent Vulmár-apátságot az ágostonrendi kanonokok számára, továbbá a Les Attaques környéki La Capelle-i apátságot és a Le Wast-i monostort. A samer-i Szent Vulmár-apátság neki köszönheti megreformálását és felújítását. Az alapításoknak és későbbi támogatásuknak az anyagi hátterét részben a grófné angliai földjeinek jövedelme biztosította. A normandiai Le Bec-i bencés apátságnak földet adományozott Boulogne-ban, a Szent Vulmárnak 1102-ben az angliai Nutfield uradalmat adta át, a La Capelle-inek pedig Merck környékén juttatott birtokokat, illetve utóbbiban helyezte el azokat a Mária-relikviákat, melyeket Euszták fia hozott haza neki a Szentföldről. Az egyházon belüli kiterjedt kapcsolati körébe tartozott Beci Herluin, a Le Bec-i apátság alapítója, Canterburyi Szent Anzelm, Clunyi Szent Hugó és a hispániai Ozmund astorgai püspök, aki máriás ereklyéket ajándékozott a grófnénak. Clunyi Szent Hugó a kérésére szerzeteseket küldött a clunyi apátságból az újonnan alapított Le Wast-i közösségbe, ezáltal biztosítva, hogy a közösség a clunyi reformok szellemét követi. Az egyháznak juttatott adományok és a reformok támogatása nem kizárólagosan vallásos indíttatásúak voltak: többek között ennek révén lehetett megőrizni az uralkodócsalád befolyását a kolostorok környékén lévő területeken és előmozdítani más jellegű reformokat.
Az első keresztes hadjárat 1095-ös meghirdetésére válaszul mindhárom fia felvette a keresztet. A hadjárat megindulása előtt Ida és Bouillon Gottfried vagy eladták, vagy az egyháznak adományozták valamennyi lotaringiai birtokukat: Baisyt és Genappét például a nivelles-i apátság vette meg, előbbi templomát Ida a Szent Hubert-apátságnak ajándékozta. Bouillon Gottfried csak úgy tudta volna előteremteni a palesztinai utazás és felszerelés költségeit, hogy elkobozza a bouilloni Szent Péter-perjelség vagyonát; anyja ezt megakadályozandó Boulogne-ból Bouillonba utazott, s rábeszélésére fia elállt a tervtől. Gottfried ehelyett Bouillon várát adta el Otbert liège-i püspöknek; az ügyletben anyja is közreműködött. Ezt követően Ida értékesítette brabanti és hesbaye-i allódiumait, ennek alapján valószínű, hogy a perjelség megóvása érdekében magára vállalta fia anyagi terheinek egy részét. 1096-ban Genappe térségében földeket adományozott az affligemi apátságnak „a saját, az atyám és fiaim, Gottfried és Euszták gróf lelkének üdvéért”. A fiaiért aggódó anya 1098-ban jelentékeny adományt juttatott a Szent Bertin-apátságnak „apostoli parancsra Jeruzsálembe elment, és ott a pogányokkal harcoló fiainak, Eusztáknak, Gottfriednak és Balduinnak a megőrzéséért”.