Mark P. Wasikowski (Seal Beach, Kalifornia, 1971. március 24. –) amerikai baseballjátékos és -edző, 2020 óta az Oregon Ducks baseballcsapatának vezetőedzője.
Több egyetemen is baseballozott, 1992-ben a Pepperdine Waves College World Seriesre kijutott csapatának játékosa volt. Az 1993-as MLB-draftban kiválasztotta a Milwaukee Brewers, azonban az ajánlatot visszautasította, és inkább tanulmányira koncentrált. Edzői pályafutása 1997-ben kezdődött.
Vezetőedzői pályafutása 2016. július 24-én kezdődött a Purdue Boilermakersnél. Wasikowski első nyertes mérkőzését a csapat 2017. február 17-én játszotta.
Fiatalkora A Los Alamitos-i Középiskolában három évig a baseballcsapat shortstopja volt, majd 1989. április 25-én három évre szerződött a Hawaii Rainbow Warriorshoz.
Játékosként 1990-ben egy szezonban a Hawaii Rainbow Warriorsnál játszott, majd a Santa Ana College Donshoz szerződött, ahol ösztöndíjat nyert a Pepperdine Egyetemre. 1992-ben és 1993-ban a West Coast Conference egyik legjobb játékosa lett.
Az 1993-as MLB-draft során a Milwaukee Brewers kiválasztotta a 35. körben.
Edzői pályafutása 1994-ben a Pepperdine Waves, majd 1997–1998-ban a Southeast Missouri State Redhawks helyettes edzője volt; utóbbi csapat 1998-ban kijutott az NCAA regionális bajnokságára. 1999-ben Andy Lopez alatt a Florida Gators helyettes edzője, majd 2002-től Lopezzel együtt az Arizona Wildcats munkatársa.
2012 és 2016 között az Oregon Ducks edzője, majd 2017 és 2019 között a Big Ten Conference-bajnok Purdue Boilermakers munkatársa.
2019. június 11-ével visszatért az Oregon Duckshoz.
Eredményei edzőként Év Eredmény Helyezés TovábbjutásÖsszesítettKonferencia Purdue Boilermakers (Big Ten Conference) 2017 29–27 12–12 8. Big Ten bajnokság 2018 38–21 17–6 2. NCAA Regional 2019 20–34 7–12 16. – Eredmény: 87–82 (.515) 36–34 (.514) – Oregon Ducks (Pac-12 Conference) 2020 8–7 0–0 – A szezon a Covid19 miatt megszakadt. 2021 39–16 20–10 2. NCAA Regional 2022 36–25 18–12 4. NCAA Regional 2023 41–22 16–14 6. NCAA Super Regional 2024 21–7 7–3 – – Eredmény: 145–77 (.653) 52–30 (.634) –Összesen:232–159 (.593) – Jelmagyarázat: Konferenciatorna-bajnok
Jegyzetek
Fordítás
További információk A Baseball-Reference.com-on Az Arizona Wildcats honlapján Az Oregon Ducks honlapján
Kategória:Az Oregon Ducks baseballedzői Kategória:Amerikai baseballozók Kategória:Kaliforniaiak Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek