A Dachstein (más néven Dachstein-masszívum, Dachstein-csoport vagy Dachstein-hegység) az Északi-Alpokhoz tartozó magashegység. Három osztrák szövetségi tartomány határán fekszik: keleten és délen Stájerország, nyugaton Salzburg, középen és északon pedig Felső-Ausztria része. Legmagasabb csúcsa a Hoher Dachstein 2995 méterrel a tengerszint felett, amely egyben Felső-Ausztria és Stájerország legmagasabb hegye is. Az erősen karsztosodott hegység főleg a róla elnevezett dachsteini mészkőből áll, geológiailag az Északi Mészkő-Alpok része, és részben gleccserek borítják. A Dachstein-hegységben található az Északi Mészkő-Alpok legkeletibb és legnagyobb gleccsercsoportja. A terület vízelvezetése nagyrészt a föld alatt történik, és számos nagy barlang szeli át, köztük Ausztria harmadik leghosszabb barlangja, a Hirlatz-barlang, amely több mint 112 kilométer hosszú. A nagyrészt érintetlen, erősen tagolt magassági zonációjú terület számos állat- és növényfajnak nyújt élőhelyet, és nagyrészt természetvédelmi terület. A Dachstein nyitva áll az idegenforgalom előtt a hegyi hüttéknek, a kiterjedt túraösvény-hálózatnak és számos téli sportterületnek köszönhetően. A hegység és Belső-Salzkammergut településtörténetét a hallstatti sóbányászat jellemzi, amelynek kezdete egészen Kr. e. 5000-ig nyúlik vissza. A Dachstein nagy része Salzkammerguttal együtt az UNESCO Világörökség részét képező Hallstatt–dachsteini kultúrtáj része.
Földrajz
Fekvése A Dachstein legnagyobb kiterjedése a nyugati Lammertalban található Lungötz és a keleti Grimmingbach és az Enns összefolyása között 52 kilométer, észak-déli irányban pedig 23 kilométer; teljes területe 772 km². A hegység Ausztria egyik legnagyobb zárt karsztvidéke.
Az elhatárolás követi Stájerország tájszervezését és az Alpesi Szövetség Keleti-Alpok osztályozását. Bár az északi Sarsteint és a keleti Grimminget mély völgyek választják el a fő masszívumtól, mégis a Dachstein hegységéhez tartoznak. Ez eltérhet a hétköznapi szóhasználattól, amelyben a két hegyvonulatot nem számítják a Dachstein részének, és önállóan hivatkoznak rájuk.
A határ a Hallstatt melletti Gosauzwangtól a Gosaubach patak mentén halad Gosauig, majd a Gschütt-hágón át a Rußbach am Paß Gschüttig, onnan pedig a Rußbach mentén a Lammerrel való összefolyásáig. A Lammertal képezi a nyugati határt Lungötzig, majd Marcheggsattelen át Filzmoosig tart. A déli határt a Filzmoos–Ramsau am Dachstein– Weißenbach an der Enns vonal alkotja, az Enns folyó mentén a Grimmingbachhal való összefolyásáig. Innen a keleti határ a Grimmingbach mentén halad Bad Mitterndorfig. Az északi határ Bad Mitterndorftól a Kainischtraunig, majd a folyó folyását követve Bad Ausseeig húzódik, aztán a Pötschen-hágón keresztül a Hallstatti-tóig tart. Közigazgatásilag a terület Gmundeni, Halleini, St. Johann im Pongaui és Liezeni járások között oszlik meg.
Vonulatok és csúcsok A Dachstein hegysége egy központi masszívumra (főmasszívum és Dachstein-fennsík) és több peremhegységre oszlik. Az északnyugati Gosaukammot a Filzmoos–Hinterwinkel–Reißgangscharte –Hinterer Gosausee vonal választja el a központi résztől. Az északon elterülő Plassenstock a Plassen-csúccsal a Gosaubach–Plankensteinalm–Echerntal vonal határolja le Hallstatt közelében. Északkeleten a Koppenwinkellacke–Landfriedalm–Ödensee határ választja el a Koppengebirge hegységét a fennsíktól. A Koppentraun áttörésvölgye választja el a Sarsteint a központi masszívumtól. A délkeleti Kemetgebirge szintén önálló peremvidéki csoportot alkot. Távol keleten a Salzabach áttörési völgye választja el a Grimminget a Kemetgebirgétől. Délen található a Scheichenspitz masszívum a névadó Scheichenspitze hegycsúcsával. Délnyugaton a Rötelstein (Rettenstein) a hegység előhegyeivel szintén peremvidékként különül el. A Dachstein-hegység csúcsai (válogatás):
+ Gosaukamm-vonulat Csúcs Magasság Große Bischofsmütze 2458 Großwand 2415 Däumling 2322 Mandlkogel 2279 Angerstein 2100
+ Központi masszívum Csúcs Magasság Hoher Dachstein 2995 Torstein 2948 Mitterspitz 2925 Großer Koppenkarstein 2865 Hoher Gjaidstein 2794
+ Scheichenspitz masszívum és a Kemet-hegység Csúcs Magasság Scheichenspitze 2667 Eselstein 2552 Sinabell 2349 Kammspitz 2139 Stoderzinken 2048
Topográfia bélyegkép|331x331px|A Dachstein topográfiai térképe A Dachsteinre jellemző a nagy mészkő karsztplató, amely döntően magashegyi jellegű, de néhány alacsonyhegyi jelleg is megtalálható. A hegység nyugaton a Vorderer Gosausee tótól mintegy 940 méteres tengerszint feletti magasságról meredeken emelkedik a Großer Donnerkogel csúcsáig (2050 m), majd délkelet felé gerincszerűen folytatódik a Gosaukammban. A lejtők nagyon meredekek, sziklásak, és a Große Bischofsmützénél, 2458 méteres tengerszint feletti magasságban van a legmagasabb pontjuk. A Reißgangschartétól a hegység egy nagy fennsíkká szélesedik, amely folyamatosan 2000 méteres tengerszint feletti magasságban marad. A fennsík déli peremén található a hegység három legmagasabb csúcsa: a Hoher Dachstein (2995 m), a Torstein (2948 m) és a Mitterspitz (2925 m). A déli oldal függőleges sziklafalai itt elérik akár az 1000 méteres magasságot is. A csúcsok kelet felé alacsonyabbak lesznek, és az Eselsteinben elérik a 2552 m tengerszint feletti magasságot. Északon az Am Stein-fennsík következik, amely a mintegy 8 km-re lévő Hoher Krippensteinig (2108 m) terjed, és észak felé meredeken lejt a Traun folyó völgyébe (500 m). Az Eselsteintől keletre a hegység meredeken lejt, és Ahornseenél 1500 méteres tengerszint feletti magasság alá esik. A keleti előhegységet a Kemetgebirge gerincszerű vonulata alkotja, amelynek legmagasabb pontja a Kammspitz (2139 m), mielőtt a Salza-víztározó felé lejtene. A masszívum keleti végét a Grimming (2351 m) alkotja. Az egész fennsíkot alpesi jellegű, karrmezőkkel és töbrökkel szabdalt táj jellemzi.
Gleccserek A Dachsteinban találhatóa az Alpok legkeletibb és legmélyebbre nyúló gleccserei, valamint az Északi Mészkő-Alpok legnagyobb gleccsercsoportja. A gleccserek nem a jégkorszaki Traun-gleccser maradványai, mivel a holocén legmelegebb időszakában, az akkor még az Atlanti-óceán területén képződő hegység nagy valószínűséggel teljesen jégmentes volt. A mai gleccserek ezután épültek újra. A három legnagyobb gleccser a Hallstatt-gleccser, a Nagy Gosau-gleccser és a Schladming-gleccser. A nagyon kicsi Schneeloch-, Kleiner Gosau- és Nördlicher Torstein-gleccserek még mindig aktív áramlásmozgást és hasadékképződést mutatnak, ami indokolja gleccserként való megnevezésüket. A Dachstein gleccserei a 19. század közepén tapasztalt kiterjedési csúcspontjuk óta folyamatosan visszahúzódnak, kivéve az 1920 körüli rövid időszakokat és a 20. század második felének közepét. A déli Torstein-gleccsert és az Edelgrieß-gleccsert az aktivitás hiánya miatt firnmezőknek vagy holt jégnek lehet nevezni. Az 1850-es gleccser-előrenyomulás jól megőrzött morénamaradványai a jégtavaktól délre és az Adamekhütte közelében található végmorénák.
Vízrajz A Dachstein masszívum 35 x 15 km kiterjedésű fő vízgyűjtő területe a nagyon vastag, közel 1000 méternyi dachsteini mészkőben, amely észak felé lejt és erősen karsztosodik. Alatta 1000 méter vastagságú dolomitrétegek találhatók, amelyek felszín alatti vízzárórétegként hatnak. Egy forrás kivételével a legbővizűbb források a (amelyek akár a 12 m³/s hozamot is elérhetik) a hegység északi részén találhatók. A déli részen az alatta lévő dolomitok felszínre törése egy szélesebb sávban terül el, itt azonban nem jellemzőek a források.
A hegység területét gazdag vízkészlet jellemzi. Bőséges vízellátottsága, ami a magas csapadékmennyiségnek köszönhető: a sokéves átlagos éves csapadékmennyiség a Lahn-Hallstatt mérőponton például (510 m tengerszint feletti magasságban) 1725 mm, a Krippenstein 2050 méteres csúcsán pedig 1919 mm. Ez a azonban egyenlőtlenül oszlik el.
A hegység vizeinek nagy részét a Traun észak felé vezeti le. Az Ödensee-Traun, a Traun fontos mellékfolyója az Ödensee felső folyásánál ered. A Gschütt-hágótól a Marcheggsattelig terjedő nyugati terület minden vize a Salzachba ömlik. A Marcheggsatteltől a Grimmingbachig terjedő terület vizei dél felé az Ennsbe torkollanak.
A hegység északi lábánál található a Hallstatti-tó, a Gosau-tavak és az Ödensee. Magasabb fekvésű területeken több lefolyástalan tó található, mint például az Ahornsee, a Grafenbergsee és számos kisebb hegyi tó, mint például a Hirzkarseelein. Az Eisseen a visszahúzódó hallstatti gleccser végmoréna tavai.
Talajok Az uralkodó dachsteini mészkőből kiindulva a magaslatokon többnyire csak kőzethatású rendzina talajok tudtak kialakulni. A legtöbb talaj legfeljebb 15 000 éves, mivel a jégkorszakok során a régebbi talajok eltűntek. Régebbi paleotalajok, például vörös agyagtalajok csak a Dachstein-fennsík védett mélyedéseiben találhatók. A legnagyobb területeket a mullban szegény rendzinák foglalják el. Ezek az ásványi anyagokban és humuszban gazdag talajok főként a hegyvidéki részek lejtőin találhatók, szinte valamennyi mészkő- és dolomitsziklán, gyepekben szegény vegyes- és tűlevelű erdők alatt. Az alacsonyabb lejtőkön, kedvező éghajlati viszonyok között több mullképződés fordul elő, és mull-rendzina vagy barna rendzina alakul ki. Ezeken a vastag és termékeny talajokon az alacsony és középhegységi szint vegyes és lombhullató erdei vagy rétek és legelők találhatóak meg. Valódi meszes barna földek vagy meszes barna vályogtalajok csak szórványosan fordulnak elő, kifejezetten kedvező helyeken, mint például a Kogelgassenwaldban a Hinterer Gosausee közelében. Friss, agyagos pszeudoglej is csak kis területeken és csak olyan mélyedésekben fordul elő, amelyeken lucfenyő- vagy jegenyefenyő-erdők nőnek, vagy alpesi legelők terülnek el.
Barlangok bélyegkép|250x250px|Turisták a Dachstein-Rieseneishöhle jégbarlangjának egyik függőhídján A könnyen karsztosodó dachsteini mészkő különösen kedvező feltételeket biztosít a barlangok kialakulásához, az egyéb felszíni struktúrákkal együtt. 2002-ben több mint 600 barlangot tartottak nyilván az Osztrák Barlangkatalógus 1540-es (Dachstein) alcsoportjában. A 112 929 méteres Hirlatz-barlang (kat. sz. 1546/7) a térség leghosszabb barlangja és Ausztria harmadik leghosszabb barlangja. Kiemelt jelentőségű a Dachstein-Mammuthöhle (kat. sz. 1547/9), a Schönbergalmon található Dachstein-Rieseneishöhle jégbarlangja (kat. sz. 1547/17) és a Koppenbrüller-barlang (kat. sz. 1549/1), amelyek bemutatóbarlangként a turisták számára is látogathatóak.
Körülbelül 10 millió évvel ezelőtt kezdődött egy olyan időszak, amelyben a középső és keleti Mészkő-Alpok erős kiemelkedésnek voltak kitéve a mai magashegységekig. A kiemelkedés nem volt folyamatos, amint az a barlangrendszerekből is kitűnik. A Dachsteinben a barlangjáratok magassági zónázottsága egyértelmű, három szintre osztható, amely a karsztvízszint korabeli helyzetével függ össze. A Dachstein-fennsík területén a Ruinenhöhlen-szint a korai oligocénben, az alatta lévő Riesenhöhlen-szint a Hirlatzhöhle, Dachstein-Mammuthöhle és -Rieseneishöhle szintekkel a felső miocénben alakult ki. A pliocén-pleisztocén forrásbarlangi szint a közeli Koppenbrüller-barlanggal a mai karsztvízszintet jelzi. A vízszintes barlangjáratrendszerek tektonikus nyugalmi időszakokban alakultak ki, mivel kialakulásukhoz hosszú időre volt szükség. A kettő között gyors kiemelkedési időszakai voltak, amelyek során főként függőleges barlangszakaszok alakultak ki. 1500 méteres és 2000 méteres tengerszint feletti magasságban található a legtöbb barlangbejárat.
Paleontológia bélyegkép|240x240px|Parapuzosia seppenradensis ammonitesz a Gosau-csoportból a Bécsi Természettudományi Múzeumban: magassága 95 cm, súlya 180 kg. bélyegkép|240x240px|Megalodonták a Nagy-Gosau-gleccser aljánál