A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Noszvaj és innen szétválva Bükkzsérc, valamint Szomolya között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet. Eger belterületén helyijáratiként is igénybe vehető.
Története Eger város helyi autóbuszhálózatának újjászervezése után, 2023. augusztus 12-én megalakult a 3407-es autóbuszvonal is, mely Egri helyijáratként igénybe vehető a Tompa utcai Volán-telep és a Vécsey-völgyig tartó szakaszon. Az autóbuszvonal vonalvezetése az egri 7-es, 7A-s és 17-es helyijáratokat kívánja helyettesíteni.
Ezzel a változtatással több 3415-ös és 3417-es buszjáratot helyettesítenek, melyek a célállomásokra vezetnek.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét és a tőle 20, valamint 25 kilométerre fekvő Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bükkzsércet és Szomolyát köti össze, útvonalára fűzve Noszvaj, valamint a bükkzsérci járatok Bogács és Cserépfalu településeket.
A járatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak (beleértve az egri helyijáratoknak fenntartottakat is). Egeren belül Maklárihóstyán és a Vécsey-völgyön mennek keresztül (egy járat továbbközlekedik Lajosvárosba), majd közúton haladnak Noszvajra. Egy indítás a község üdülőterületét is bejárja, de az autóbuszjáratok Noszvajon belül ágaznak kétfelé.
A járatok egyik része a Noszvajjal szomszédos Szomolyára közlekedik, egészen a mezőgazdálkodási telepéig. Eger és Szomolya kapcsolata a 3415-ös buszjáratokkal van jelen, de a 3418-as és a 4016-os buszok is továbbközlekednek Mezőkövesdre. Egykor távolsági járat is ingázott erre 1382-es jelzéssel Miskolcig. vonalhossz: 20.3–21.5 km megállóhelyek: 27–28 db menetidő: 35–44 perc
A járatok másik része Bogácsra megy tovább, ahonnan Cserépfalura jutnak el, végül a Bükk déli felén fekvő Bükkzsércre. Eger és Bükkzsérc kapcsolata a 3417-es buszjáratokkal van jelen, de a 4023-as buszok a járásközpontba vezetnek innen. vonalhossz: 29.5–30.7 km megállóhelyek: 29–33 db menetidő: 50–54 perc
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, azonban csak reggelente és délutánonként, esténként.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, Tompa u. ⭠ Bükkzsérc, aut. ford.1 visszamunkanapontaEger, aut. áll. – Bükkzsérc, aut. ford.1 vissza2 párhétvégenteEger, aut. áll. – Szomolya, major2 odamunkanaponta2 visszahétvégente
Megállóhelyei
!colspan=2|Sorszám (↓) ! Megállóhely !colspan=2|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Munkanaponta 1 járat által érintett az Autóbusz-állomás helyett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2 rowspan=8|∫|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||colspan=2 rowspan=8|∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Aradi út |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Nagyváradi út |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Galagonyás utca |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Széna tér |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Koháry út |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Agria Park |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Eger, Törvényszék |align=left| |- |colspan=2|0|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=2|0.0 km |align=left| |- |colspan=2|1|| Eger, Bazilika (↓) ||colspan=2|0.3 km |align=left| |- |colspan=2|2|| Eger, Egyetem ||colspan=2|0.6 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Eger, Egészségház utca (↓) ||colspan=2|0.9 km |align=left| |- |colspan=2|4|| Eger, uszoda (↓)Eger, Szarvas tér (↑) ||colspan=2|1.2 km |align=left| |- |colspan=2|5|| Eger, Gárdonyi ház ||colspan=2|2.2 km |align=left| |- |colspan=2|6|| Eger, Egervár vasúti megállóhely ||colspan=2|2.5 km |align=left| – Egervár () |- |colspan=2|7|| Eger, Egri csillagok utca ||colspan=2|2.9 km |align=left| |- |colspan=2|8|| Eger, Vécsey-völgy ||colspan=2|3.5 km |align=left| |- |colspan=2|9|| Eger, Lovastanya ||colspan=2|4.6 km |align=left| |- |colspan=2|10|| Eger, CsomóstanyaA megállóban egyes járatok nem tesznek megállást. ||colspan=2|5.4 km |align=left| |- |colspan=2|11|| Eger, Nagy-Eged dűlő ||colspan=2|6.6 km |align=left| |- |colspan=2|12|| Szőlőcskei elágazás ||colspan=2|7.8 km |align=left| |- |colspan=2|13|| Szőlőcskei rakodó ||colspan=2|8.7 km |align=left| |- |colspan=2|14|| Noszvaj, várhegyi elágazás ||colspan=2|10.4 km |align=left| |- |colspan=2|15|| Noszvaj, síkfőkúti elágazás ||colspan=2|11.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Munkanaponta 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2 rowspan=3|∫|| Noszvaj, Síkfőkút Hotel ||colspan=2 rowspan=3|∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Noszvaj, Bükk Panzió |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Noszvaj, Béke út 34. |align=left| |- |colspan=2|16|| Noszvaj, Kossuth út 83. ||colspan=2|12.2 km |align=left| |- |colspan=2|17|| Noszvaj, faluközpont ||colspan=2|12.7 km |align=left| |- |rowspan=10|∫||18|| Noszvaj, De La Motte kastély ||rowspan=10|∫||13.1 km |align=left| |- |19|| Noszvaj, Szomolyai út 24. ||13.7 km |align=left| |- |20|| Noszvaj, idősek otthona ||14.3 km |align=left| |- |21|| Noszvaj, Oxigén Hotel ||15.3 km |align=left| |- |22|| Szomolya, Árpád út ||17.4 km |align=left| |- |23|| Szomolya, Kossuth utca 67. ||17.8 km |align=left| |- |24|| Szomolya, községháza ||18.3 km |align=left| |- |25|| Szomolya, Széchenyi út ||19.0 km |align=left| |- |26|| Szomolya, újtelep ||19.5 km |align=left| |- |27|| <small>végállomás ||20.3 km |align=left| |- |18||rowspan=2|∫|| Noszvaj, Deák Ferenc út 77. ||13.5 km||rowspan=2|∫ |align=left| |- |19|| Bogács, gyógyfürdő ||18.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Munkanaponta 1; hétvégente 4 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2 rowspan=3|∫|| Bogács, autóbusz-váróterem ||colspan=2 rowspan=3|∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Bogács, alsó |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 | Bogács, autóbusz-váróterem |align=left| |- |20||rowspan=9|∫|| Bogács, felső ||18.8 km||rowspan=9|∫ |align=left| |- |21|| Cserépfalu, tiszti lakás ||21.8 km |align=left| |- |22|| Cserépfalu, Kossuth út 44. ||22.2 km |align=left| |- |23|| Cserépfalu, autóbusz-váróterem ||22.9 km |align=left| |- |24|| Cserépfalu, Kossuth út 192. ||23.4 km |align=left| |- |25|| Hórvölgyi útelágazás ||24.3 km |align=left| |- |26|| Bükkzsérc, József Attila út 1. ||26.1 km |align=left| |- |27|| Bükkzsérc, kultúrház ||26.9 km |align=left| |- |28|| <small>végállomás ||27.5 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése Kategória:Eger autóbuszvonalai