Michael Konyves magyar származású kanadai forgatókönyvíró, filmrendező és producer.
Munkássága A montréali illetőségű Konyves - saját bevallása szerint - csak viszonylag későn, 28-évesen vetette papírra első forgatókönyv-tervét. Az egyetem elvégzése után különféle munkákból élt a filmszakmában, míg végül rendezőasszisztens lett Christian Duguay rendező mellett.
2000-ben még rendezőasszisztensként látjuk a A harc mestere (The Art of War) című akciófilmben és általánosságban az 1990-es, illetve a 2000-es évek erőgyűjtés, tapasztalatszerzés számára a rendezői és a produceri munka terén.
Konyves 2010-ben vált híressé Mordecai Richler regényének, az Így látta Barneynak (eredeti angol címe: Barney’s Version) a forgatókönyvével, mellyel a 2011. évi kanadai Genie Awards legjobb forgatókönyv-adaptáció kategóriájában jelölést szerzett. A montréali MacLean's hetilap így méltatta a forgatókönyvet: "A film bohózatnak indul, majd egy romantikus vígjáték felé halad, végül szívszorító drámává érik, mely meglepő érzelmi erővel lopakodik be hozzád."
A mozifilmek mellett tévéfilmek, illetve televíziós sorozatok forgatókönyveit is jegyzi. Legfontosabb forgatókönyvei: Támad a Nap (Solar Attack, 2006), A tűzsárkány birodalma (Fire and Ice: The Dragon Chronicles, 2008), Az utolsó lovagok (Last Knights, 2015). Producerként pedig a 2017-es Bad Blood és a 2024-es Wild Cards tévésorozatot érdemes megemlíteni.
2014-ben forgatta le rendezőként első kisfilmjét, a Goldfish-t, melyet 2015-ben mutattak be.
Magánélet Michael Konyves számára fontosak a napi rituálék. 7:00-kor kel, sétálni viszi kutyáját, majd újságot olvas és csak azután kezd neki dolgozni. Otthon és egy kávézóban is tud alkotni, de fontos a környezet, a kényelmes ülőalkalmatosság és a jó kávé.
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2011 31st Genie Awards legjobb forgatókönyv-adaptáció 13th Jutra Awards Legjobb forgatókönyv 15th Canadian Screenwriting Awards játékfilm 2018 6th Canadian Screen Awards Legjobb alkotás, drámasorozat 2019 7th Canadian Screen Awards Legjobb alkotás, drámasorozat
Jegyzetek
További információk
Kategória:Az 1970-es években született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Montréaliak Kategória:Magyar származású kanadaiak Kategória:Kanadai forgatókönyvírók