A Visionary Dream () Sopho, grúz énekesnő dala, amellyel Grúziát képviselte a 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Helsinkibenban. A dal 2007. március 3-án, a grúz dalválasztó műsorban megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.
Eurovíziós Dalfesztivál 2006. december 12-én vált hivatalossá, hogy az Grúz Közszolgálati Televízió Sopho-t választotta ki az ország képviseletére az elkövetkező Eurovíziós Dalfesztiválon. Az első grúz versenydal keresésére pályázatot írt ki a GPB, amely 2006. december 12. és december 25. között zajlott. A március 3-án rendezett dalválasztó műsorban a nézők szavazatai alapján a My Story című dal kapta a legtöbb szavazatot, így ez a szerzemény képviselhette Grúziát. A dal címét később Visionary Dream-re változtatták meg.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 10-én rendezett elődöntőben adta elő, a fellépési sorrendben ötödikként, az Izlandot képviselő Eiríkur Hauksson Valentine Lost című dala után és a Montenegrót képviselő Stevan Faddy ’Ajde, kroči című dala előtt. Az elődöntőből nyolcadik helyezettként sikeresen továbbjutott a május 12-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben tizenegyedikként lépett fel, a Görögországot képviselő Sarbel Yassou Maria című dala után és a Svédországot képviselő The Ark The Worrying Kind című dala előtt. A szavazás során összesítésben 97 ponttal (Litvániától maximális pontot kapott) a verseny tizenkettedik helyezettje lett.
A következő örmény induló Diana Gurtskaya Peace Will Come című dala volt a 2008-as Eurovíziós Dalfesztiválon.
Kapott pontok
Elődöntő Pont Ország 10 10 7 6 5 4 3 1 123 Összesen
Döntő Pont Ország 12 8 7 6 5 4 3 2 1 97 Összesen
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:Dalok a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválon