Mario Manuel Cristobal (Miami, Florida, 1970. szeptember 24. –) kubai-amerikai amerikaifutball-játékos és -edző. 2022 óta a Miami Hurricanes vezetőedzője; 1989-ben és 1991-ben a nemzeti bajnokságra kijutott csapat játékosa.

Fiatalkora A miami Christopher Columbus Középiskolában érettségizett, majd 1998 és 2002 között a Miami Hurricanesnél, az ország egyik legjobb egyetemi csapatánál játszott. 1989-ben és 1992-ben a nemzeti bajnoki csapat játékosa volt, 1992-ben pedig a Big East Conference egyik legjobb játékosának választották.

Alapdiplomáját 1993-ban, mesterfokozatát 2001-ben szerezte.

Profi csapatokban 1994-ben a Denver Broncosszal ügynöki szerződést kötött. 1995–1996-ban az Amsterdam Admirals játékosa volt.

Pályafutása Edzői pályafutása a Miami Hurricanesnél kezdődött, ahol 1998 és 2000 között Butch Davis helyettese volt. 2001-től 2003-ig a Rutgers Scarlet Knights, 2004 és 2006 között pedig újra a Miami Hurricanes helyettese volt.

FIU Panthers 2006. december 19-én a FIU Panthers második vezetőedzője és az I-A divízió első kubai származású edzője lett. Az érkezése előtti szezon nyeretlen volt, ezért a Rutgers Scarlet Knightsnál alkalmazott technikával a támadójátékon kívánt javítani. Első szezonjában a csapat az első 11 játékot elvesztette, de december 1-jén a North Texas Mean Green ellen 38–19-cel győztek.

Második szezonjában több játékot is megnyertek, azonban a bowlmérkőzésre nem jutottak ki. Harmadik szezonját az előző évben szerzett győzelmek miatt nagy elvárásokkal kezdte. Negyedik évében megnyerték a konferenciabajnokságot és kijutottak a Little Caesars Pizza Bowlra, ahol legyőzték a Toledo Rocketst.

A Football Bowl aldivízió legeredményesebb edzőjének nevezték, amit 2009. május 29-én a The Dan Le Batard Show with Stugotz műsorban megerősített. A mérkőzéseken példaképére, Joe Paternóra emlékeztető ruházatot viselt.

2012. december 5-én a 3–9-es eredménye miatt kirúgták; a döntést többen kritizálták.

Alabama Crimson Tide A FIU-tól való kirúgását követően 2013. január 10-én a Miami Hurricanes helyettes vezetőedzője és tight endjeinek edzője lett. Hat héttel később az Alabama Crimson Tide helyettes vezetőedzője, támadókoordinátora és toborzója lett. A 247Sports toborzói munkáját kitűnőre értékelte.

2015-ben a csapat elnyerte a legerősebb támadóvonalnak járó Joe Moore-díjat, emellett támadójátékosai a 25 legjobb között voltak.

Oregon Ducks 2017 januárjában az Oregon Ducks munkatársa lett. 2017. december 5-én Willie Taggart távozása miatt ideiglenes, majd december 8-án állandó vezetőedző lett. 2018-ban a csapat megnyerte a Redbox Bowlt.

2019-ben a Pac-12 Conference az év edzőjének választotta; ugyanezen évben a csapat kijutott a Rose Bowlra, ahol legyőzték a Wisconsin Badgerst. A támadójátékosokat jelölték a Joe Moore-díjra.

2020-ban megnyerték a konferenciabajnokságot és kijutottak a Fiesta Bowlra. Cristobal 2021-ben közvetlenül a bowlmérkőzés előtt felmondott.

Miami Hurricanes 2021. december 6-án tízéves, nyolcvanmillió dolláros szerződést írt alá a Miami Hurricanesszel.

2023 októberében egy időmenedzselési hiba miatt kritika érte. A Georgia Tech Yellow Jackets elleni mérkőzésen a Hurricanes játékosai ahelyett, hogy győzelmi alakban letérdeltek volna, továbbfutottak a labdával, amit a Yellow Jackets csapata így elvehetett, és 23–20-ra megnyerte a mérkőzést.

Toborzóként Ismert jó toborzóképességéről, ami hozzájárult az Alabama Crimson Tide sikereihez; az NFL-draftek során több játékosát is az első fordulóban kiválasztotta valamely profi csapat. A 247Sports, az ESPN, a Rivals és a Scout 2015-ben az év toborzójának választotta. Az Oregon Ducksnál töltött ideje alatt a csapat leigazolta Kayvon Thibodeaux-t.

A Miami Hurricanesnél országosan a tizenhatodik legjobb csapatot igazolta le.

Magánélete Feleségét, Jessicát 2006-ban vette el; két fiuk (Mario Mateo és Rocco) született. 1998-ban munkát kapott a titkosszolgálatnál, azonban inkább edző maradt.

Film Az ESPN-en 2009. december 12-én bemutatott The U című dokumentumfilm a Miami Hurricanes gyors felemelkedését mutatja be. A filmben Cristobal is szerepel.

Eredményei vezetőedzőként Év Eredmény Helyezés Továbbjutás RangsorÖsszesítettKonferencia FIU Golden Panthers/FIU Panthers (Sun Belt Conference) |- | 2007 | 1–11 | 1–6 | 7. | – | – | – |- | 2008 | 5–7 | 3–4 | T–5. | – | – | – |- | 2009 | 3–9 | 3–5 | 6. | – | – | – |-bgcolor="#ffff99" | 2010 | 7–6 | 6–2 | T–1. | Little Caesars Pizza Bowl | – | – |- | 2011 | 8–5 | 5–3 | 4. | Beef ’O’ Brady’ Bowl | – | – |- | 2012 | 3–9 | 2–6 | T–8. | – | – | – |- | Eredmény: | 27–47 | 20–26 | colspan="4" | – |- !colspan="7" | Oregon Ducks (Pac-12 Conference)|- | 2017 | 0–1 | 0–0 | 4. | Las Vegas Bowl | – | – |- | 2018 | 9–4 | 5–4 | 4. | Redbox Bowl | – | – |-bgcolor="#ffff99" | 2019 | 12–2 | 8–1 | 1. | Rose Bowl† | 5 | 5 |-bgcolor="#ffff99" | 2020 | 4–3 | 3–2 | 2. | Fiesta Bowl† | – | – |-bgcolor="#bbffff" | 2021 | 10–3 | 7–2 | 1. | Alamo Bowl* | 21 | 22 |- | Eredmény: | 35–13 | 23–9 | colspan="4" | – |- !colspan="7" | Miami Hurricanes (Atlantic Coast Conference)'' 2022 5–7 3–5 5. – – – 2023 7–6 3–5 T–9. – – – Eredmény: 12–13 6–10 –Összesen:74–73 – Jelmagyarázat: Konferenciabajnok Konferenciadivízió-bajnok vagy bajnoki mérkőzés†: A College Football Playoff része | *: Cristobal a bowlmérkőzés előtt felmondott

Jegyzetek

Fordítás

További információk A Miami Hurricanes honlapján

Kategória:Az Oregon Ducks amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Miamiak Kategória:Kubai-amerikaiak Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek