Az Európai Egyetemi Jégkorong Liga (angolul: European University Hockey League, röviden EUHL, szlovákul: Európska univerzitná hokejová liga, lengyelül: Europejska uniwersytecka liga hokeja) egy nemzetközi egyetemi jégkorongbajnokság. A bajnokságot 2013 óta rendezi meg a trencséni székhelyű Európai Egyetemi Jégkorong Szövetség (European University Hockey Association). A liga székhelye a szlovákiai Trencsénben található. A 2023–24-es szezonban 8 csapat szerepelt a bajnokságban, 5 csapat Szlovákiából és 1-1 csapat Magyarországról és Lengyelországból. A rájátszásba jutott csapatok a Sekeráš-trófeáért mérkőznek meg.
Története A bajnokságot 2013-ban alapították 4 szlovák és 2 cseh csapat részvételével.
A 2013–14-es szezonban 6 csapat vett részt, a szlovák Paneuropa Kings, VŠEMvs Managers és STU Engineers Pozsonyból, CityU Gladiators Trencsénből, illetve a cseh UK Praha Prágából és UTB Zlín Zlínből. Csapatonként 10 mérkőzést játszottak az alapszakasz során, aminek végén a tabella első négy helyén végző csapat jutott be a rájátszásba, ahol a csapatok két nyert mérkőzésig játsszák a fordulókat. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben a Paneuropa Kings csapatát 2-0-s összesítésben legyőzve megnyerte a bajnokság első szezonját.
2014. január 5-én barátságos mérkőzést rendeztek az EUHL all-star csapata és az American Collegiate Hockey Association 2-es divíziójának all-star csapata között a pozsonyi Ondrej Nepela Jégcsarnokban. A mérkőzést az EUHL csapata nyerte 3-2-re.
A 2014–15-es szezonra a csapatok száma 9-re nőtt. A VŠEMvs Managers visszalépett a bajnokságtól, újonnan csatlakozott a besztercebányai UMB Hockey Team, a pozsonyi Diplomats Pressburg, a plzeňi Academics Pilsen és a grazi UHT Dukes Graz. A csapatok 16 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. A rájátszás menete megváltozott, az alapszakasz első 6 helyezettje jutott a rájátszásba, az első két helyen végző csapat az elődöntőbe jutott, míg a 3-6. helyezett csapatok a negyeddöntőbe. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapatát 2-0-s összesítésben legyőzve lett bajnok.
A 2015–16-es szezonra a csapatok száma 10-re nőtt, az UTB Zlín csapat visszalépett a bajnokságtól, a prágai Engineers Prague és a Nowy Targ-i PPWSZ Podhale Nowy Targ csatlakozott a ligához. A csapatok 18 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben a Paneuropa Kings csapatát 2-1-es összesítésben legyőzve lett bajnok.
A 2016–17-es szezonra a csapatok száma 9-re csökkent, a Krynica-Zdrój-i Academy 1928 KTH Krynica-Zdrój és az eperjesi UNIPO Warriors csatlakozott a bajnoksághoz, a HK Slavia STU Bratislava, a PPWSZ Podhale Nowy Targ és az UHT Dukes Graz visszalépett a ligából. A csapatok 16 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. A rájátszás menete megváltozott, az alapszakasz első 8 helyezettje került be a rájátszás negyeddöntőjébe, ahol 2 nyert mérkőzésig játszottak a csapatok, majd a döntőben 3 nyert mérkőzésig. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapatát 3-1-es összesítésben legyőzve lett bajnok.
A 2017–18-es szezonra a csapatok száma 13-ra nőtt, a brnói HC Masaryk és Cavaliers Brno, a budapest Hokiklub Budapest és az olomouci University Shields Olomouc csatlakozott a bajnoksághoz. A csapatok 12 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. Az alapszakasz első 6 helyezettje a negyeddöntőbe jutott, a 7-13. helyezett csapatok osztályozókat játszottak, mindegyik csapat 18 mérkőzést, amiknek végén a két legtöbb pontot szerző csapat jutott be a negyeddöntőkbe. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapata nyert a Diplomats Pressburg csapatát 3-1-es összesítésben legyőzve.
A 2018–19-es szezonra a csapatok száma 17-re nőtt, a csapatok két divízióba lettek osztva, a keleti és az északi divízióba. A keleti divízióban lévő csapatok lettek beosztva az előző szezon résztvevői, az ostravai BO Ostrava és a České Budějovice-i VŠTE BLACK DOGS BUDWEIS csatlakozott a bajnoksághoz, az Academy 1928 KTH Krynica-Zdrój, az UNIPRO Warriors és a Paneuropean Kings visszalépett a ligából. Az újonnan létrejött északi divízióhoz 5 svéd egyetemi csapat csatlakozott, a lundi LTH Lund, a jönköpingi Jönköping University, a göteborgi Chalmers Rangers, a växjői EHVS Växjö és a stockholmi KTH – The Royal Blue. Az északi divízióba még Lettországból az LSHA csapatát és Észtországból az UHLE csapatát várták volna, azonban végül nem csatlakoztak a bajnoksághoz. Az alapszakasz során a keleti divízióban 16 mérkőzést játszottak a csapatok, az északi divízió mérkőzéseit azonban nem sikerült sikerese lejátszani, az EHVS Växjö és a KTH – The Royal Blue csapata nem játszott egy mérkőzést sem. A rájátszásba az alapszakaszban az első 8 helyen végző csapat jutott be. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapata nyert a Gladiators Trenčín csapatát 3-2-es összesítésben legyőzve.
A 2019–20-es szezonra a csapatok száma 7-re csökkent, az északi divízió megszűnt, így csak egy divízióban játszottak a csapatok. A nyitrai Philosophers Nitra és a csíkszeredai Sapientia U23 csapata csatlakozott a bajnoksághoz, illetve az UTB Zlín csapata visszatért, az Academics Pilsen, a BO Ostrava, a VŠTE BLACK DOGS BUDWEIS, a Cavaliers Brno, a Diplomats Pressburg, az Engineers Prague, a HC Masaryk University és a University Shields Olomouc csapata lépett vissza a ligából. Az alapszakasz során 12 mérkőzést játszottak a csapatok. A rájátszásba az alapszakasz során a 6 legtöbb pontot szerző csapat jutott be, az első két helyen végző csapat az elődöntőbe jutott, a 3-6. helyen végzett csapatok a negyeddöntőben mérkőztek meg. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín UMB Hockey Team volt. A rájátszás negyeddöntői lejátszása után a Covid19-pandémia miatt 2020. március 9-én először ideiglenesen, majd véglegesen félbeszakította a liga vezetése a rájátszássorozatot. Bajnokot nem hirdettek a szezonra. 2020. február 7. és 9. között megrendezésre került az első Sekler Cup, aminek keretében az újonnan csatlakozott Sapienta U23 otthonában, a Felcsíki Műjégpályán mérkőztek meg a bajnokság csapatai.
A 2020–21-es szezon kezdetét 2020 októberére tervezték, a Sapientia U23, az UMB Hockey Team, az UTB Zlín, a Gladiators Trenčín, a Philosophers Nitra és az UK Praha csapata megerősítette a részvételi szándékát a szezonra, illetve várhatóan más egyetemi csapatok csatlakoztak volna Lengyelországból, Ausztriából és Szlovákiából. A szezon kezdetét az év 45. hetére halasztották, majd bizonytalan ideig elhalaszották. A szezon végül nem lett megrendezve. Az elmaradt szezon ellenére megrendezésre került a második Sekler Cup Csíkkarcfalván 2021. április 30. és május 2. között.
A 2021–22-es szezonra a csapatok száma 8-ra nőtt, a zsolnai HC UNIZA, az opolei Opole HK és az oświęcimi UHT Sabers Oświęcim csapata csatlakozott a bajnoksághoz, a Hokiklub Budapest és az UTB Zlín csapata lépett vissza a ligából. A Opole HK csapata az alapszakasz során lépett vissza, ezért minden lejátszott mérkőzésének az eredményét törölték, így a bajnokságban maradt 7 csapat az alapszakasz során 12 mérkőzést játszott le. A rájátszásba az alapszakasz során a 6 legtöbb pontot szerző csapat jutott be, az első két helyen végző csapat az elődöntőbe jutott, a 3-6. helyen végzett csapatok a negyeddöntőben mérkőztek meg. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín volt, majd a döntőben az UK Praha csapatát 3-0-s összesítésben legyőzve nyert.
A 2022–23-es szezonban 8 csapat vett részt, az előző szezonban visszalépő Opole HK helyett a kassai University Spartacus csatlakozott a bajnoksághoz. Az alapszakasz során 14 mérkőzést játszottak a csapatok. Az alapszakasz győztese az UMB Hockey Team volt, a döntőben a Gladiators Trenčín nyert az UMB Hockey Team csapatát 3-1-es összesítésben legyőzve.
A 2023–24-es szezonban 8 csapat vett részt, az UK Prague visszalépett a bajnokságtól, a győri UNI Győr ETO HC csatlakozott a ligához. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín volt, a döntőben az UMB Hockey Team nyert a Gladiators Trenčíncsapatát 3-1-es összesítésben legyőzve.
A 2024–25-ös szezonra a Sapientia U23 csapata visszalépett a ligától, így a bajnokságban játszó csapatok száma 7-re csökkent. Az alapszakasz során az UMB Hockey Team végzett első helyen, majd a rájátszás döntőjében a Uni Győr ETO HC csapatát győzte le 3:2-es összesítésben.
Lebonyolítás Az Európai Egyetemi Jégkorong Liga szezonja két szakaszból áll, az alapszakaszból és a rájátszásból.
Alapszakasz Az alapszakaszban 8 csapat vesz részt, egy csapat 14 mérkőzést játszik, mindegyik csapattal 1-1 meccset otthon és idegenben.
Rájátszás A rájátszásba az alapszakasz során a 6 legtöbb pontot szerző csapat jut. A tabella első két helyén végző csapat egyből az elődöntőbe jut, és a negyeddöntő győzteseivel mérkőznek meg. A negyeddöntők két nyert meccsig mennek, az elődöntők és döntő három nyert meccsig. A rájátszás döntőjének győztese a Sekeráš-trófeát nyeri el.
Résztvevők Jelenlegi csapatok A 2024–25-ös szezonban szereplő csapatok: CsapatOrszágVárosEgyetemJégcsarnokFérőhelyGladiators TrenčínTrencsénTrencséni Alexander Dubček EgyetemPavol Demitra Jégcsarnok6 150HC UNIZAZsolnaZsolnai EgyetemNiké Aréna6 200Philosophers NitraNyitraKonstantin Filozófus EgyetemTipsport Aréna3 600UHT Sabers OświęcimOświęcimWitold Pilecki Lovaskapitány Kis-lengyelországi Állami Egyetem Lodowisko MOSiR2 686UMB Hockey TeamBesztercebányaBél Mátyás EgyetemTipsport Aréna3 016UNI Győr ETO HCGyőrSzéchenyi István EgyetemNemak Jégcsarnok1100University SpartacusKassaKassai Műszaki EgyetemPavol Jozef Šafárik EgyetemKassai Állatorvostudományi és Gyógyszerészeti EgyetemCrow Aréna1100Rózsahegyi csapatRózsahegyRózsahegyi Katolikus EgyetemStan Mikita Jégcsarnok3 200
Korábbi csapatok CsapatOrszágVárosEgyetemJégcsarnokFérőhelyHokiklub BudapestBudapestSzéchenyi István EgyetemUHT Sabers OświęcimOświęcimWitold Pilecki Lovaskapitány Kis-lengyelországi Állami Egyetem Oświęcimi jégcsarnokPPWSZ Podhale Nowy TargNowy TargAcademy 1928 KTH Krynica-ZdrójKrynica-ZdrójUK PrahaPrágaKároly EgyetemZimní stadion Slaný3 200Paneuropa KingsPozsonyPáneurópai FőiskolaVladimír Dzurilla Jégcsarnok3 500UTB ZlínZlínZlíni Tomáš Baťa EgyetemVŠEMvs ManagersPozsonyPozsonyi Közigazgatási, Közgazdaságtudományi és Menedzsment FőiskolaVladimír Dzurilla Jégcsarnok3 500STU EngineersPozsonySzlovák Műszaki EgyetemVladimír Dzurilla Jégcsarnok3 500Academics PilsenPlzeňNyugat-Bohémiai EgyetemDiplomats PressburgPozsonyOndrej Nepela Jégcsarnok10 055UHT Dukes GrazGrazGrazi EgyetemEisstadion Liebenau4 050Engineers PraguePrágaCseh Műszaki EgyetemUNIPO WarriorsEperjesEperjesi EgyetemHC Masaryk UniversityBrnoMasaryk EgyetemBO OstravaOstravaOstravai Egyetem Ostravai Műszaki EgyetemUniversity Shields OlomoucOlomoucPalacký EgyetemVŠTE BLACK DOGS BUDWEISČeské BudějoviceCavaliers BrnoBrnoOpole HKOpoleOpolei Műszaki EgyetemLTH LundLundLundi EgyetemJönköping UniversityJönköpingJönköpingi EgyetemEHVS VäxjöVäxjöLinnaeus EgyetemKTH – The Royal BlueStockholmKTH Királyi Műszaki EgyetemChalmers RangersGöteborgChalmers Műszaki EgyetemSapientia U23CsíkszeredaSapientia Erdélyi Magyar TudományegyetemFelcsíki Műjégpálya
Bajnokok