Az M2-es metróban végrehajtott robbantásos merényletre 1989. február 17-én, pénteken a kora esti órákban került sor. A merényletnek sem halálos áldozata, sem sérültje nem volt. Mind az elkövető személye, mind pedig a motiváció a mai napig ismeretlen.
Ez volt a kezdete az 1990-es évek magyarországi merényletsorozatainak, bár azokhoz közvetlenül nem kötődik.Emlékszik a rendszerváltás utáni első robbantásos támadásra? − Heti Világgazdaság A magyar társadalom felháborodással fogadta az esetet, és sokan úgy vélték, hogy jól érezhetően nyugtalan és félelmekkel teli évtized következik.Katona Csaba−Rácz Attila (2010): Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig. Budapest: Budapest Főváros Levéltára; Magyar Országos Levéltár. . 204. o.
Az esemény A 2-es metrót akkoriban a lakosság piros metrónak is nevezte.1989: merénylet a piros metrón − Index
A metró a délutáni csúcsforgalomban haladt a Deák térről az Astoria csomópont felé száz utassal. Pontban 18:11-kor a hátsó peronon robbanás következett be, átszakította a metrókocsi tetejét, de személyi sérülést nem okozott.
A forgalom nem állt le, csakis azután, hogy elhagyta az alagutat. Miután az utasokat biztonságban leszállították, a szerelvény továbbindult, és az Örs vezér téren kezdték meg a hatóságok az átvizsgálást.
Valószínű, hogyha a metró az alagútban állt volna meg, az súlyos következményekkel járó pánik kitörésével járhatott volna. Ezzel nyilván a metrót kezelő személyzet is tisztában volt, így előrelátásukkal megelőzhettek egy tragédiát.
A vizsgálatok A tűzszerészi vizsgálatok kimutatták, hogy a robbantáshoz egy időzített csőbombát használtak,Merénylet a kettes metrón − Anno Budapest amit 3 db, hengerelt, 3 cm átmérőjű köracélrúdból raktak össze. A bomba amatőr kivitelezésű volt, készítője középen átfúrva menetet vágott bele, majd abba töltötte a robbanószert, végül a rudak végét csavarokkal zárta le. Az időzítőkapcsolót pedig egy Cornavin márkájú női karórával aktiválták. A szerkezet egy világoskék alapszínű, CSÉB feliratú nájlonszatyorban volt, amit a tettes letett a metró padlójára.
Az órában rögzített adatok alapján utoljára az eszközt 1989. február 10-én látta órás. Hasonló jellegű szerkezettel követte el 2016. szeptember 24-én Papp László Gergely is a Teréz körúti robbantást. Bár a bombát nem szakember készítette, azt mindenesetre a rendőrségi szakvélemény megállapította, hogy nem otthoni műhelyben szerelték össze, mivel a készítőnek talán fúróra és esztergagépre is szüksége lehetett.
A rendőrség az óra alapján próbált elindulni és a sajtóban a lakosság segítségét is kérte, illetve több személy jelentkezését is várta. A nevezett órást sikerült megtalálniuk, aki a főváros XVIII. kerületében lakottSzolnok Megyei Néplap, XL. évf. 53. sz. 1989. március 3. péntek, 8. o. és kihallgatták. A helyszínen, a robbantást megelőzően látni véltek a metrón utazva egy 170 cm magas, ötven év körüli férfit, akinél volt egy ugyanilyen kék szatyor, sőt a detonáció után maga mutatta meg a metró vezetőjének a robbanás helyét.Pest Megyei Hírlap. Az MSZMP Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. XXXIII. évf. 43. sz. 1989. február 20. hétfő, 1. o.
Az ismeretlen személy sosem került elő, a rendőrség nem tudta kideríteni, hogy ő avagy más helyezte volna el a bombát. Ismeretlen maradt a robbantás szándéka vagy célja is.
A következő években több pokolgépes merénylet is történt mind Budapesten, mind az ország más területein, amelyek főleg bűnözői csoportok közötti leszámolásokhoz voltak köthetők, esetleg politikai indíttatású akciók voltak, de akadt köztük több, a 2-es metróban végrehajtott robbantáshoz hasonló eset, ahol az elkövető sem került elő, és az indítékra sem jött rá a rendőrség.
Jegyzetek
Kategória:Robbantásos merényletek Magyarországon Kategória:Budapesten elkövetett bűncselekmények Kategória:Megoldatlan magyarországi bűnügyek Kategória:Budapesti metró Kategória:Magyarország 20. századi eseményei Kategória:1989 a vasúti közlekedésben