japán zenész, dalszerző, a One Ok Rock együttes basszusgitárosa. Jamasita Tóruval, az együttes gitárosával korábban a Heads nevű hiphopformáció tagjai voltak 2002-ig.

Pályafutása Gyerekkorában családja Tokióba költözött. Jamasita Tóruval gyerekkori barátok, gyakran jártak együtt hiphop-táncversenyekre 1995 és 1999 között. 2000-ben a Heads nevű hiphopformációval debütáltak, első kislemezük címe screeeem! volt. Ezt a Gooood or Bad! követte. Az együttes minden hétvégén fellépett, Tokió és Oszaka népszerű szórakoztatónegyedeiben. 2002-ben feloszlottak. 2005-ben cameoszerepet játszott a Sibuja Fifteen (シブヤフィフティーン) című televíziós sorozatban.

Ugyanebben az évben Tóruval, Alexszel és annak barátjával Kojanagi Júval rockegyüttest alapítottak, melynek neve később One Ok Rock lett. Tóru meggyőzte a Chivalry of Music együttes sokáig vonakodó énekesét, Moriucsi Takahirót, hogy legyen a frontemberük. Alex kilépése után Rjóta egy ideig fontolgatta, hogy basszusgitárról gitárra vált, ám végül a szólógitáros szerepét Tóru vette át, ő pedig maradt a basszusgitárnál.

Kohama és az együttes dobosa, Kanki Tomoja közösen írták a Deeper Deeper című dalt.

A zenész 2017 februárjában feleségül vette Michelle Lavigne-t, Avril Lavigne énekesnő húgát. Korábban már pletykák keringtek a házasságukról. Kohama később maga jelentette be a hírt a rajongóknak Instagramon. 2017 októberében a párnak kislánya született, Elaine. A pár 2025 szeptemberében jelentette be, hogy elválnak.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Japán rockzenészek Kategória:Basszusgitárosok Kategória:Japán dalszerzők Kategória:Élő személyek Kategória:1989-ben született személyek Kategória:One Ok Rock