bélyegkép|275px|A Laṅkāvatāra szútra kínai nyelvű másolata.
A Lankávatára-szútra (szanszkrit: लङ्कावतारसूत्रम्, tibeti: ལང་ཀར་བཤེགས་པའི་མདོ་, kínai: 入楞伽經) nagyon fontos mahájána buddhista szútra.
A szútrában a Buddha ad tanítást egy Mahámati ("Hatalmas Bölcsesség") nevű bódhiszattvának egy misztikus helyszínen. A párbeszéd nagyon hasonló a platóni áldialógusokhoz, ahol a Szókratész beszélgetőtársa nem valódi kérdéseket tesz föl, hanem mintegy alákérdez a filozófiáját kifejtőnek, hogy megkönnyítse tanainak kifejtését, illetve a szöveg tagolhatóságát.
Az első fejezetben a mahájána szútrahagyományoknak megfelelően egy leírást kapunk a tanítás környezetéről, azaz, hogy a további részek párbeszéde hol folyik – Malaja hegy csúcsán, a Lanká kastélyában -, és kik hallgatják - szerzetesek, bodhiszattvák, nágák, ráksaszák -, valamint arról, hogy a tanítást Rávana, a ráksaszák királya és Lanká ura kéri a Buddhától.
Keletkezése A Lankávartára szútra kiemelkedő helyet foglal el a mahájána buddhizmus szent iratai között. A szútrát a legtöbb mahájána buddhizmust gyakorló országban – Buddhizmus Nepálban, Kína, Japán – még ma is a legalapvetőbb és legfontosabb kilenc szent szöveg között tartják számon, mivel ez a szútra a mahájána ismeretelmélet és pszichológia alapvetéseit foglalja magába.
A szútra pontos történeti kezdetei nem megállapíthatóak, mivel az eredeti szöveg szanszkrit nyelven íródott és még a mai napig nem kerültek elő egyértelmű történeti, történelmi bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy szútra legrégebbi rétegei mely időszakból származhatnak. A jógácsára filozófia később részletesebben kifejtett taninak első csírái már a Rizspalánta szútrában megtalálhatók, melyet a kutatók a mahájána irányzat egyik első szútrájának tartanak és nagy valószínűséggel az i.sz. 1. század körüli időszakban keletkezett. A jogácsára, mint különálló filozófiai iskola kialakulását a történettudósok ebből és még más bizonyítékokból adódóan a 2-3. századra, míg aranykorát a 4-5. század környékére datálják.
A mítoszok szerint az indiai szubkontinensről keletre – Kína, Tibet - érkező buddhista tanítók azt tanították, hogy a szútra szövege magától a történelmi Buddhától származik. A mahájána irányzat szerzői az új művek elfogadottsága és hitelességük biztosítása érdekében legtöbbször bevezetőt írtak a művekhez, amelyben a Buddha nem földi embereknek, illetve a szanghának adja át a tanokat, hanem más érző lényeknek – transzcendens buddhák és bódhiszattvák, dákinik -, akik, amikor erre már szellemileg megérettek a földi lények, ezeket a tanításokat átadták a földi lények javára. Ennek alátámasztására sok esetben hivatkoztak arra a buddhai elvre, hogy a Buddha maga jelentette ki az tanításai során, hogy minden érző lénynek a magának megfelelő értelmi színvonalán kell tanításokat adni. A Lankávatára szútra pontos történeti keletkezésének meghatározása még várat magára. Ma több elmélet létezik a keletkezésével kapcsolatban.
Az egyik szerint a jógácsára iskola két féltestvér alaptanítójának – Aszanga (i.sz. 300-380), Vaszubandhu (i.sz. 320-400) – tulajdonítják a művet, akik a 4. században éltek. Ezzel azonban az a probléma, hogy életművükben sehol nem található a szútrára való konkrét hivatkozás vagy említés. A másik oldalról dr. Yamaguchi azonban kimutatta Vaszubandhu egyik művében, a Vjakhjajukti tibeti változatában, hogy több olyan része is van, mely szó szerint megegyezik a Lankávatára szútra egyes részeivel – Sagathakam 135-7 vers. Ez alapján feltételezhető, hogy Vaszubandhu ismerte már a Lankávatára szútrát, és így vagy a szútra keletkezett előbb vagy Vaszubandhu élt később. Ma az elfogadott nézetek alapján inkább Vaszubandhu életét szokták későbbre datálni (i.sz. 400-480).
Más kutatók szerint a korai mahájána tanokban, elsősorban a pradzsnyápáramita szútracsoportba tartozókban, felfedezhető egy közös doktrinális mag – üresség, transzcendentális buddhaság, eredendő tiszta elme, stb. – mely egy része nagy hasonlóságot mutat a Lankávatára szútrában megfogalmazott tanításokkal. Így a kutatók egy csoportja azt feltételezi, hogy a Lankávatára központi részei is ebben a kulturális miliőben keletkezhettek valamikor a 3-4. században valahol Közép vagy Dél-Indiában. Az érvelésüket látszik alátámasztani továbbá, hogy a szútra első két kínai fordítója – Dharmaraksa és Gunabhadra - is Közép-Indiából érkezett.
Más szerzők a szútrát inkább a jógácsára filozófia iskola folyamatosan kifejlődő művének tartják. Elfogadják, hogy Vaszubandhu már ismerhette a szútra egyik változatát, de véleményük szerint a szútra később nyerte el végső formáját külső hatások eredményeként. Ezt azzal támasztják alá, hogy Vaszubandhu halálát követően a jógácsára iskola több irányzatra szakadt. Az egész filozófiai irányzatot azonban ezzel párhuzamosan súlyos külső támadások érték a hagyományos hínajana abhidharma iskola irányából, arra alapozva, hogy az álaja-vidzsnyána jelentős hasonlóságot mutat a hindu filozófia átman és prakriti fogalmával, ami ellentétes a buddhizmus én-nélküliség (anátman) alapeszméjével. Ennek eredményeként a hibrid iskola megpróbálta szintetizálni a tathágatagharba és az álaja-vidzsnyána eszméjét, hogy kiküszöbölje a doktrinálisan tarthatatlan állításokat és belső ellentmondásokat és ennek az iskolának volt egyik fokozatosan formálódó műve valamikor a 4-5. század környékén a Lankávatára szútra.
A szútrával kapcsolatos első történetileg hiteles és biztos információk az V. század eleji első kínai fordításokkal kapcsolatosak, amikor is az első buddhista tanítók keletre érkeztek és elkezdték a buddhista irodalom fordítását. A szútra fordításokat összegző kínai kommentárok és könyvtári összesítő számbavételek alapján kijelenthető, hogy a szútrának sok – legalább három, de máshol ötöt említenek - különböző szanszkrit változat volt ismert és fordult meg a fordítók keze között. Sok helyen hivatkoznak a leghosszabb szanszkrit változatra, ami sajnos az idők során azonban elveszett vagy megsemmisült.
Tartalmi felépítése A szútra felépítése nagyon vegyes. Többen megpróbálták már különböző hipotézisek alapján meghatározni, hogy melyek lehetnek a szútra legrégebbi rétegei és különböző rétegek hogyan épülnek egymásra.
A szútra formális felépítése a magyar változat alapján 9 fejezetből áll, melyek a következők: Lanká ura oktatást kér A különböző dhramák összegyűjtése (1-56. rész) Az állandótlanságról (57-79. rész) Az intuitív megértés (80. rész) A tathágataság állandóságának levezetése (81. rész) A pillanatnyiság (82-88. rész) Az átalakulás (89. rész) A húsevés Dháránik Sagáthakam
Helye a jogácsárában Számos jógácsára tan a támadások kereszttüzébe került más buddhista iskolák által. Ez különösképpen igaz volt az álaja-vidzsnyána tanára, mivel ezt a többi iskola képviselői nagyon hasonlónak vélték a hindu tanokban szereplő átmánhoz és prakritikhez. Ezek a kritikák annyira felerősödtek, hogy a jógácsára iskola abhidharamikus irányzata – Aszanga féle irányzatból fejlődött ki – teljes mértékben felszámolódott. Idővel az episztemológiai iskola és a hibrid iskolák az alapvető jógácsára tan, az álaja-vidzsnyána és a tathágatagharba tan közelítésével és egyesítésével sikeresen felülmúlták az erős külső kritikákat. Egyrészről az episztemológiai iskola az álaja-vidsznyánát kezdte egyfajta áramlatként kezelni, ezzel aláaknázva az állandóság vádját, másrészről a hibrid iskolák a kezdeti, olykor buddhizmus szempontjából kétséges tathágatagharba tanaikat- ami hasonlóságot mutatott az átmán tanhoz - felülvizsgálták, átértelmezték és összehangolták az eredendő buddhista tanításokkal és ezeket egyre inkább azonosították az álaja-vidzsnyánával. Ennek az azonosítási kísérletnek volt a jógácsára filozófia történetében az egyik fontos műve a Lankávatára szútra.
A szútra további fontos jógácsára alaptanításokat is tartalmaz, úgymint a csak-tudat tana, a nyolc tudat tana, a három mibenlét tana, a három test tana és még számos kisebb tanítás.
Csak-tudat (csittamátra) tana A modern nyugati nyelvezetet használva a csak-tudat megközelítést a tiszta idealizmus kategóriába szokás sorolni. A tan lényegét tekintve mindaz, aminek szokásainkból, kötődéseinkből eredendően objektív értéket tulajdonítunk, úgymint például a test, tulajdon és föld valójában nem többek, mint az elménk által kivetített és külső valósággal felruházott érzékelt létezők összessége. Még a nirvána, az olyanság igazsága, az üresség és valóság is csak mentális nyelvi-fogalmi kreációk és nincs objektív érvényük, ameddig a megkülönböztetés világához tartoznak. Mi közönséges halandók a Buddha sokféle megtestesülését látjuk, ami a mi ideáink visszatükröződése, amiket az örökölt emlék lenyomatok örökkön tartó munkájának misztikuma befolyásol.
A csak-tudat megközelítést technikailag szokás a nyolc tudat tanával azonosítani, aminek a központi funkciója hasonlóan a többi buddhista tanhoz, hogy a gyakorlót eljuttassa a megvilágosodás állapotába. A szútra központi témája a tudatosság azon szintje, amelyben a gyakorló számára közvetlenül megjelenik a legbelsőbb igazság. A szútra valójában egy bódhiszattva mentális élményeit és annak kísérő jelenségeit meséli el.
Fontosabb tudathoz kapcsolódó fogalmak a szútrában A vidzsnyána (tudat) a buddhizmus korai időszakától kezdve egy meghatározó fogalom, aminek a jelentése gyökéből ered, ami a tudni, felfogni. A buddhizmusban technikai értelme is van, mivel nem csak tiszta megértést jelent, hanem ez a tudatos élet alapelve, ami elkülönül a testtől, és ugyancsak ez a fogalom képviseli a megkülönböztetés képességét. A tárház-tudatban (álaja-vidzsnyána) felgyülemlő emlék lenyomatokat (vászana) a tudatok (vidzsnyánák) által megtapasztalt, értelmezett és szándékolt cselekedetek hagyják hátra. A nyolc tudat közül az öt érzékszervhez kötődőt, a rendszerező hatodikat és a tárháztudatot jelölik vidzsnyána névvel.
A manovidzsnyána (rendszerező tudat) a hatodik tudat, ami némely esetekben szimultán, némely esetekbe külön működik a másik öt érzékelő tudattól (vidzsnyána). Ez a tudat gyűjti be, rendszerezi és értelmezi az érzéktudatok által felfogott tartalmakat, valamint különálló funkciójában ezt nevezik az intellektus helyének, ahol a pillanatról pillanatra megfogalmazódó gondolatok megfogannak.
A manasz (én-képző tudat) a hetedik tudat, jelentése gondolkodni, képzelődni, szándékozni. Habár sokan keverni szokták a manovidzsnyánával a manasznak világos helye van a tudatok struktúrájában. A manasz az tudat, melyben az én és világ tévképzete első lépésben megfogan, az alapvető tudatlanság (avidja) hordozója. Ez a tudat közvetíti az öt érzékelő és a hatodik rendszerző tudatok (vidzsnyánák) által észlelt, felfogott és rendszerezett élményeket és lenyomatokat a tárház-tudat (álaja-vidzsnyána) irányába. Az én-központú duális gondolkodás szempontjából a manaszhoz szokták társítani a mélyebben fekvő karakterisztikus jellemzőket, ami alapján az egyes embereknek szokása meghatározni, definiálni önmaguk alapvető jellemzőit – pl.: én alapvetően szangvinikus jellem vagyok, bak vagyok oroszlán aszcendenssel, stb..
A vászana ((emlék) lenyomat) jelentése a gyökéből eredeztetően lehet felhalmozni, maradni és beparfümözni vagy megillatosítani. A mahájána szútrákban két jelentés kombinációjaként fordul elő legtöbbször, egy olyan fajta energiaként, ami a szándékolt – vagy karmikus - cselekedetek hagynak hátra a tárháztudatban (álaja-vidzsnyána). A vászanák morálisan rosszak és logikailag hibásak, mivel az ezekhez való ragaszkodás képezi és tartja fenn a téves, duális világszemléletet – én-világ - és annak eredendő okát, az alapvető tudatlanságot (avidja). A nyugati pszichológia szempontjából legjobban az emlék, emlék lenyomatok jelentéshez korrelál.