A Magyar Mozgókép Díj a legjobb egész estés dokumentumfilmnek (korábban Magyar Filmdíj) elismerés a 2014-ben alapított Magyar Filmdíjak egyike, amelyet a Magyar Filmakadémia (MFA) tagjainak szavazata alapján ítélnek oda egy-egy év magyar filmtermése legjobbnak ítélt rövid dokumentumfilmjének.
A díjra történő jelölés nem automatikus; azok a rövid dokumentumfilmek versenyezhetnek, amelyeket az évente megrendezett Magyar Filmhétre beneveztek. Nevezni az előző év január 1. és december 31. között moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba került vagy kerülő (forgalmazói szándéknyilatkozattal rendelkező), vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt filmalkotást lehet. Egy alkotó vagy alkotógárda több alkotással is nevezhet, ebben az esetben mindegyikről külön adatlapot kell beküldeni.
A nevezés és regisztráció határideje: január 15.
A Filmakadémia tagjai január 1-je és 31-e között szekciónként megnézik a benevezett filmeket és választanak ki azokat a dokumentarista alkotásokat, amelyek felkerülnek a jelöltek listájára. A jelölt alkotásokat felveszik a filmhét programjába és levetítik nagyközönség illetve a filmes szakma részére.
A versenyprogramba került filmek nyilvános bejelentése február 1-jén történik.
A díjra érdemesnek tartott alkotást az Akadémia tagjai e szűkített listáról választják ki egy újabb titkos szavazás során.
A Magyar Filmakadémia Egyesület szekcióiból delegált előzsűri 5 alkotást és alkotót jelöl kategóriánként a Magyar Mozgókép Díjakra, majd a tagjai közül választott zsűri dönt a nyertesekről – így az összesen húszból a két dokumentumfilm, az egész estés és a rövid dokumentumfilm kategóriában is.
Díjak és jelölések A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve.
Év(Gála)Díjazottak és jelöltek Megjegyzés 2021Népirtás Pozsonyligetfalun – rendezők: Udvardy Zoltán és Géczy Dávid Megbélyegzetten – 1968 – rendező: Varga Ágota Az idegek játéka – Politikai pszichiátria '56 után – rendező: Sopsits Árpád Trónfosztott királyság – rendezők: Borbás Barnabás és Réti László Vád nélkül – rendező: Kisfaludy András 2022Jankovicsok – rendező: Szabó Szonja Otthon, otthon – rendezők: Nagy Anikó Mária és Szabó Attila 101. magyar népmese – rendező: Novák Tamás A varázsló – Csernus Tibor festőművész – rendező: Surányi András Mi, svábok mindig jó magyarok voltunk – rendező: László Gábor 2023Az Aranyvonat legendája – rendező: Szász Attila Örököse a nemzet – rendező: Novák Emil A maga természete szerint és szabadon – rendezők: Ugron Zsolna, Szebeni Zsuzsanna és Bertha Lívia A moszkvai fogoly – rendező: Pajer Róbert Olimpiai álom Erdélyben – rendező: Szarka Nórahttps://filmtett.ro/hirek/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-2023-as-jeloltjeihttps://www.balatonica.hu/article/Megvannak-a-Magyar-Mozgokep-Fesztival-nyertesei 2024Baska magyarul beszél – rendező: Baska Barbara A látogató – rendező: Balog Gábor Kaleidoszkóp – rendező: Novák Emil Kisvárosi borbély – rendező: Bálint Arthur Bor és kenyér a Szent György-hegyen – rendező: Mester Ákoshttps://index.hu/kultur/2024/05/13/magyar-mozgokep-fesztival-magyar-mozgokep-dij-jeloltek-veszprem-europa-kulturalis-fovarosa/https://mozgokepfesztival.hu/hir/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-idei-jeloltjeihttps://magyar.film.hu/filmhu/hir/a-semmelweis-lett-a-legjobb-film-koltai-a-legjobb-rendezo-a-mozgo-n.html 2025Változó vadon – Az én Északom – rendező: Török Zoltán A dallamok, akik vagyunk – A Hallgató – rendező: Weyer Balázs Elbocsátott légió – rendező: Mező Gábor Fénnyel írt terek – rendező: Oláh Judit Hősnők – rendező: Novák Tamáshttps://mozgokepfesztival.hu/hir/kozel-100-filmmel-sok-premierrel-es-sztarral-unnepli-a-magyar-filmet-a-moz-go-magyar-mozgokep-fesztivalhttps://mti.hu/hirek/2025/06/21/hogyan-tudnek-elni-nelkuled-kapta-legjobb-jatekfilmnek-jaro-dijat-mozgo-magyar
Jegyzetek Megjegyzések
Hivatkozások
Források
További információk A Magyar Filmakadémia hivatalos honlapja A Magyar Filmhét honlapja A Magyar Mozgókép Szemle honlapja
Kapcsolódó szócikkek Magyar filmművészet Magyar Filmdíj Magyar Filmhét Arany Orsó díj
Kategória:Magyar Filmdíj