Melkovics Tamás (Szombathely, 1987. november 28. –) történész, az ELTE BTK Új és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója.

Kutatási területe a politika és a társadalom a 19. századi Magyarországon. Kutatásai középpontjában a 19. századi, elsősorban az 1849 előtti magyar történelem áll, azon belül is a politika-, szűkebben a parlamentarizmustörténet és a politika társadalomtörténete: miként szocializálódott a magyar politikai elit a reformkor vármegyei és országgyűlési küzdelmeiben, és miként volt képes levezényelni, majd védelmezni 1848-ban, illetve 1849-ben Magyarország legsikeresebb rendszerváltását. Kutatásai során nagy hangsúlyt fektetett felsőbüki Nagy Pál személyére, a vármegyei közeg és a rendi diéta alsótáblájának vizsgálatára, de a főnemesség speciális világára, az 1839–40-ben Batthyány Lajos által megszervezett főrendi ellenzék történetére is.

Tanulmányok, tudományos fokozatok Középiskolai tanulmányait 2002 és 2006 között a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végezte. 2006-tól 2009-ig az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem alapszakos hallgatója, informatika minorral. 2009 és 2011 között ugyanitt mesterszakos hallgató a modernkori magyar történelem szakirányon. 2011-től államilag támogatott ösztöndíjas hallgatóként részt vett az ELTE Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének doktori programjában. Doktori témavezetője Prof. Dr. Erdődy Gábor DSc, egyetemi tanár volt. Disszertációját a reformkori főrendi liberális ellenzék történetéből írta. PhD fokozatot 2019-ben szerzett.

Munkahelyek és oktatói tevékenység 2013-tól 2017-ig az Országgyűlési Múzeum történész-muzeológusaként dolgozott, 2017-től az ELTE BTK Történeti Intézet Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója, jelenlegi munkakör: egyetemi adjunktus.

Egyéb szakmai tevékenység Egyetemi és kutatói munkája mellett előszeretettel foglalkozik tudományos ismeretterjesztéssel, legutóbb például a 24.hu-val készített 11 részes cikksorozatot Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésének 175. évfordulójára:

1. Saját anyja jelentette fel és forgatta ki a vagyonából Batthyány Lajost 2. Akasztófa tükröződött Batthyány Lajos szemeiben 3. Ő volt az a díva, aki divatba hozta a magyarságot 4. Eleinte bemagolta a szónoklatait az első miniszterelnökünk, mert sokáig nem tudott magyarul 5. Kezdetben Batthyány is a pokol fenekére kívánta Kossuth Lajost 6. Arabok rabolták el Batthyány Lajost 7. Így született meg az új Magyarország 8. Batthyány Lajos teremtette meg a szabadságharc hadseregét 9. Közkatonának állt az első magyar miniszterelnök 10. Kivitték az utcára, és agyonlőtték első miniszterelnökünket 11. Hová tűnt Batthyány Lajos?

Főbb publikációi Monográfiák

A reformkori főrendi ellenzék és 1839-40-es zászlóbontása. Országház Könyvkiadó. Budapest, 2020 (Országgyűlési Értekezések) Felsőbüki Nagy Pál. Élete, politikai pályafutása és közéleti szerepvállalásának jelentősége. Magyar Nyugat Könyvkiadó. Vasszilvágy, 2013 (A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára, 13.)

Szerkesztések

Szabad nemzet szabad hazában. Tanulmányok a polgári átalakulás és a nemzeti modernizáció kérdéseiről Erdődy Gábor 70. születésnapjára. Szerk.: Varga Zsuzsanna, Melkovics Tamás. Budapest, 2021. Katedrától a pulpitusig. Válogatás Szabad György politikatörténeti munkáiból. Vál., szerk. és bev. tan. írta: Melkovics Tamás. Budapest, 2019.

Jegyzetek

Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Szombathelyiek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Élő személyek