Balogh Beatrix (Kaposvár, 1924–Budapest, 1985. október 10.) magyar bábművész, festő, grafikus és írónő.

Szülővárosában nőtt föl, a somogyi folklór ott megismert öröksége alapvetően meghatározta művészi ízlését. Főiskolai tanulmányai után, az 1950-es évek elején iparművészként Budapesten dolgozott egy selyemfestőüzemben, ahol textiljátékokat, kendőket festettek. Munkatársa volt Koós Istvánné Hamvas Sára, aki egy időben albérletet is biztosított számára a Hamvas család Moszkva téri lakásában. Így ismerte meg Koós Iván festőművészt és Vízvári László piaristát, akik szintén érdeklődtek a bábjáték iránt.

Miután 1954 májusában Koóssal és Vízvárival együtt nézték meg a prágai Josef Skupa bábszínházának budapesti előadását, elhatározták, hogy ők is marionettszínházat csinálnak. Megalakították az Aurora Művészegyüttest amely eleinte a budapesti Piarista Gimnáziumban kapott helyet, mint a gimnázium bábszakköre, majd több budapesti művelődési ház fenntartásában működött, egészen 1962-ig.

Az Aurora elsősorban marionett-előadásokat mutatott be, de foglalkozott árnyjátékkal és pantomimmel is. Balogh Beatrix az együttes egyik művészeti vezetője volt, és elsősorban a pantomim-előadásokat rendezte, elsőként A fogoly katona című népballadát, amelyet a piarista gimnázium Bartók-ünnepélye keretében (halálának 10. évfordulóján) 1955. december 2-4. között, a Patrona Hungariae Leánygimnázium dísztermében játszottak. Ő tervezte és rendezte az Aurora első nyilvános bábelőadását, a A csodatévő ócska ecset című kínai mese marionett-színházi feldolgozását (bemutatója 1956. február 18.). Az Aurora számára tervezett utolsó bábjátéka Federico García Lorca műve, Don Christobal és Rozita kisasszony tragikomédiája alapján, 1961-ben készült , de végül bemutatója az Aurora felbomlása miatt elmaradt.

Az Aurora megszűnése után sem fejezte a bábjátékkal való foglalkozást. A Népművelési Intézet állandó külső munkatársa, bábtanfolyamok szakoktatója lett, számos bábszínművet írt és tervezett, továbbá jegyzeteket, módszertani írásokat, tanulmányokat írt, kiállításokat rendezett. Emellett a művészet szinte minden ágában alkotott. Nemcsak bábokat készített, hanem festményet, akvarelleket, kollázsokat, kisplaszikákat, maketteket, díszlet- és jelmezterveket. Tervezett különféle bábegyüttesek számára, például a tiszakécskei Szitakötő együttes számára A Nap és a Hold elrablását (pajzsbábok természetes anyagokból), Visegrádra Az aranyszőrű bárányt (óriásbábok).

Nagy tisztelője volt a távol-keleti kultúráknak. Hani Kjóko révén (aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem japán lektora volt, majd a tokiói Kodály Esztétikai Nevelőintézet igazgatója lett) 1980 nyarán Japánban járt, főként óvodapedagógiai tapasztalatainak átadására. Élményekkel gazdagon ért haza, de a következő években gyógyíthatatlan betegséggel kellett megküzdenie. Még súlyos műtétje után is, szinte utolsó pillanatáig dolgozott.

Férje Tóth László fényképész volt, lánya Maskarás Beatrix (1966–) képző- és előadóművész.

Írásai Bábszínművek

– További kiadások: 1967 [!1969].

Bábjáték-módszertani írások, összeállítások Utánnyomások: 1976, 1979, 1980, 1981, 1982. – További kiadások: 1973, 1980, 1981, 1983, 1989. – Bábjátéktervezetek. További kiadás: 1976.

– A Mesét mondunk és a Röpülj madárka alapján.

)

Tankönyvek

Szerkesztések

Bábrendezői tanácsok

Díszlettervek

– Tartalom: Pállya István (Ravaszy és Szerencsés), Hárs László (Vetélkedik ma is még, Szerencse és Bölcsesség) vígjátékai.

Iluusztrációk

Diafilmek

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:Magyar bábművészek Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Kaposváriak