Soós László (Szovátafürdő, 1913. július 21. – Budapest, 1994. január 23.) író, kritikus, filmesztéta.
Élete 1931-ben érettségizett Budapesten, majd tisztviselő a Fővárosi Hirdető Vállalatnál, később sportnevelő volt.
1945-ben élő folyóiratot szervezett Jankovich Ferenccel, Magvető címmel, két évig vidéki városokban, falvakban léptek fel.
1947-1949 között újságíró, a Magyar Rádió filmkritikusa volt. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött börtönben. Szabadulása után segédmunkás, alkalmi munkákból élt. 1954-ben az Újítók Lapjánál helyezkedett el, majd a Sportélet munkatársa lett. 1962-től szellemi szabadfoglalkozású. 23 év késéssel megjelent Fehér Pázsit (1983) c. regényében élményei alapján örökítette meg egy értelmiségi nemzedék háborús hányattatásait.
Első novellája 1937-ben jelent meg Kassák Lajos Munka c. folyóiratában.Tanulmányait, esszéit, filmesztétikai írásait elbeszéléseit számos irodalmi folyóirat közölte (Nyugat, Magyar csillag, Tükör, Napkelet, Diárium, Vigília, Élet, Nagyvilág).
Művei Az Almieri trió (regény az artisták életéből) 1938. 1957-ben Trapéz címmel újra kiadták. Kormorán (az első magyar regény a repülésről) 1939. Tengerek kalandorai (a kalózkodás regényes története) 1942. Fehér pázsit 1983.
Magyar Rádió Kemény Egon–Ignácz Rózsa–Soós László–Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” (1955) Rádiódaljáték 2 részben. Szereplők: Hatvani professzor – Bessenyei Ferenc, Kerekes Máté – Simándy József, női főszerepben: Petress Zsuzsa, további szereplők: Mezey Mária, Tompa Sándor, Páloczi Horváth Ádám: Sinkovits Imre, Naszályossy – Zenthe Ferenc, Bende Zsolt, Horváth Tivadar, Kovács Károly, Hadics László, Gózon Gyula, Csákányi László, Dénes György és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc. A Magyar Rádió (64 tagú) Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus 40 tagú férfikara. 2019 – Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző halálának 50. évfordulója esztendejében CD-újdonságként jelentek meg a „Hatvani diákjai” és a „Komáromi farsang” című daljátékai eredeti rádió-hangfelvételeinek (1955, 1957) digitalizált (2019) dupla-albumai. kemenyegon.hu
Források Magyar Irodalmi Lexikon, 1965. Új magyar irodalmi lexikon, 1994.
Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Szovátaiak