Tony Lakatos magyar dzsessz-szaxofonos. Németországban, Frankfurtban él.

Pályafutása

Tony Lakatos a Lakatos-dinasztiából, ismert hegedűművészek családjából származik (ősei között van Bihari János is). Édesapja a híres cigány hegedűművész, Lakatos Sándor volt. Fiatalabb testvére, Roby Lakatos is hegedül. Hatéves korában Tony Lakatos tanulmányait szintén hegedűvel kezdte. Tizenhét évesen szaxofonra váltott. 1979-ben végzett a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium Jazz Tanszakán.

1979-ben Athénban rögzítette első lemezét. 1980 óta lép fel Németországban, leginkább Toto Blanke zenekarában, de Chris Beierrel és Milan Svobodával is.

1993-tól 2021-ig a hr-BigbandHessischen Rundfunks tagja volt, akikkel szólistaként 2008 körül dupla albumot rögzítettek a Porgy és Bess új feldolgozásaival. A big bandben végzett munkája mellett továbbra is fellépett saját együtteseivel, amelyekben például Randy Brecker, Joanne Brackeen és Dick de Graaf, George Mraz és Al Foster is játszott. A „Let's Get Lost” című albumot Heinz-Dieter Sauerborn, Axel Schlosser, Günter Bollmann és a Mingus Big Band ritmusszekciójával mutatta be. A „HomeTone” című albuma 2012-ben jelent meg.

Tony Lakatos játszott még Kenny Wheelerrel, Art Farmerrel, Chris Hinze-vel, Kirk Lightsey-vel, Joachim Kühnnel, Fritz Krisse-vel, Chris Beckersszel, Roberto Magris-szel, Jasper van't Hoffal és Peter Protschka-val. Dolgozott Philippe Caillat, Kitty Winter, Michael Sagmeister, Özay Fecht, Duško Gojković és Keresztes Ildikó dalain, lemezein is.

Több éve játszik a frankfurti Red Hot Hottentots csapatában is. 2017 óta a Web Web együttesben.

Több mint 280 nagylemez és CD felvételében vett részt. Ő az első magyar zenész, akinek lemezei bekerültek a Gavin Report Top Tenbehttps://www.worldradiohistory.com/Archive-All-Music/Gavin-Report-Page-Range-Guide.htm az amerikai dzsesszrádiókon.

A cigány kisebbséghez tartozó Tony Lakatos 2010 áprilisában a Die Welt című német napilapnak adott interjújában panaszkodott a romák és a zsidók elleni fokozott diszkrimináció miatt a hazájában tapasztalható politikai jobbratolódás óta. Rámutatott, hogy ez a diszkrimináció nem volt annyira elterjedt a kommunista korszakban, mint manapság.

Albumok https://www.discogs.com/artist/8509-Tony-Lakatos

Díjak 2006: A Magyar Érdemrend tisztikeresztje 2020: a Hessischer Jazzpreis (Hesseni Jazz Díj − az egyik legjelentősebb elismerés Németországban).

Jegyzetek

Források https://cziffrafesztival.hu/eloado/tony-lakatos/ http://www.tonylakatos.com/Tony_Lakatos/WELCOME.html http://www.tonylakatos.com/Tony_Lakatos/BIO.html https://www.bjc.hu/programok/eloado/tony-lakatos-web-web-project https://www.allmusic.com/album/live-in-budapest-mw0000082170 https://m.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/tony-lakatos-blue-chili-2023-03-03_20-00-fesztivalszinhaz https://izraelinfo.com/2023/09/27/tony-lakatos-eloszor-izraelben-interju/ https://www.discogs.com/artist/8509-Tony-Lakatos https://www.jazzzeitung.de/jazz/2006/02/portrait-lakatos.shtml

Kategória:Magyar szaxofonisták Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar dzsesszzenészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei