A Szóljatok a köpcösnek! (eredeti cím: Get Shorty) 1995-ben bemutatott amerikai film, ami Elmore Leonard azonos című regényén alapul. A filmet Barry Sonnenfeld rendezte Scott Frank forgatókönyvéből, a történet pedig egy Miamiban tevékenykedő gengszterről szól, aki Los Angelesben járva szeretne filmet készíteni. A főbb szereplők közt megtalálható John Travolta, Gene Hackman, Rene Russo és Danny DeVito.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1995. október 20-án mutatták be a mozikban. Magyarországon az InterCom Zrt. forgalmazásában jelent meg 1996. szeptember 19-én. Később az RTL Klub új szinkront készített hozzá és ezzel mutatta be 2003. január 24-én.
Cselekmény Ernest "Chili" Palmer egy Miamiban dolgozó uzsorás gengszter és egyben hatalmas filmrajongó. Amikor Los Angelesbe megy zsarolási pénzt behajtani, úgy dönt hogy eljött az ő ideje, és megpróbálja megvalósítani régi vágyát: saját filmet fog csinálni. Rá is veszi fenyegetéssel a B kategóriás filmeket készítő producert, Harry Zimmet, hogy segítsen neki megvalósítani az álmát. A produkció jó úton halad a megvalósulás felé, azonban Chili bűntársai követik őt Los Angelesbe és felforgatják a terveit.
Szereplők Szereplő Színész Magyar hang 1. szinkron2. szinkron Chili Palmer John Travolta Széles László Forgács Péter Harry Zimm Gene Hackman Sinkó László Fülöp Zsigmond Karen Flores Rene Russo Timkó Eszter Vándor Éva Martin Weir Danny DeVito Harkányi Endre Háda János Ray `Bones` Barboni Dennis Farina Szélyes Imre Szersén Gyula Bo Catlett Delroy Lindo Papp János Rajhona Ádám Medve James Gandolfini Bata János Kőszegi Ákos Ronnie Wingate Jon Gries László Zsolt Nicki Renee Props Major Melinda Leo Devoe David Paymer Garai Róbert Balázsi Gyula Tommy Carlo Martin Ferrero Pataky Imre Cs. Németh Lajos Mr. Escobar Miguel Sandoval Yayo Portillo Jacob Vargas Szokol Péter Dick Allen Bobby Slayton Németh Gábor Áron László Fay Devoe Linda Hart Antal Olga Zakariás Éva Momo Ron Karabatsos Curtis nyomozó, Kábítószer-osztag John Cothran Várkonyi András Varga Tamás Dunbar nyomozó, Kábítószer-osztag Jack Conley R. Kárpáti Péter Morgan nyomozó, Kábítószer-osztag Bernard Hocke Ray Barboni testőre Big Daddy Wayne Koncz István Bolla Róbert Escobar testőre Jay Montalvo Srác a csomagmegőrzőknél Zed Frizzelle Markovics Tamás Rezidens orvos Patrick Breen Dimulász Miklós Ajtónálló Barry Sonnenfeld Bones haverja Ernest Palmer Buddy Lupton David Groh Juhász Tóth Frigyes Trokán Péter önmaga Harvey Keitel Széles László Penny Marshall Doris Saphron Bette Midler Molnár Zsuzsa Rátonyi Hajni Jimmy Cap, Ray Bones főnöke Alex Rocco Végh Ferenc Kránitz Lajos Hank Quinlan százados(A gonosz érintése című filmben) Orson Welles Palóczy Frigyes
Jegyzetek
További információk
Kategória:1995 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmvígjátékok Kategória:Elmore Leonard művei alapján készült filmek Kategória:Los Angelesben játszódó filmek Kategória:Metro-Goldwyn-Mayer Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:Miamiban játszódó filmek Kategória:Szerencsejáték témájú filmek