Ez a szócikk tartalmazza a 2024-es wimbledoni teniszbajnokság női egyes mérkőzéseinek eredményeit. A mérkőzésekre július 1–14. között kerül sor. Ezt megelőzően június 24–27. között játszották a selejtezőket, ahonnan 16 játékos jutott a 128 játékos nevét tartalmazó főtáblára.
A cím védője a cseh Markéta Vondroušová volt, aki azonban ebben az évben már az első körben kiesett.
A győzelmet a cseh Barbora Krejčíková szerezte meg, miután a döntőben 6–2, 2–6, 6–4 arányban győzött az olasz Jasmine Paolini ellen. Krejčíková ezzel második egyéni, és a párosokkal együtt összességében tizenkettedik Grand Slam-tornagyőzelmét aratta. Paolini lett az első olasz nő a nyílt korszakban, aki bejutott a wimbledoni elődöntőbe és döntőbe. A Paolini és Donna Vekić közötti elődöntő volt Wimbledon történetének leghosszabb női elődöntője, 2 óra 51 perccel.
A magyar versenyzők közül a tornán ebben az évben a világranglista-helyezése alapján Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna a selejtezőben kezdhette a küzdelmeket. Közülük Gálfi Dalma és Udvardy Panna tudta kiharcolni a főtáblára kerülést. Udvardy Panna az első körben kikapott kiemelt ellenfelétől. Gálfi Dalma a második körben kapott ki a 11. kiemelt amerikai Danielle Collinstól.
Kiemeltek
Selejtező
Főtábla
Döntők
Felső ág 1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
Alsó ág 5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
Egyéb belépési információk Szabadkártyás Francesca Jones Angelique Kerber Lily Miyazaki Ószaka Naomi Ajla Tomljanović Heather Watson Caroline Wozniacki Védett ranglista Paula Badosa (34) Csang Suaj (48) Irina-Camelia Begu (49) Lauren Davis (59) Bianca Andreescu (64) Katerina Kozlova (86) Vang Csiang (94) Alison Van Uytvanck (97)
Selejtezőből feljutott Olivia Gadecki Gálfi Dalma Sonay Kartal McCartney Kessler Eva Lys Robin Montgomery Paj Cso-hszüan Alycia Parks Elena-Gabriela Ruse Darija Sznyihur Marina Stakusic Julija Sztarodubceva Lulu Sun Anca Todoni Udvardy Panna Katie Volynets
Szerencsés vesztesként feljutott Erika Andrejeva Olga Danilović Elsa Jacquemot Renata Zarazúa
Visszalépett Nem szerepel a nevezési listán Petra Kvitová (57) helyére Jule Niemeier (97) Belinda Bencic (92) helyére Alison Van Uytvanck (97, speciális helyezés) Feladta a nevezési listán Elisabetta Cocciaretto (52) helyére Olga Danilović (LL) Jekatyerina Alekszandrova (18) helyére Renata Zarazúa (LL) Arina Szabalenka (2) helyére Erika Andrejeva (LL) Viktorija Azaranka (18) helyére Elsa Jacquemot (LL) Feladta a nevezési listán (speciális rangsort használva) és szabadkártyát kapott Ajla Tomljanović (33) helyére Emina Biktas (98)
Jegyzetek
Források Főtábla eredményei Selejtező eredményei
N1