A Pillangó 2012-ben bemutatott magyar romantikus filmdráma, melyet Vitézy László rendezett Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján. A főbb szerepeket Bánovits Vivianne és Adorjáni Bálint, valamint Reviczky Gábor, Ráckevei Anna, Cserhalmi György és Szirtes Ági játszotta.

Rövid történet A film alapjául szolgáló regény – amit Móricz alig pár nap alatt írt meg, 1924-ben – a bajokon győzedelmeskedő, mindenható, hatalmas szerelem történetét beszéli el az egyszerű, vidéki emberek nyelvén. Az alkotás az 1970-es évek elején már Esztergályos Károly filmrendezőt is megihlette, Vitézy pedig két korábbi Móricz-adaptációja (A Hortobágy legendája / Komor ló, Égi madár) után döntött a mű filmre vitele mellett. Az ő feldolgozása a "villámló és fátyolosan lágy" érzelmeken át igyekszik bemutatni a két fiatal főhős, Zsuzsika és Jóska szerelmét, sorsdrámáját.

Közreműködők Szereplők Bánovits Vivianne – Hitves Zsuzsika Adorjáni Bálint – Darabos Jóska Ráckevei Anna – Hitves Pálné, Zsuzsika anyja Reviczky Gábor – Hitves Pál, Zsuzsika apja Pindroch Csaba – Andris Bordán Irén – Jóska anyja Cserhalmi György – Jóska apja Gáspár Sándor – Bodollai Tóth Ildikó – Bodollainé Dánielfy Zsolt – István bácsi Trokán Nóra – Zsófi, Jóska húga Csányi Sándor – Siket Darabos Székely B. Miklós – katonasapkás Koncz Gábor – Mari apja Szarvas József – Darabos Mihály Szirtes Ági – Panka néni Andrádi Zsanett – Róza Törőcsik Franciska – Erzsi Adilov Amon – Ferike Csurka László – Juhász

Alkotók Rendező: Vitézy László Segédrendező: Piti Attila Író: Móricz Zsigmond Forgatókönyvíró: Sz. Szabó István, Vitézy László Zeneszerző: Ökrös Csaba Operatőr: Pap Ferenc, Markert Gábor Producer: Kálomista Gábor Vágó: Csillag Mano

Jegyzetek

Források

Kategória:2012 filmjei Kategória:Magyar romantikus filmek Kategória:Magyar filmdrámák