A Nyugati blokkhoz tartozó államok kék színnel, a Keleti blokk államai pedig vörös színnel jelölve. Szürkével a harmadik világ országai.|thumb|right|400px A Nyugati blokk egy informális gyűjtőfogalom azokra az országokra, melyek az Egyesült Államok szövetségesei voltak a hidegháború idején 1947 és 1991 között. A NATO- tagállamok Nyugat-Európában és Észak-Amerikában adták a blokk gerincét, de szerepet kaptak a Csendes-óceáni térség ázsiai országai, valamint közel-keleti, afrikai és latin-amerikai államok.

A blokk szembehelyezkedett a kommunista országok politikai rendszereivel és külpolitikájával, melynek középpontjában a Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamai és a Kínai Népköztársaság állt. A "nyugati blokk" elnevezés a keleti blokk elnevezésre adott válaszként jelent meg. A hidegháború idején a nyugati média leginkább "szabad világként", vagy "első világként" hivatkozott magára, míg a keleti blokkot leggyakrabban a "kommunista világ" vagy a "második világ" jelzővel illették.

Az egyik politikai, gazdaság és katonai tömbhöz sem tartozó országok alkották az úgynevezett harmadik világot. Szövetségek a Nyugati blokkban 1947 és 1991 között NATO

Öt Szem

Szovjetellenes kommunista és szocialista államok (1961-től) Demokratikus Kambodzsa (1978-tól) Román Szocialista Köztársaság (1964-től) (1948-tól) Szabad Egyesülési Paktum

CENTO (1979-ig) (1979-ig) Pahlavi Irán (1979-ig) Iraki Királyság (1958-ig) (1979-ig) (1979-ig) Riói Szerződés

SEATO

Közel-keleti/Észak-afrikai régió

Ázsiai, délkelet-ázsiai és óceániai partnerek

Mások

Dél-afrikai Köztársaság Etióp Birodalom (1974 előtt) Khmer Köztársaság (1970–1975) Nyugat-Berlin Zaire

1991-től NATO

Jelentős nem-NATO szövetségesek

Közel-keleti partnerek

Ázsiai, délkelet-ázsiai és óceániai partnerek

Inter-amerikai partnerek

Négyoldalú biztonsági párbeszéd

Mások

Belarusz (1991–1994)

Oroszország (1991–1999)

Kapcsolódó cikkek Szövetséges hatalmak a második világháborúban Tengelyhatalmak Keleti blokk Első világ Második világ Harmadik világ Békepartnerség Nyugati világ

Források

Kategória:Hidegháború Kategória:Nemzetközi kapcsolatok