A megszállottság vagy szellemi megszállottság a vallástudomány, a kulturális antropológia, a vallási néprajz és a vallási közösségek szóhasználatában olyan állapot, amelyet az érintett személy vagy környezete valamely emberfeletti lény, szellem, istenség, elhunyt, démon vagy más nem emberi cselekvő jelenlétével és a személy testére, tudatára, beszédére vagy viselkedésére gyakorolt rendkívüli hatásával magyaráz. A fogalom nem egyetlen, minden kultúrában azonos jelenséget jelöl. Egyes hagyományokban a megszállottság akaratlan, ártalmas és megszüntetendő állapot; másutt ellenőrzött transz, médiumi közvetítés, gyógyító hivatás vagy az istenséggel és az ősökkel való rituális kapcsolat elfogadott formája.Janice Boddy: „Spirit Possession Revisited: Beyond Instrumentality”, Annual Review of Anthropology, 23. (1994), 407–434, DOI: 10.1146/annurev.an.23.100194.002203.Emma Cohen: The Mind Possessed: The Cognition of Spirit Possession in an Afro-Brazilian Religious Tradition, Oxford University Press, Oxford–New York, 2007.

A szakirodalom ezért megkülönbözteti a közösség saját magyarázatát, az úgynevezett émikus értelmezést, és a kutató elemző, étikus fogalmait. Ugyanazt a viselkedést egy vallási közösség szellemi jelenlétnek, egy orvos disszociációnak, pszichózisnak, neurológiai tünetnek vagy kulturálisan formált transzállapotnak, egy antropológus pedig társadalmilag megtanult szerepnek és kommunikációs formának értelmezheti. Ezek a nézőpontok különböző kérdésekre válaszolnak, és egyikből sem következik automatikusan a másik teljes cáfolata vagy igazolása.Thomas J. Csordas: „Possession and Psychopathology, Faith and Reason”, in: Kristin Norget – Valentina Napolitano – Maya Mayblin (szerk.): The Anthropology of Catholicism: A Reader, University of California Press, Oakland, 2017, 293–304.

A kereszténységben a démoni megszállottság a gonosz szellem rendkívüli, az ember testi és érzéki működését súlyosan megzavaró befolyását jelenti. A katolikus teológiai felfogás szerint a démon nem válik az emberi személy részévé, nem birtokolhatja az ember szellemi lelkét, és nem semmisítheti meg a szabad akaratot; az ember teste, érzékelése, képzelete és külső viselkedése azonban a hagyomány szerint rendkívüli módon akadályozható.„Diabolical Possession (Theology of)”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 4. kötet, Gale–Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003, 717–719. A keresztény szóhasználatban a Szentlélek bennlakása, kegyelmi működése vagy a „Szentlélekkel való betöltekezés” nem démoni értelemben vett megszállottság: a keresztény teológia ezeket Istennek az ember szabadságát felemelő és együttműködésre hívó működéseként írja le.

A vallási megszállottság nem orvosi diagnózis. A BNO-11 külön kategóriaként ismeri a megszállottsági transzzavart, de csak akkor, ha az állapot akaratlan, nem kívánt, nem része elfogadott vallási vagy kulturális gyakorlatnak, és jelentős szenvedést vagy működészavart okoz. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság hasonlóképpen különbséget tesz a disszociatív zavar megszállottságformájú megjelenése és a közösség által elfogadott rituális transz között.World Health Organization: International Classification of Diseases 11th Revision, 6B63 „Possession trance disorder”. Az ICD–11 hivatalos adatbázisa.American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, 5. kiadás, szövegrevízió (DSM–5–TR), American Psychiatric Association Publishing, Washington, 2022, „Dissociative Identity Disorder” és „Other Specified Dissociative Disorder”.

Fogalom és terminológia

Megszállottság, transz és médiumitás

A megszállottság szó hétköznapi értelme – valamely gondolat vagy tevékenység kényszeres követése – nem azonos a vallási fogalommal. A pszichiátriai kényszerbetegség szintén más jelenség: az obszesszió ott visszatérő, akaratlan gondolatot vagy késztetést jelöl, nem szellemi lény jelenlétét. A vallási és történeti irodalomban használt latin obsessio és possessio jelentése ráadásul korszakonként változott; a régi rituálék az obsessus szót olykor éppen a megszállottnak tartott személyre használták. Emiatt a modern „külső zaklatás – belső megszállottság” felosztást nem lehet minden régi forrásra változtatás nélkül visszavetíteni.

A transz a figyelem, az önérzékelés, az emlékezet, az érzékelés és a mozgás átmenetileg megváltozott állapota. Előidézheti ritmikus zene, tánc, ismételt ima, légzési technika, böjt, alváshiány, erős érzelem, hiperventiláció vagy pszichoaktív anyag; spontán módon is felléphet. A transz önmagában nem kóros és nem feltétlenül értelmezik megszállottságként.

A médiumitás olyan vallási vagy spiritiszta gyakorlat, amelyben egy személy a közösség értelmezése szerint közvetít az emberek és nem emberi lények között. A médium beszélhet egy szellem nevében, közölhet jóslatot, adhat gyógyító tanácsot vagy rituális személyiséget ölthet. Egyes hagyományok szerint a szellem „belép” a médiumba; mások inkább ihletésről, látomásról, hallásról vagy az utazó lélek tapasztalatáról beszélnek.

A sámáni hagyományok sem azonosak automatikusan a megszállottsággal. Több szibériai és amerikai közösségben a sámán maga irányítja a szellemi utazást vagy segítő szellemeivel együttműködik, míg más hagyományokban teste a szellem ideiglenes hordozójává válhat. Az antropológiai „sámánizmus” gyűjtőfogalom, amely nagyon eltérő helyi intézményeket fog össze.I. M. Lewis: Ecstatic Religion: A Study of Shamanism and Spirit Possession, 3. kiadás, Routledge, London–New York, 2003.

Ártó és elfogadott megszállottság

A megszállottsági hagyományok több szempont szerint csoportosíthatók:

Akaratlan és ártó megszállottság: az érintett szenved, elveszíti uralmát viselkedése fölött, betegnek vagy veszélyeztetettnek számít, és a közösség gyógyítást vagy exorcizmust keres. Rituálisan előidézett és elfogadott megszállottság: a médium vagy beavatott ellenőrzött szertartásban ad helyet egy istenségnek vagy szellemnek, majd visszatér hétköznapi állapotába. Hivatásjelző megszállottság: az ismétlődő betegség, álom vagy transz annak jele lehet, hogy valakit a szellemek gyógyítónak vagy médiumnak választottak. Kollektív megszállottság: iskolákban, kolostorokban, gyárakban vagy falvakban több személy mutat hasonló tüneteket; a magyarázat lehet vallási, pszichológiai, társadalmi vagy ezek összekapcsolása. Utólagos megszállottsági értelmezés: egy már fennálló betegség, családi konfliktus, trauma vagy rendhagyó viselkedés kap szellemi magyarázatot.

A „pozitív” és „negatív” jelző nem mindig elegendő. Egy rituális megszállottság tekintélyt és gyógyító szerepet adhat, ugyanakkor testi kimerüléssel, gazdasági kötelezettségekkel vagy társadalmi ellenőrzéssel járhat. Egy ártó szellemnek tulajdonított állapot pedig megbélyegző lehet, de a rítus az érintett számára felmentést, közösségi figyelmet és gyógyulási keretet is nyújthat.

Történeti és vallástörténeti háttér

A szellemekkel magyarázott rendellenes viselkedés és a rituális transz sok történeti társadalomban ismert volt, de a rendelkezésre álló források egyenetlenek. Az írott szövegek többnyire papok, orvosok, jogászok és hivatalnokok nézőpontját őrzik, nem pedig az érintettek közvetlen tapasztalatát. Az ókori és középkori elbeszéléseket ezért nem lehet modern klinikai esetleírásként olvasni.

Az ókori Mezopotámiában a betegség, az esküszegés, a tisztátalanság, a boszorkányság és az ártó szellemek működése egymással összefüggő magyarázatokat alkotott. A tanult rituális szakember, az āšipu ráolvasásokat, tisztító szertartásokat, diagnosztikai táblákat és védelmi tárgyakat alkalmazott, miközben az asû gyógyszerekkel és testi kezelésekkel dolgozott. A két tevékenység nem zárta ki egymást.JoAnn Scurlock: Magico-Medical Means of Treating Ghost-Induced Illnesses in Ancient Mesopotamia, Brill, Leiden–Boston, 2006.

Az ókori Egyiptom gyógyító és védelmi szövegei isteneket, veszélyes küldötteket, halottakat és ártó lényeket említenek. A mai „megszállottság” és „démon” fogalma azonban nem mindig illik pontosan az egyiptomi kategóriákra. Sok rítus célja nem egy testben lakó lény kikényszerített távozása, hanem a testi és kozmikus rend helyreállítása volt.Rita Lucarelli: „Demons (Benevolent and Malevolent)”, UCLA Encyclopedia of Egyptology, Los Angeles, 2010.

A görög–római világban az isteni ihletés, a jósló transz, a mánia és az ártó szellemi befolyás egymástól különböző, de érintkező fogalmak voltak. Platón bizonyos isteni „őrületeket” a költészet, a jóslás és a szerelem forrásaként értékelt, miközben az orvosi szerzők természetes testi okokkal magyarázták a görcsöt és az elmezavart. A késő antik gyógyító és mágikus papiruszok isteni neveket, amuletteket és szellemekhez intézett parancsokat tartalmaznak. A zsidó és keresztény megszállottsági nyelv ebben a többmagyarázatú környezetben fejlődött ki.

Zsidó hagyomány

Héber Biblia és második templom kori irodalom

A Héber Biblia nem használ egyetlen, egységes „megszállottság” fogalmat. Amikor „féltékenység lelke” száll valakire (Szám 5,14), a „lélek” indulatot vagy állapotot is jelölhet. Más helyeken Isten Lelke prófétai vagy uralkodói küldetést ad (Bír 14,6; 1Sám 10,6; Iz 11,2). Saul történetében „az Úrtól való rossz lélek” gyötri a királyt, állapota pedig Dávid zenéjére enyhül (1Sám 16,14–23). A szöveg teológiai világa nem azonos a későbbi, önálló démoni birodalmat feltételező rendszerekkel.

A második templom korában a démonok, tisztátalan szellemek és angyali erők szerepe részletesebbé vált. A Holt-tengeri tekercsek között védelmi zsoltárok és gonosz szellemek elleni imák találhatók. A Tóbiás könyvében Asmodeus démon akadályozza Sára házasságait, majd Ráfael angyal útmutatása szerint elűzik (Tób 3; 6; 8). Az 1Énok a bukott „Vigyázók” és az óriások szellemeinek történetével magyarázza a démonok eredetét. E hagyományok belső bibliaértelmezés, apokaliptikus gondolkodás és a környező kultúrákkal való érintkezés összetett eredményei; nem vezethetők vissza egyetlen külső forrás egyszerű átvételére.Gideon Bohak: Ancient Jewish Magic: A History, Cambridge University Press, Cambridge, 2008, 88–114.

Dibbuk és zsidó folklór

A dibbuk szó a héber („hozzátapadás”) főnévből származik. A kora újkori kelet-európai zsidó hagyományban olyan halott lelkét jelölte, amely valamely rendezetlen bűn, sérelem vagy temetetlen ügy miatt élő személyhez tapad és rajta keresztül beszél. A dibbuk nem bibliai dogma, hanem a kabbala, a halottakról szóló folklór, a lélekvándorlás és a közösségi fegyelmezés metszéspontjában kialakult fogalom.

A dibbuk-ügyekben rabbik, kabbalisták és közösségi elöljárók hallgathatták ki a megszállónak tartott lelket, azonosíthatták állítólagos életét és bűnét, majd imával, sófárral, kiátkozó formulával vagy fogadalommal próbálták távozásra bírni. A szertartás nemcsak az érintett gyógyításáról, hanem a halott és a közösség erkölcsi rendjének helyreállításáról is szólt.J. H. Chajes: Between Worlds: Dybbuks, Exorcists, and Early Modern Judaism, University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 2003.

A 19–20. századi jiddis irodalom és színház, különösen S. An-ski A dibbuk című drámája, a fogalmat szélesebb kulturális közönség számára is ismertté tette. Az irodalmi dibbuk ezért nem azonos minden történeti zsidó megszállottsági esettel.

Kereszténység

Újszövetségi alapok

Az Újszövetség a démoni megszállottságot leggyakrabban a (daimonizesthai, „démontól gyötörtnek lenni”) és a „tisztátalan lélekben lenni” kifejezésekkel írja le. A szinoptikus evangéliumok több olyan embert mutatnak be, akinek beszédét, mozgását vagy testi állapotát démoni jelenléttel magyarázzák. Jézus rövid paranccsal űzi ki a szellemeket, helyreállítva az érintett személy testi, társadalmi és vallási életét.