Szent Kozma és Damján (, Koszmasz és Damianosz), (Arab-félsziget, 3. század – Aegeae, 287 körül) szentté avatott ókeresztény vértanúk, orvosok.
Életük
Életükről kevés bizonyítható adat maradt fenn. Három egymástól több ponton eltérő hagyomány is fennmaradt. Ezek származása ázsiai, római illetve arab legenda. Ezen legendák egyetértenek abban, miszerint Damján Arábiából származott, és Kozmával együtt Kis-Ázsiában, a kilikiai Aegeában folytattak orvosi gyakorlatot. Mindketten igen buzgó keresztények voltak. Orvosi szolgálatukért nem fogadtak el pénzt, ellenben buzgóságuk miatt nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Legendájuk szerint egy súlyosan elfekélyesedett lábú etiópot – akiről már mindenki lemondott – az imádság erejével meggyógyítottak.
Mind a ketten a Diocletianus római császár által elrendelt 303-as keresztényüldözés alkalmával szenvedtek vértanúhalált. Tiszteletük az egyházban hamarosan elterjedt, és a I. Iusztinianosz bizánci császár által a tiszteletükre emelt templomba betegek ezrei zarándokoltak el gyógyulást keresve. Amikor Párizsban 1260-ban megalakult a sebészek első kollégiuma, őket választotta védőszentül, s ez idő óta az orvosok és sebészek védőszentjeiként tisztelik őket. Emléknapjuk a római katolikus egyházban szeptember 26., az ortodox kereszténység november 1-jén ünnepli őket.
Nevük a Római katolikus liturgiában is szerepel.
Művészi ábrázolásaik
Egyik szobruk — kettejük között Krisztus alakjával — a prágai Károly híd on áll.PragToGo: Die Statuen der Karlsbrücke
Szent Kozma és Szent Damján képei a magyar Szent Koronán
A magyar Szent Korona úgynevezett Corona Graeca részén található meg Szent Kozma és Szent Damján arcképe. A bal oldalon található kép Szent Kozmát, a jobb oldalon található kép Szent Damjánt ábrázolja.
Tiszteletükre szentelt templomok Ausztrália bélyeg|264px|The Charity of Saints Cosmas and Damian, Ambrosius Francken
Szűz Mária & Szent Kozma és Damján kopt ortodox templom St Damians Catholic Church, Bundoora, Victoria
Horvátország Church of Saints Cosmas and Damian, Lastovo
Nagy-Britannia Blean, Kent, Church of St Cosmus and St Damian in the Blean; Challock, Kent; Keymer, West Sussex, St Cosmas and St Damian Church, Keymer; Sherrington, Wiltshire, church of St Cosmo and St Damian, in the Benefice of the Upper Wylye Valley; Stretford, near Leominster, Herefordshire
Franciaország Saint Côme-Saint Damien church, Luzarches, Val-d’Oise, Franciaország Saint Côme-Saint Damien church, Párizs, Franciaország Saint Côme-Saint Damien church, Chamboulive, Franciaország Saint Côme-Saint Damien church, Serdinya, Franciaország
Magyarország Szent Kozma és Damján templom, Vát Szent Kozma és Damján római katolikus templom, Zalaszántó 1236 (Középkori Magyarország Levéltári Forrásainak Adatbázisa DL 91106) Szent Kozma és Damján templom, Bogyoszló http://zalaszantoiszeker.hupont.hu/48/szent-kozma-es-damjan-romai-katolikus http://zalaszantoiszeker.hupont.hu/49/szent-kozma-es-damjan-romai-katolikus
Olaszország bélyeg|264px|Orvosszentek bazilikája, Alberobello, Olaszország Santi Cosma e Damiano, Alberobello
Oroszország Church of Cosmas and Damian, Novgorod
Románia Szent Kozma és Damján-templom (Marosvásárhely) Szent Kozma és Damján-fatemplom (Vidra) Csíkkozmási római katolikus templom
Szerbia Church of Saints Cosmas and Damian, Ivanjica
Szlovákia Cigelka, Eperjesi kerület, Bártfai járás Szekcsőalja, Eperjesi kerület, Bártfai járás
Goa Church of Saant Cosme ani Damiao, Bogmalo
Jegyzetek
Források thumb|left|Szent Kozma és Damján
Catholic Encyclopedia:Sts. Cosmas and Damia Leslie G. Matthews, "SS. Cosmas and Damian–Patron Saints of Medicine and Pharmacy: Their Cult in England" in Medical History : notes on the few English churches dedicated to these saints Wonderworkers and Unmercenaries Cosmas and Damian of Asia Minor (November 1) Eastern Orthodox icon and synaxarion Holy Wonderworking Unmercenary Physicians Cosmas and Damian at Rome (July 1) Martyrs and Unmercenaries Cosmas Damian in Cilicia (October 17) Synaxis of the Holy Unmercenaries Icon Representations of Saints Cosmas and Damian Saints Cosmas and Damian at the Christian Iconography web site "Here Follow the Lives of Saints Cosmo and Damian" from the Caxton translation of the Golden Legend The Feast of Saints Cosmas and Damian, Cambridge, MA Colonnade Statue St Peter's Square
Fordítás
Kategória:Katolikus szentek, boldogok Kategória:A Római Birodalom szentjei Kategória:Korai keresztény vértanúk Kategória:Keleti keresztény szentek Kategória:Orosz ortodox szentek Kategória:Ókori római orvosok