Paul Frederic Bowles (Queens, 1910. december 30. – Tanger, 1999. november 18. amerikai zeneszerző, író, fordító. A marokkói Tanger városához kötődött, ahol 1947-ben telepedett le, és 52 évig, élete végéig élt.

A New York-i művelt középosztálybeli neveltetést követően, amelynek során megmutatkozott zenei és írói tehetsége, Bowles a Virginiai Egyetemen folytatta tanulmányait, majd az 1930-as években többször is elutazott Párizsba. Aaron Coplandnél tanult zenét, New Yorkban pedig színházi produkciókhoz komponált, valamint egyéb kompozíciókat írt. Kritikai és közönségsikert aratott első regényével, a The Sheltering Sky (1949) cíművel, amely Francia Észak-Afrikában játszódik, ahol 1931-ben járt.

1947-ben Bowles Tangerben telepedett le, akkoriban a Tanger-i nemzetközi zónában,A Zone internationale de Tanger egy 382 km2 területű nemzetközi zóna volt, amely a marokkói Tanger központjában volt 1925-től a független Marokkóba való 1956-os visszaintegrálásáig, és különleges gazdasági státuszát 1960 elejéig meghosszabbították. majd 1948-ban felesége, Jane BowlesJane Bowles (született: Jane Sydney Auer; 1917. február 22. – 1973. május 4.) amerikai író és drámaíró. követte. Az 1950-es évek elején Ceylonban töltött teleket leszámítva Bowles élete hátralévő részében Tanger volt az otthona. Ő lett a város amerikai bevándorlóinak jelképe.

Bowles 1999-ben, 88 éves korában halt meg. Hamvait a családi sírok közelében temették el a Lakemont temetőben, New York állam északi részén.

Élete 1910–1930: családja és iskolái Paul Bowles a New York-i Queensben, Jamaicában született Rena (született Winnewisser) és Claude Dietz Bowles fogorvos egyetlen gyermekeként. Gyermekkora anyagilag kényelmes volt, de apja rideg és uralkodó természetű szülő volt, aki ellenezte a játék vagy szórakozás minden formáját, és akitől mind fia, mind felesége félt. A családi legenda szerint Claude megpróbálta megölni újszülött fiát, amikor egy hóviharban szabadon hagyta egy ablakpárkányon. A történet talán nem igaz, de Bowles úgy vélte, hogy igen, és hogy ez a történet foglalja össze az apjához fűződő viszonyát. Gyermekkorának melegét édesanyja adta, aki Nathaniel Hawthorne-t és Edgar Allan Poe-t olvasott neki – ez utóbbinak tulajdonította később saját vágyát, hogy történeteket írjon, mint például „The Delicate Prey”, „A Distant Episode” és „Pages from Cold Point”.

Bowles 3 évesen már tudott olvasni, és 4 évesen már történeteket írt. Hamarosan szürrealista verseket és zenét írt. 1922-ben, 11 évesen vásárolta meg első verseskötetét, Arthur Waley A Hundred and Seventy Chinese Poems című könyvét. Tizenhét éves korában a Transition című irodalmi folyóiratban megjelent „Spire Song” című versét elfogadták. Ez a párizsi székhelyű kiadvány a modernizmus vezető képviselőinek – Djuna Barnes, James Joyce, Paul Éluard, Gertrude Stein és mások – fórumaként szolgált. Érdeklődése a zene iránt szintén gyermekkorából származik, amikor apja vett egy gramofont és klasszikus lemezeket. (Bowles érdeklődött a jazz iránt is, de az ilyen lemezeket apja megtiltotta neki). A családja vett egy zongorát, és a fiatal Bowles zeneelméletet, éneket és zongorát tanult. Tizenöt éves korában részt vett Stravinsky Tűzmadár című művének előadásán a Carnegie Hallban, amely mély benyomást tett rá: „A Tűzmadarat hallva elhatároztam, hogy folytatom az improvizációt a zongorán, amikor apám nincs otthon, és egyre inkább azzal a tudattal kottázom a saját zenémet, hogy a kifejezés egy új és izgalmas módjára bukkantam.” Bowles a Jamaica High Schoolba járt Queensben.

1928-ban került a Virginiai Egyetemre, ahol T. S. Eliot The Waste Land című műve, Prokofjev, Duke Ellington, a gregorián ének és a blues érdekelte. George AntheilGeorge Johann Carl Antheil (1900. július 8. – 1959. február 12.) amerikai avantgárd zeneszerző, zongorista, szerző és feltaláló, akinek modernista zenei kompozíciói a hangokat kutatták. és Henry CowellHenry Dixon Cowell (1897. március 11. – 1965. december 10.) amerikai zeneszerző, író, zongorista, kiadó, tanár és Sidney Robertson Cowell férje. zenéjét is hallotta. 1929 áprilisában a szülei értesítése nélkül otthagyta az egyetemet, és egy egyirányú jeggyel Párizsba hajózott, és nem állt szándékában visszatérni – később azt mondta, nem menekült el, hanem „valami felé futottam, bár akkor még nem tudtam, mi felé.” Bowles a következő hónapokban a Paris Herald Tribune-nak dolgozott, és barátságot kötött a román költővel, Tristan Tzarával. Júliusban visszatért New Yorkba, és a manhattani Duttons könyvesboltban dolgozott, ahol elkezdett dolgozni egy befejezetlen szépirodalmi könyvön, a Without Stopping (Megállás nélkül; nem összetévesztendő későbbi, azonos című önéletrajzával).

Szülei unszolására visszatért tanulmányaihoz a Virginiai Egyetemen, de egy szemeszter után otthagyta, hogy visszatérjen Párizsba Aaron Coplandhez, akinél New Yorkban zeneszerzést tanult. Copland szeretőjeCarr, Virginia Spencer "Paul Bowles, A Life", Scribner, New York 2004, p358, n29 és egyben mentora is volt Bowlesnak, aki később azt nyilatkozta, hogy „Jane-en kívül ő volt a legfontosabb ember az életemben”:Carr, Virginia Spencer "Paul Bowles, A Life", Scribner, New York 2004, p171 amikor viszonyuk véget ért, egy életre barátok maradtak.

1930 őszén, Párizsban Bowles elkezdett dolgozni első saját zeneművén, az oboára és klarinétra írt szonátán (Sonata for Oboe and Clarinet), amelyet a következő évben fejezett be. New Yorkban, a Wigmore Street-i Aeolian Hallban mutatták be 1931. december 16-án. Az egész koncertet (amelyen Copland és Virgil ThomsonVirgil Thomson (1896. november 25. – 1989. szeptember 30.) amerikai zeneszerző és kritikus. művei is szerepeltek) a New York-i kritikusok lehúzták. (Bowles első ismert kompozíciója korábban készült el Berlinben: Kurt Schwitters néhány vokális darabjának zongoramuzsikaként való feldolgozása.)"Bowles letter of 9 June 1931 to Edouard Roditi, Berlin," In Touch: The Letters of Paul Bowles

1931–1946: Franciaország és New York Párizsban Bowles Gertrude Stein irodalmi és művészeti körének tagja lett. Az ő tanácsára 1931 nyarán Aaron Coplanddel együtt először Tangerbe látogatott. Elfoglaltak egy házat a Tanger-öböl feletti hegyen. Bowles később Marokkót tette állandó otthonává, és számos novelláját ihlette. Tangerből visszatért Berlinbe, ahol találkozott Stephen Spender és Christopher Isherwood brit írókkal. (Isherwoodot állítólag annyira magával ragadta, hogy róla nevezte el a regényében szereplő karaktert, Sally Bowles-t.) A következő évben Bowles visszatért Észak-Afrikába, bejárta Marokkó más részeit, a Szaharát, Algériát és Tunéziát.Paul Bowles, Without Stopping: an autobiography, New York, Echo Press, 1972, chs 7, 8

1937-ben Bowles visszatért New Yorkba. A következő évtizedben szilárd zeneszerzői hírnevet szerzett, Orson Welles-szel, Tennessee Williamsszel és másokkal dolgozott együtt színpadi produkciókhoz írt zenéken, valamint zenekari darabokon.Paul Bowles, Without Stopping: an autobiography, New York, Echo Press 1972, chapters 10, 12

1938-ban feleségül vette Jane Auer írót és drámaírót. Ez egy rendhagyó házasság volt; intim kapcsolataik állítólag saját nemű emberekkel voltak, de a pár szoros személyes kapcsolatot tartott fenn egymással. Ebben az időben a pár belépett az USA Kommunista Pártjába, de hamarosan kiléptek a szervezetből, miután Bowles-t kizárták a pártból.

Bowles gyakran szerepelt antológiákban meleg íróként, bár ő ezeket a kategóriákat abszurdnak és irrelevánsnak tartotta. Egy rövid franciaországi tartózkodás után a házaspár az 1940-es években New York irodalmi életének kiemelkedő alakjai közé tartozott. 1939 végén rövid ideig a February House-banA The February House 1940 és 1941 között művészközösség volt a New York-i Brooklyn Heights szomszédságában. laktak, ahol a burleszk táncosnő Gypsy Rose LeeGypsy Rose Lee (született Rose Louise Hovick, 1911. január 8. – 1970. április 26.) amerikai burleszk előadóművész, sztriptíztáncosnő, színésznő, író és drámaíró. szobáját használták, amíg ő Chicagóban lépett fel, de összetűzésbe kerültek Benjamin Brittennel a zongora zeneszerzésre való használata miatt, és a többi lakótárssal a zajos hálószobai fantáziálásuk miatt. Bowles Virgil Thomson mellett dolgozott a New York Herald Tribune zenei kritikusaként is. Federico García Lorca verse alapján írt zarzueláját, a The Wind Remains-t 1943-ban mutatták be Merce CunninghamMercier Philip "Merce" Cunningham (1919. április 16. – 2009. július 26.) amerikai táncos és koreográfus. koreográfiájával és Leonard Bernstein vezényletével. Jean-Paul Sartre Huis Clos (No Exit) című darabjának fordítása, amelyet John Huston rendezett, 1943-ban elnyerte a Színikritikusok díját.

1945-ben Bowles újra prózát kezdett írni, néhány novellával kezdve, köztük az „Egy távoli epizód” (A Distant Episode) cíművel. Elmondása szerint felesége, Jane volt rá a legnagyobb hatással arra, hogy felnőtt korában elkezdte a szépirodalmat, amikor megjelentette első regényét, a Two Serious Ladies-t (1943).

1947–1956: korai évek Tangerben 1947-ben Bowles szerződést kapott egy regényre a Doubledaytől; az előleggel együtt végleg Tangerbe költözött. Jane a következő évben csatlakozott hozzá. Bowles így nyilatkozott: Amióta író vagyok, zeneszerző is voltam. Azért jöttem ide, mert regényt akartam írni. Megbíztak vele. Elegem volt abból, hogy másoknak – Joseph Losey-nek, Orson Wellesnek, egy csomó más embernek, végtelen sok embernek – zenét írjak..

Bowles egyedül utazott az algériai Szaharába, hogy a regényen dolgozzon. Később azt mondta: „A sivatagi szállodákban, ágyban írtam”. Személyes tapasztalataiból merített ihletet, és évekkel később megjegyezte: „Bármit is ír az ember, az bizonyos értelemben természetesen önéletrajzi ihletésű. Nem tényszerűen, de költőileg igen”. A regénynek a The Sheltering Sky címet adta, a „Down Among the Sheltering Palms” című dalról, amelyet gyerekkorában minden nyáron hallott.. Először a John Lehmann Limited adta ki Angliában, 1949 szeptemberében, miután a Doubleday elutasította a kéziratot.

Bowles emlékeztetett: Elküldtem a Doubledaynek, de ők visszautasították. Azt mondták: „Mi regényt kértünk”. Nem tartották regénynek. Vissza kellett adnom az előlegemet. Az ügynököm később elmondta, hogy a szőnyegre szólították a szerkesztőt, amiért visszautasította a könyveket – csak miután látták, hogy gyorsan fogy. Csak az eladásokhoz volt köze. Nem vették a fáradságot, hogy elolvassák.

Az első amerikai kiadás a New Directions Publishing gondozásában a következő hónapban jelent meg. A cselekmény három amerikairól szól: Port, a felesége, Kit, és barátjuk, Tunner, amint az algériai sivatagban utaznak. A TIME magazin kritikusa megjegyezte, hogy a két főszereplő végzete „megfelelőnek, de semmiképpen sem tragikusnak” tűnik, de „Bowles tisztán megírja a mellékszereplőket: Az arab stricikkel és prostituáltakkal, a francia tisztekkel a helyőrségi városokban, [és] egy ostobán fárasztó turistapárral – anya és fia”. Tennessee Williams drámaíró és kritikus a The New York Timesban úgy nyilatkozott, hogy a könyv olyan, mint egy nyári zivatar, „belső tűzvillanásokkal lüktet”. A könyv gyorsan felkerült a New York Times bestsellerlistájára, két hónap alatt három kiadást ért meg.

1950-ben Bowles kiadta első novelláskötetét. A Little Stone (John Lehmann, London, 1950. augusztus) címet viselte, és kimaradt belőle Bowles két leghíresebb novellája, a „Pages From Cold Point” és a „The Delicate Prey”. Cyril ConnollyCyril Vernon Connolly (1903. szeptember 10. – 1974. november 26.) angol irodalomkritikus és író. brit kritikus és Somerset Maugham író azt tanácsolta neki, hogy ha ezek bekerülnek a gyűjteménybe, akkor terjesztési és/vagy cenzori nehézségek adódhatnak. A Random House amerikai kiadása, a The Delicate Prey and Other Stories (1950. november) tartalmazza ezt a két történetet.

Egy 30 évvel későbbi interjúban Bowles válaszolt arra az észrevételre, hogy a „Kényes préda” (The Delicate Prey) szinte minden szereplője fizikai vagy lelki erőszak áldozata lett. Azt mondta: