A félmaraton egy 21097,5 méteres futóverseny, vagyis a 42,195 kilométeres klasszikus maratoni táv fele.
A félmaratoni táv népszerűsége a kilencvenes években kezdett felfelé ívelni, elsősorban azért, mert a 21 kilométer már igazi kihívást jelent mind az amatőr, mind a profi futók számára, ám lényegesen kevésbé terheli a szervezetet, mint a maraton. Az utcai félmaratoni versenyek szintideje általában két és fél óra, ami a felkészült amatőrök számára is lehetővé teszi a teljesítést.
A legnagyobb magyarországi félmaratoni verseny a Wizzair Budapest Félmaraton, amely évről évre közel 10000-12000 futót vonz.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 1992 és 2005 között évente rendezett félmaratoni világbajnokságot, de 2006-ban megszüntette a félmaratoni versenyt és helyette 20 kilométeres országúti világbajnokságot rendezett. Az első 20 kilométeres világbajnokságot 2006 októberében, Debrecenben tartották. Az IAAF 2007-ben ismét visszatért a félmaraton távhoz (21097m), majd 2008-ban IAAF Félmaraton Világbajnokságra módosította a verseny nevét. Sem a félmaratoni, sem a 20 kilométeres táv nem része az olimpia programjának.
Csúcsok Magyar csúcsok Versenyző Idő Csúcs időpontja Csúcs helyszíne Női Kálovics Anikó 1:08:58 2007. április 1. MilánóFérfi Kadlót Zoltán 1:02:22 1996. április 20. Belgrád
Világcsúcsok Versenyző Ország Idő Csúcs időpontja Csúcs helyszíne Női Peres Jepchirchir 1:05:06 2017. február 10. Rász el-Haimahttps://www.iaaf.org/news/report/jepchirchir-breaks-world-half-marathon-recordFérfi Jacob Kiplimo 57:31 2021. november 21. Lisszabonhttps://worldathletics.org/athletes/uganda/jacob-kiplimo-14735365
Magyar bajnokok Nők Év Versenyző Klub Idő 1992 Visnyei Márta BVSC 1:13:05 1993 Barócsi Heléna Sz.MÁV MTE 1:13:08 1994 Pásztor Kornélia DMTE 1:13:21 1995 Barócsi Heléna Sz.MÁV MTE 1:11:50 1996 Nagyné Petrik Éva BVSC 1:13:36 1997 Földingné Nagy Judit Győri Dózsa 1:13:01 1998 Földingné Nagy Judit Győri Dózsa 1:16:08 1999 Földingné Nagy Judit Győri Dózsa 1:14:08 2000 Csomor Erika BVSC 1:12:05 2001 Staicu Simona BVSC 1:08:32 2002 Földingné Nagy Judit Győri Dózsa 1:13:22 2003 Kálovics Anikó Haladás 1:11:08 2004 Kálovics Anikó Haladás 1:11:18 2005 Erdélyi Eszter UTE 1:16:10 2006 Staicu Simona BVSC 1:12:082007 Papp Krisztina UTE 1:11:472008 Kovács Ida VEDAC 1:17:072009 Nagy Mónika VEDAC 1:19:162010 Kálovics Anikó ZAC 1:14:292011 Kálovics Anikó ZAC 1:15:042012 Papp Krisztina UTE 1:15:072013 Papp Krisztina UTE 1:12:322014 Erdélyi Zsófia UTE 1:17:57 2015 Kácser Zita Békéscsabai AC 1:16:50 2015 Kácser Zita Debreceni SC-SI 1:19:25
Férfiak Év Versenyző Klub Idő 1992 Szemán János VEDAC 1:04:51 1993 Jáger Péter BVSC 1:04:23 1994 Jáger Péter BVSC 1:04:30 1995 Káldy Zoltán UTE 1:03:57 1996 Káldy Zoltán UTE 1:03:27 1997 Kliszek Tamás UTE 1:03:36 1998 Bacskai Zsolt BVSC 1:08:12 1999 Bacskai Zsolt BVSC 1:04:43 2000 Berkovics Imre DMTE 1:03:52 2001 Benedek Zsolt Debreceni AK 1:02:28 2002 Benedek Zsolt Debreceni AK-DSI 1:05:11 2003 Zatykó Miklós Vasas 1:05:53 2004 Tóth Tamás Micro SC 1:07:01 2005 Juhász András Hunyadi DSE 1:05:57 2006 Bene Barnabás PFK 1:06:322007 Ott Balázs PFK 1:07:192008 Bene Barnabás PFK 1:05:312009 Bene Barnabás PFK 1:07:002010 Minczér Albert VEDAC 1:05:292011 Kovács Tamás VEDAC 1:06:042012 Józsa Gábor MAC-NS 1:06:362013 Kovács Tamás VEDAC 1:06:082014 Kovács Tamás VEDAC 1:07:01 2015 Józsa Gábor MAC-NS 1:06:392016 Józsa Gábor MAC-NS 1:07:442019 Burucs Ferenc Sashegyi Gepárdok 1:04:53 Az Európai Atlétikai Szövetség oldala
Világbajnokok Férfiak Év Arany Ezüst Bronz1992 20px|Kenya Benson Masya 1:00:24 20px|Argentína Antonio Silio 1:00:40 20px|Tanzania Boay Akonay 1:00:451993 20px|Belgium Vincent Rousseau 1:01:06 20px|Australia Steve Moneghetti 1:01:10 20px|United Kingdom Carl Thackery 1:01:131994 20px|Morocco Khalid Skah 1:00:27 20px|Mexico Germán Silva 1:00:28 20px|Brazil Ronaldo da Costa 1:00:541995 20px|Kenya Moses Tanui 1:01:45 20px|Kenya Paul Yego 1:01:46 20px|Kenya Charles Tangus 1:01:501996 20px|Italy Stefano Baldini 1:01:17 20px|Kenya Josephat Kiprono 1:01:30 20px|Zimbabwe Tendai Chimusasa 1:02:001997 20px|Kenya Shem Kororia 59:56 20px|Kenya Moses Tanui 59:58 20px|Kenya Kenneth Cheruiyot 1:00:001998 20px|Kenya Paul Koech 1:00:01 20px|South Africa Hendrick Ramaala 1:00:24 20px|Morocco Khalid Skah 1:00:241999 20px|Kenya Paul Tergat 1:01:50 20px|South Africa Hendrick Ramaala 1:01:50 20px|Ethiopia Tesfaye Jifar 1:01:512000 20px|Kenya Paul Tergat 1:03:47 20px|Tanzania Faustin Baha 1:03:48 20px|Ethiopia Tesfaye Jifar 1:03:502001 20px|Ethiopia Haile Gebrselassie 1:00:03 20px|Ethiopia Tesfaye Jifar 1:00:04 20px|Tanzania John Yuda 1:00:122002 20px|Kenya Paul Kosgei 1:00:39 20px|Morocco Jaouad Gharib 1:00:42 20px|Tanzania John Yuda 1:00:572003 20px|Kenya Martin Lel 1:00:49 20px|Tanzania Fabiano Joseph 1:00:52 20px|Tanzania Martin Sulle 1:00:562004 20px|Kenya Paul Kirui 1:02:15 20px|Tanzania Fabiano Joseph 1:02:31 20px|Qatar Abdullah Ahmad Hassan 1:02:362005 20px|Tanzania Fabiano Joseph 1:01:08 20px|Qatar Mubarak Hassan Shami 1:01:09 20px|Eritrea Yonas Kifle 1:01:132006 20 km 20px|Eritrea Zersenay Tadesse 0:56:01 20px|Kenya Robert Kipkorir Kipchumba 0:56:41 20px|Kenya Wilson Kiprotich Kebenei 0:57:152007 20px|Eritrea Zersenay Tadesse 0:58:59 20px|Kenya Patrick Makau Musyoki 0:59:02 20px|Kenya Evans Kiprop Cheruiyot 0:59:05
Nők Év Arany Ezüst Bronz1992 20px|Yhdistynyt kuningaskunta Liz McColgan 1:08:53 border|20px|Japan Megumi Fujiwara 1:09:21 20px|Italy Rosanna Munerotto 1:09:381993 20px|Portugal Conceição Ferreira 1:10:07 border|20px|Japan Mari Tanigawa 1:10:09 20px|Kenya Tegla Loroupe 1:10:121994 20px|South Africa Elana Meyer 1:08:36 20px|Romania Iulia Negura 1:09:15 20px|Romania Anuta Catuna 1:09:351995 20px|Russia Valentina Yegorova 1:09:58 20px|Romania Cristina Pomacu 1:10:22 20px|Romania Anuta Catuna 1:10:281996 20px|Kiina Ren Xiujuan 1:10:39 20px|Romania Lidia Simon 1:10:57 20px|Romania Aura Buia 1:11:011997 20px|Kenya Tegla Loroupe 1:08:14 20px|Romania Cristina Pomacu 1:08:43 20px|Romania Lidia Simon 1:09:051998 20px|Kenya Tegla Loroupe 1:08:29 20px|South Africa Elana Meyer 1:08:32 20px|Romania Lidia Simon 1:08:581999 20px|Kenya Tegla Loroupe 1:08:48 border|20px|Japan Mizuki Noguchi 1:09:12 20px|Kenya Catherine Ndereba 1:09:232000 20px|United Kingdom Paula Radcliffe 1:09:07 20px|Kenya Susan Chepkemei 1:09:40 20px|Romania Lidia Simon 1:10:242001 20px|United Kingdom Paula Radcliffe 1:06:47 20px|Kenya Susan Chepkemei 1:07:36 20px|Ethiopia Berhane Adere 1:08:172002 20px|Ethiopia Berhane Adere 1:09:06 20px|Kenya Susan Chepkemei 1:09:13 20px|Latvia Jelena Prokopcuka 1:09:152003 20px|United Kingdom Paula Radcliffe 1:07:35 20px|Ethiopia Berhane Adere 1:09:02 20px|Australia Benita Johnson 1:09:262004 20px|China Sun Yingjie 1:08:40 20px|Kenya Lydia Cheromei 1:09:00 20px|Romania Constantina Tomescu 1:09:072005 20px|Romania Constantina Tomescu 1:09:17 20px|The Netherlands Lornah Kiplagat 1:10:19 20px|Kenya Susan Chepkemei 1:10:20
Jegyzetek
Külső hivatkozások A Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos honlapja Az IAAF hivatalos honlapja
Kategória:Futás