Adrian Mutu (Călinești, 1979. január 8. –) román labdarúgó, csatár, hazájában négyszer (2003, 2005, 2007, 2008) választották meg az év legjobb játékosának. 2021 május végén nevezték ki az U Craiova vezetőedzőjének.Román Liga 1: Adrian Mutu lett az élvonalbeli újonc edzője

Karrierje Kezdetek

Mutu felnőtt karrierjét az Argeș Piteștinél kezdte 1996-ban. Itt három évet játszott, ezalatt tizenegy gólt szerzett. 1999-ben a Dinamo Bukaresthez igazolt. Itt mindössze egy évet töltött, majd légiósnak állt.

Olaszországban

2000-ben szerződött Olaszországba, az Interhez. Fél év és mindössze 10 mérkőzés után távozott, a Verona igazolta le őt, ekkor még csak fele játékjogát megvéve. 2001 januárjában a Verona megvette Mutu játékjogának másik felét is. Itt már több időt, másfél évet töltött, majd egy újabb középcsapat, a Parma játékosa lett.

Chelsea

2003 nyarán lett a Chelsea játékosa, 22,5 millió euróért. Első három meccsén négy gólt szerzett, ám később a lendület alábbhagyott.

A következő idényben több összetűzése is volt José Mourinhóval.BBC SPORT | Football | My Club | Chelsea | Mutu hits out at Mourinho 2004 szeptemberében doppingvétség miatt 1 évre eltiltották. A büntetés végül 2005 májusában ért véget.

Ismét Olaszországban

2005 januárjában ötéves szerződést írt alá a Juventusszal, annak ellenére, hogy csak májusban léphetett először pályára. Első meccsét május 25-én, csereként játszotta a Juve színeiben. Ebben az évben ez volt az egyetlen meccse.

A következő szezonban stabil kezdő volt, ám miután a csapatot a bundabotrányban játszott szerepe miatt kizárták, Mutu, több más játékossal együtt, távozott.

Fiorentina

2006 nyarán a Fiorentina nyolcmillió euróért szerződtette. A klubcserének köszönhetően együtt dolgozhatott korábbi edzőjével, Cesare Prandellivel.

2008 nyarán a Roma megpróbálta leigazolni őt, ám visszautasította az ajánlatot. Nem sokkal ezután 2012-ig szerződést hosszabbított.

November 30-án, kétszázadik Serie A-meccsén elsőként vezethette ki csapatát kapitányként a pályára. Februárban ismét jubilált, megszerezte 100. és 101. bajnoki gólját.

2010. január 29-én ismét fennakadt a doppingvizsgálaton. 2011. január 6-án a Fiorentina szerződést bontott vele nem megfelelő magatartása miatt.

Cesena 2011 nyarán kétéves szerződést kötött a Cesenával, ami a megállapodás szerint kölcsönös elégedettség esetén további egy évvel meghosszabbítható.

Válogatott Két nagy tornán, a 2000-es és a 2008-as Eb-n játszott. 2011-ben eltiltották a válogatottságától. 77-szeres válogatott, 35 góljával Gheorghe Hagival holtversenyben a román nemzeti csapat legeredményesebb labdarúgója. 2013-ban vonult vissza a nemzeti csapattól.

Sikerei, díjai FC Dinamo București Román bajnok: 1999-2000

Juventus FC Olasz bajnok: 2004-05, 2005-06 (a 2006-os olasz labdarúgóbotrány után az Olasz labdarúgó-szövetség utólag elvette ezeket a bajnoki címeket a Juventustól)

Egyéni Az év játékosa Romániában: 2003, 2005, 2007, 2008 Olasz labdarúgókupa gólkirálya: 2009-10

Pályafutása statisztikái

|1996-97||rowspan="3"|Argeș Pitești||rowspan="3"|Divizia A||5||0||colspan="2"|-||colspan="2"|-||5||0 |- |1997-98||21||4||colspan="2"|-||colspan="2"|-||21||4 |- |1998-99||15||7||colspan="2"|-||6||3||21||10 |- |1998-99||rowspan="2"|Dinamo București||rowspan="2"|Divizia A||15||4||colspan="2"|-||colspan="2"|-||15||4 |- |1999-00||18||18||colspan="2"|-||3||4||21||22

|1999-00||Internazionale||Serie A||10||0||4||2||colspan="2"|-||14||2 |- |2000-01||rowspan="2"|Verona||rowspan="2"|Serie A||25||4||colspan="2"|-||colspan="2"|-||25||4 |- |2001-02||32||12||colspan="2"|-||colspan="2"|-||32||12 |- |2002-03||Parma||Serie A||31||18||1||0||4||4||36||22

|2003-04||rowspan="2"|Chelsea||rowspan="2"|Premier League||25||6||4||3||7||1||36||10 |- |2004-05||2||0||colspan="2"|-||colspan="2"|-||2||0

|2004-05||rowspan="2"|Juventus||rowspan="2"|Serie A||1||0||colspan="2"|-||colspan="2"|-||1||0 |- |2005-06||32||7||3||1||8||1||43||9 |- |2006-07||rowspan="5"|Fiorentina||rowspan="5"|Serie A||33||16||colspan="2"|-||colspan="2"|-||33||16 |- |2007-08||29||17||1||0||8||6||38||23 |- |2008-09||19||13||1||0||9||2||29||15 |- |2009-10||11||4||2||4||6||3||19||11 |- |2010-11||20||4||0||0||0||0||20||4 |- |2011-12||rowspan="1"|Cesena||rowspan="1"|Serie A||0||0||colspan="2"|-||colspan="2"|-||0||0 74||33||colspan="2"|-||9||7||83||40 243||95||10||3||35||16||264||109 27||6||4||3||7||1||38||10 344||134||24||13||53||24||421||171

Válogatott góljai # Dátum Helyszín Ellenfél Gólarány Eredmény Rendezvény1. 2000. április 26. Konstanca, Románia 2-0 Győzelem Barátságos2. 2002. április 17. Bydgoszcz, Lengyelország 2-1 Győzelem Barátságos3. 2003. március 29. Bukarest, Románia 2-5 Vereség 2004-es Eb selejtező4. 2003. június 7. Craiova, Románia 2-0 Győzelem 2004-es Eb selejtező5. 2003. augusztus 20. Doneck, Ukrajna 2-0 Győzelem Barátságos6. 2003. augusztus 20. Doneck, Ukrajna 2-0 Győzelem Barátságos7. 2003. szeptember 6. Ploiești, Románia 4-0 Győzelem 2004-es Eb selejtező8. 2003. szeptember 10. Koppenhága, Dánia 2-2 Döntetlen 2004-es Eb selejtező9. 2003. október 11. Bukarest, Románia 1-1 Döntetlen Barátságos10. 2004. február 18. Lárnaka, Ciprus 3-0 Győzelem Barátságos11. 2004. február 18. Lárnaka, Ciprus 3-0 Győzelem Barátságos12. 2004. augusztus 18. Bukarest, Románia 2-1 Győzelem 2006-os vb selejtező13. 2004. szeptember 4. Craiova, Románia 2-1 Győzelem 2006-os vb selejtező14. 2005. augusztus 17. Konstanca, Románia 2-0 Győzelem 2006-os vb selejtező15. 2005. augusztus 17. Konstanca, Románia 2-0 Győzelem 2006-os vb selejtező16. 2005. szeptember 3. Konstanca, Románia 2-0 Győzelem 2006-os vb selejtező17. 2005. szeptember 3. Konstanca, Románia 2-0 Győzelem 2006-os vb selejtező18. 2005. október 8. Helsinki, Finnország 1-0 Győzelem 2006-os vb selejtező19. 2006. augusztus 16. Konstanca, Románia 2-0 Győzelem Barátságos20. 2006. szeptember 6. Tirana, Albánia 2-0 Győzelem 2008-as Eb selejtező21. 2006. október 7. Bukarest, Románia 3-1 Győzelem 2008-as Eb selejtező22. 2007. február 7. Bukarest, Románia 2-0 Győzelem Barátságos23. 2007. március 28. Karácsonkő, Románia 3-0 Győzelem 2008-as Eb selejtező24. 2007. június 6. Temesvár, Románia 2-0 Győzelem 2008-as Eb selejtező25. 2007. augusztus 22. Bukarest, Románia 2-0 Győzelem Barátságos26. 2007. szeptember 8. Minszk, Fehéroroszország 3-1 Győzelem 2008-as Eb selejtező27. 2007. szeptember 8. Minszk, Fehéroroszország 3-1 Győzelem 2008-as Eb selejtező28. 2008. május 31. Bukarest, Románia 4-0 Győzelem Barátságos29. 2008. június 13. Zürich, Svájc 1-1 Döntetlen 2008-as Eb30. 2011. március 29. Neamt, Románia 3-1 Győzelem 2012 Eb selejtező31. 2011 március 29. Neamt, Románia 3-1 Győzelem 2012 Eb selejtező32. 2011. június 3. Bukarest, Románia 3-0 Győzelem 2012 Eb selejtező

Jegyzetek

További információk

Kategória:Román labdarúgók Kategória:Román labdarúgóedzők Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Hellas Verona labdarúgói Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1979-ben született személyek Kategória:A Petrolul Ploiești labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók