Charlie Musselwhite, amerikai bluesharmonikás, gitáros, énekes. Charles Musselwhite amerikai blues harmonikás Mike Bloomfielddel, Paul Butterfielddel és Elvin Bishoppal a chicago blues újjáélesztésének egyik kulcsszereplője volt. Az 1960-as években gyakran „a fehér bluesmannek” nevezték. Állítólag Musselwhite ihlette Dan Aykroyd karakterét az 1980-as The Blues Brothers című filmben.
Pályafutása
Charles Douglas „Charlie” Musselwhite Mississippi államban született. Egy nagynénje nevelte fel Memphisben abban az időben, amikor a klubok mind rock and rolltól visszhangoztak. Musselwhite tinédzserként gyakran látta ott Elvis Presleyt, Jerry Lee Lewist és Johnny Cash-t, de különösen nagy hatással volt rá a sok helyi blueszenész, köztük a veterán Will Shade, (aki szájharmonikázni tanította), és Gus Cannon, Furry Lewis.
Tizenkét évesen egy gyapotüzemben kezdett dolgozni, majd építkezéseken. Egyszer még hamisított alkoholt is árul majd az utcán... Mindezek az elvileg az afroamerikai lakosságnak fenntartott munkák lehetővé teszik számára, hogy elmerüljön az eredeti amerikai zenei kultúrában. Hamarosan hivatásává vált a blues.
Tizennyolcéves korában, 1962-ben Chicago-ba költözött Walter Horton szájharmonikáshoz. Miközben itt-ott dolgozott, vasárnap reggelente a híres Maxwell Street-i bolhapiacon játszott egyetlen fehér emberként, aki a blues-t játszott a fekete negyed szívében. „Big” Joe Williamsszel való barátságának köszönhetően a környék különböző klubjaiban játszott. Kísérte Muddy Waterst, Howlin' Wolfot és John Lee Hookert.
Kihasználva a „White Blues” divatot együttest alapított. 1966-ben az Elektra Recordsnál rögzítette első albumát („Stand back!”). Aztán következett a „Charley Musselwhite South Side” zenekara a Vanguard Recordsnál. A később klasszikusnak tartott album azonnali sikert aratott.Nem sokkal ezután Musselwhite Kaliforniában telepedett le és San Franciscoban kulcsfontosságú zenészésszé vált. Tehetsége lehetővé tette számára, hogy több mint harminc szólóalbumot rögzíthessen.
Számos díjat kapott: 18 W. C. Handy-díjat, 6 Grammy-díjat, a Monterey Jazz Festival életműdíját és a Mississippi kormányzói művészeti kiválóságért járó díjat.
Diszkográfia
1967: Stand Back! Here Comes Charley Musselwhite's Southside Band 1968: Stone Blues 1968: Louisiana Fog 1969: Tennessee Woman 1970: Memphis, Tennessee 1971: Takin' My Time 1974: Goin' Back Down South 1975: Leave The Blues To Us 1977: The Cream & John Lee Hooker 1978: Times Gettin' Tougher Than Tough 1979: The Harmonica According To Charlie Musselwhite 1982: Curtain Call: Charlie Musselwhite & The Dynatones 1984: Where Have All the Good Times Gone? 1986: Mellow-Dee 1988: Cambridge Blues 1989: Memphis Charlie 1990: Ace Of Harps 1991: Signature 1993: In My Time 1994: The Blues Never Die 1997: Rough News 1999: Continental Drifter 1999: Super Harps (& James Cotton, Billy Branch, Sugar Ray Norcia) 1999: Harpin' On A Riff: The Best Of Charlie Musselwhite 2000: Best Of The Vanguard Years 2000: Up And Down the Highway: Live 1986 2002: One Night in America 2003: Darkest Hour: The Solo Recordings Of Charlie Musselwhite 2004: Sanctuary 2005: Deluxe Edition 2006: Delta Hardware 2007: Black Snake Moan (Music From The Motion Picture) 2008: Rough Dried: Live At The Triple Door 2010: The Well 2012: Juke Joint Chapel live 2013: Get Up! (& Ben Harper) 2015: I Ain't Lyin'... live 2018: No Mercy In This Land (& Ben Harper)
Díjak 2010: Blues Hall of Fame 2013: Grammy-díj for Best Blues Album Blues Music Award (W. C. Handy Awards, „The Handys”, 18 alkalommal)
Jegyzetek
Források https://www.charliemusselwhite.com/ https://www.allmusic.com/artist/charlie-musselwhite-mn0000211627#biography
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Blueszenészek Kategória:Bluesénekesek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek