Az emu (Dromaius novaehollandiae) a madarak osztályának struccalakúak (Struthioniformes) rendjébe, az emufélék (Dromaiidae) családjába tartozó faj. Egyes rendszerbesorolások szerint a kazuárfélékhez (Casuariidae) tartozik.
Ausztrália hivatalos madara, a vörös óriáskenguruval együtt az emu tartja Ausztrália címerpajzsát az ország címerében.
Elterjedése, élőhelye Ausztrália füves területeinek, szavannáinak, eukaliptuszerdőinek, bozótosainak lakója. Akár sivatagokban is előfordul, melyeket azonban inkább csak eső után keres fel a hirtelen támadt táplálékbőség kedvéért. A trópusi erdőkből hiányzik. Majdnem egész Ausztráliában elterjedt, de az erdőkben, és a sűrűn lakott keleti parton ritka. Az ember Tasmániából kiirtotta a 19. században a helyi alfajt, viszont betelepítette a Kenguru-szigetre a Kenguru-szigeti emu helyére, és a Mária-szigetre a tasmán partok közelében.
Alfajai Dromaius novaehollandiae novaehollandiae – Délkelet-Ausztrália, törzsalak. A többi alfajtól fehér nyakfodora különbözteti meg, amit párzási időszakban mutogat. Dromaius novaehollandiae woodwardi – Észak-Ausztrália. Díszesebb és világosabb a törzsalaknál. Dromaius novaehollandiae rothschildi – Délnyugat-Ausztrália. Sötétebb, mint a törzsalak. Dromaius novaehollandiae dimenensis – tasmániai emu, Tasmania, kihalt 1850-ben.
Megjelenése bélyegkép|jobbra|250px|Egy kifejlett példány Jelenleg az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 150-190 centiméter, súlya 30-60 kilogramm. Nagyobb testméretük dacára könnyebbek, mint a sisakos kazuár. A tojók valamivel nagyobbak és sötétebbek a hímeknél. A három ujjban végződő igen erőteljes lábainak és medenceizmainak köszönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni. Medenceizomzatuk súlyaránya megegyezik a röpképes madarak szárnyizomzatának súlyarányával.Patak, 1998, S. 23–37 Mindhárom lábujjuk előre áll, mint a legtöbb futómadárnak. Az emu egyedülálló a madárfajok között abban, hogy alsó combjuk hátoldalán húzódik a kétfejű vádliizom (Musculus gastrocnemius). Csűdjük szarupikkelyekkel borított. Lapos szegycsontjuk miatt röpképtelen madarak. Szárnyuk csonk, mindössze 20 cm hosszú. Hosszú, szürkésbarna durva lecsüngő tollai elrejtik nagyrészt visszafejlődött szárnyait. A nyakuk felső része csupasz és gyér tollazat van a nyaka alsó részén is, a fejük egy része világoskék színű.
Szürkésbarna tollazatuk a vedlés után sötétebb, ez azonban a napsütés hatására barnára fakul.Christopher Perrins (Hrsg): Vögel der Welt – Die BLV Enzyklopädie, BLV Verlagsgesellschaft, München 2004, , S. 41 Az elsődleges tollazat mellett másodlagos tollazatuk is nő, amelynek tollai az elsődleges tollakon erednek, és ugyanolyan hosszúak, mint azok. A napsugárzást a külső tollak nyelik el, és a laza tollazat szigeteli a bőrt. Ezért az emu még a legmelegebb napszakokban is táplálék után járhat.Maloney und Dawson, 1995, S. 381–387 Melle világosabb, mint a többi testrésze. Nyaka és feje nagyon sötét, akár fekete is lehet. Nyakának két oldalán gyakran 3–4 cm vastag, 15–20 cm hosszú csík húzódik. A fiókák fekete-fehér csíkosak, csőrük nagyon sötét, és hegye lehajlik.
Hangja
A párzási időszakban hallatott jellegzetes hangjuk a messzire elhangzó "dobolás", amelyet a hosszú, felfújt légzacskójuk erősít fel. A légcsőnyílás és a nyaki légzsák egymáshoz csatlakozik, így a légzsák fel tudja erősíteni a hangjukat. Mély hívóhangjuk akár 2 km-re is elhallatszik. Emellett röfögni és sziszegni is tudnak. Főként a párzási időszakban hallhatók.
Életmódja thumb|250px|Fürdő emuk Nagyon kitartó futómadár: bár röpképtelen, hatalmas távolságokat képes megtenni fáradhatatlanul. Gyűrűzött példányok akár 500 km-re is elvándoroltak a gyűrűzés helyétől.Elphick, Jonathan: A madárvonulás atlasza, Budapest, Cser Kiadó, (2007) Emellett kiváló úszók, széles folyók sem jelentenek számukra számottevő akadályt. Az esős időszak kezdetével szárazabb vidékre vonulnak költeni, a költési időszak leteltével pedig visszavándorolnak. Hosszú lábával akár 50 km/h sebességgel is tud futni.
Nappali madár, de a hajnali és a kora esti órákban a legaktívabb. A nap legnagyobb részét táplálkozással tölti. Forró nyári napokon dél körül árnyékba húzódnak. Szárnyaik felemelésével hűtik magukat. Ha nagyon forró az idő, akkor lihegnek. A legtöbb állatfajtól eltérően az így vérükben lecsökkent szén-dioxidszint nem okoz alkalózist.Maloney, 1994, S. 464–472 Normál légzéskor az orr szabályozza a belélegzett levegő hőmérsékletét. Kilégzéskor az orr párát csap le, és a lecsapott vizet felszívja.Maloney, 1998, S. 712–719 Táplálkozása Ausztrália legnagyobb olyan állata, amelyik főként növényeken él. Növényeket, füvet és gyümölcsöket fogyaszt, de a hernyókat és a szöcskéket is megeszi. Az őshonos növények mellett a betelepített növényeket is fogyasztja. A táplálék megőrléséhez segítségképpen 40-50 grammos köveket, néha faszenet is lenyelnek. Napjában egyszer isznak, de szükség esetén akár napokat is kibírnak víz nélkül. A bőségesebb táplálékellátottságú hónapokban igyekeznek annyi tápanyagot raktározni zsír formájában, amennyit csak bírnak. Nagy zsírtartalékokat képesek felhalmozni; az ínséges időkben akár a testsúlyuk felét is elveszíthetik. Ha túl kevés a víz vagy a táplálék, akkor tömeges vándorlásba kezdenek, ami az ausztrál farmerek egyik rémálma.
A fiatalok inkább rovarokat és más gerincteleneket esznek, de egyre több növényt is fogyasztanak, míg végül inkább növényeken élnek. A táplálék összetételére az évszakok is hatnak. Nyugat-Ausztráliában a száraz évszakban az Acacia aneura magjait eszik, az esős évszakban inkább hernyók és egyenesszárnyúak alkotják a fő táplálékot. Más vidékeken télen a Cassia magvai és levelei a fő eleség, és tavasszal szöcske és a Quandong gyümölcse.Davies, S. 225–229 Feltételezések szerint az emu a magok fontos terjesztője, így lényeges a szerepe az ausztrál növényvilág fenntartásában.McGrath, S. 248–252 Társas viselkedése thumb|left|250px|Emu hím a már nem csíkos fiatalokkal Az emuk szociális viselkedése nagymértékben alkalmazkodott élőhelyük szélsőséges viszonyaihoz. Többnyire magányosan, vagy párban járnak. A párzási-költési időszakon kívül nem foglalnak területet, ekkor szabadon mozognak, sőt, akár nagy méretű, de laza szerveződésű szociális csoportokba is összeállhatnak. Az itatóknál vagy vándorlásra összegyűlt csapatok hamar feloszlanak. Ha két emu túl közel kerül egymáshoz, akkor a domináns egyed nyakát nyújtogatva kurrog, mire a másik távolabb megy, vagy csipkedéssel és rúgásokkal megküzdenek. Természetes ellenségük nincs, csak a tojásaikra és fiókáikra jelenthetnek veszélyt a dingók és a hüllők.
A költő hímeket kivéve az emuk nem kötődnek helyhez, hanem táplálékot keresve vándorolnak. Ha szűkös a táplálék, akkor egyre nagyobb körben keresgélnek, így egyre gyakrabban találnak egymásra. Ha napjában többször is találkoznak egy másik emuval, akkor elindulnak a felhők után, mivel azoktól várják a csapadékot. A nedves föld illata és a villámcsapások hangja és látványa is vonzza őket. A leggyakrabban Nyugat-Ausztráliában indulnak útnak; nyáron az alacsony nyomás az északi partokról áthelyeződik délre és nyugatra.Christopher Perrins (Hrsg): Vögel der Welt – Die BLV Enzyklopädie, BLV Verlagsgesellschaft, München 2004, , S. 43 Télen a nyomásváltozás fordított. Kelet-Ausztráliában a tömeges vándorlás ritkább, és kevésbé megfigyelhető.
Mivel vándorlás közben ugyanabba az irányba vonulnak, ezért egyre többen csatlakoznak a vándorlókhoz. A csapat hét kilométer per órás sebességgel mozog. Nyugat-Ausztráliában akár 70 ezer emu is együtt vonulhat. Mindaddig vonulnak, amíg nem találnak megfelelő táplálékkínálatot. Leggyakrabban a hátul vonulók maradnak le, mivel egyre több időt töltenek táplálkozással. A csapat vége fellazul, egyre ritkábban találkoznak fajtársaikkal, így egyre kevésbé követik a menetet.
A vándorlások az ember által végzett tájátalakítások hatására váltak ilyen méretűvé. A mesterséges vízforrásoknak köszönhetően ott is meg tudnak telepedni, ahol korábban nem tudtak. Ezzel a vonulók száma is megnőtt, ami probléma a mezőgazdaság számára. Délnyugat-Ausztráliában a gabonák vetésterületét több, mint ezer kilométer hosszú sövény védi.
Szaporodása bélyegkép|jobbra|250px|Az emu tojása bélyegkép|jobbra|250px|A fiókák Az emuknál a nemek szerepe felcserélődött az utódgondozás terén. A párok a melegebb hónapokban, decembertől januárig állnak össze, és közösen védelmezik körülbelül 30 négyzetkilométeres területüket. A párzás a hűvösebb hónapokra, május-júniusra esik, mikor a nőstények messzire hallatszó, jellegzetes doboló hangjukkal hívják fel magukra a hímek figyelmét, amelyek eközben szorgosan építik fészküket a talajon gallyakból, levelekből, kéregből és fűből. Ebben az időszakban a hímek heréinek mérete megduplázódik, és tesztoszteronszintjük is megemelkedik. Valahányszor egy nőstény lép erre a területre, a hím udvarolni kezd neki. Egymás mellett állva nyakukat egy ütemben nyújtják előre és hátra. Végül a tojó leül, a hím felül a hátára, csőrével megfogja a tojó nyakát, és párzanak.
A nőstény kb. 5-25, átlagosan 8-10 sötétzöld színű tojást tojik. A 13 centiméter hosszú és 700-900 grammos tojás a tojó testsúlyának mindössze 1,5%-a, amely az egyik legkisebb arány a madarak világában. A költés csak a hímek feladata. A nőstények sokszor a környéken maradnak, és agresszívan őrzik a területet. Máskor azonban odébb állnak és új hímet keresnek maguknak. Miután rövid időn belül több kakassal is párzanak, az egy fészekaljakban kikelő csibék közel felének vér szerinti apja nem az, aki felneveli.Taylor, S. 359–364 A „hűtlen” tojók ezáltal évente 3 alkalommal is tojhatnak egy-egy fészekaljnyi tojást a táplálékkínálattól függően.Davies, S. J. J. F. 1976. The natural history of the Emu in comparison with that of other ratites. In Proceedings of the 16th international ornithological congress, H.J. Firth and J. H. Calaby eds. Australian Academy of Science, p. 109–20
A 8 hetes költési időszakban a hímek nem esznek, és nem ürítenek. Csak azt a harmatot isszák, amit a fészekről el tudnak érni. A fészekről is csak néha állnak fel, és minden behatolót – gyakran még a nőstényt is – harciasan elűznek a tojások közeléből. Naponta tíz alkalommal állnak fel, hogy megforgassák a tojásokat. A kakasok ekkor testsúlyuk harmadát is elveszthetik. Az 56. napon kikelő csíkos emucsibék a kelés után öt órával lábra állnak, hétnaposan már el tudják hagyni a fészküket. A jellegzetes mintázat 3 hónapos korban tűnik el. A kakas legalább 5, de néha 18 hónapig neveli őket, továbbra is rendkívül agresszíven fellépve minden vélt és valós ellenséggel szemben; akár az embert, vagy a revíren maradt tojót is megtámadja. A fiókákra veszélyesek lehetnek a dingók, a ragadozó madarak, és egy sor ember által betelepített emlős, mint a disznók, a rókák vagy a kutyák. Érdekes módon egy elkóborolt emucsibe más fészekaljba is betársulhat, feltéve, ha kisebb az ottani fiataloknál. Az egyéves fiókák már elérik a felnőttek nagyságát, ivaréretté azonban csak 2-3 éves korukra válnak. Élettartamuk vadon 10-20 év, fogságban tovább is élhetnek.
Természetvédelmi helyzete Jelenleg nem állnak nemzetközi védelem alatt, sőt, volt idő, mikor tömegesen irtották őket.
Fogságban az emu pár együtt tartható a költési időszakban is, amely valamiféle családi kapcsolat kialakulásának lehetőségét feltételezi adott körülmények között. Állatkertekben közönséges fajnak számít, Magyarországon szinte valamennyi állatkertben megtalálható.
Rokonai és állománya