Bárdos-Deák Ágnes (Budapest, 1956. november 27. – ) magyar előadóművész, dalszövegíró, író, irodalomszervező.
Életpályája 1974-ben érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban.„Mindig mindent leromboltam” – Bárdos Deák Ági-interjú 1980–1983 között a Kontroll Csoport underground zenekar egyik alapító énekese volt. A Csoport felbomlása után 1986-tól az Ági és Fiúk zenekarban énekel. Az 1990-es évek végén már nem hívták koncertezni a zenekart, mert híre ment, hogy részegen tör-zúz a színpadon. Így fizikai munkát kellett vállalnia a megélhetésért. Pultosként is dolgozott egy ideig. 2002-ben új életet kezdett. 2006-ban, 2009-ben és 2016-ban is volt fellépése.
Magánélete Müller Péter Sziámi házastársa volt. Egy közös lányuk született: Müller Zsófia.Zalaegerszegi találkozás Bárdos Deák Ági énekessel, irodalmárral
Albumai Nem én vagyok Kontroll Csoport Nap-Nap Fesztivál (1991) 1983 Ős-kontroll (1981)
Ági és a Fiúk Szív-Vér-Agy Cyber Éva Ági 55
Interjúi New York mint Miskolc (Menyhárt Jenő gitáros) (Magyar Narancs, 2000) Interjú Ménes Attila íróval - "Szépet akarok csinálni" (Magyar Narancs, 2012) Tűkkel inzultáltak bogarakat, miközben tombolt a plakátháború (Magyar Narancs, 2015) A vágyakozás helyszíne – Tóth Krisztina tangeri emlékei (Magyar Narancs, 2015) „Ilyet velünk nem csináltok” - Galgóczi Péter polgárjogi aktivista (Magyar Narancs, 2017) „Telerakták hangszórókkal az erdőket” - Hajnóczy Csaba zenekutató, zenész, egyetemi oktató (Magyar Narancs, 2019) „A király beleállt” (Magyar Narancs, 2019) Sőrés Zsolt: A projektjeimnek Magyarországon nincs piacuk (Magyar Narancs, 2024)
Díjai Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2006) Hála Érdemrend (Gdańsk, 2019)Szépírók Társasága
Jegyzetek
Források Adatlapja a Szépírók Társaságának régi oldalán Szépírók Társasága Bárdos-Deák Ágnes Nem én vagyok
További információk Kiss István Zoltán: Magyar könnyűzenei lexikon 1962-től. Budapest, Zaj-Zone, 1998. Para-Kovács Imre: Amerika kiadó. Beszélgetések Menyhárt Jenővel. Budapest, Glória, 2006.
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar előadóművészek Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:Magyar írók Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei