bélyegkép|Részlet a katedrális homlokzatáról A pisai dóm (Duomo di Pisa, Duomo di Santa Maria Assunta; hivatalosan ) középkori katolikus székesegyház, amelyet Szűz Mária mennybemenetelének szenteltek a Piazza dei Miracoli téren az olaszországi Pisában, a tér három épülete közül a legrégebbi, amelyet a Battistero és a pisai ferde toronyként ismert Campanile követ. A katedrális a román építészet figyelemre méltó példája, különösen a pisai román stílusban. 1118-ban szentelték fel, a pisai érsek székhelyeként. Az építkezés 1063-ban kezdődött és 1092-ben fejeződött be. A 12. században további bővítéseket és új homlokzatot építettek, a tetőt pedig az 1595-ös tűzvészt követően kicserélték.
Története bélyegkép|A katedrális a pisai ferde toronnyal A katedrális 1063-ban kezdődött (a pisai naptár szerint 1064-ben). Buscheto építette a mórok felett 1063-ban aratott szicíliai győzelemben szerzett kincsekből. Magában foglal számos elemet a klasszikus lombard-emilián, bizánci és mór stílusból a pisai kereskedők akkori nemzetközi berkekben való jelentős jelenléte révén. Ugyanabban az évben kezdődött a velencei Szent Márk-bazilika újjáépítése is, így rivalizálás indult a két tengeri köztársaság között, hogy melyikük tud szebb és fényűzőbb templomot létrehozni.
A templomot Pisa kora középkori falain kívül emelték annak bizonyítására, hogy Pisa nem fél a támadástól. A kiválasztott területet már a longobárd korszakban használták nekropoliszként, és a 11. század elején templomot emeltek itt, de soha nem fejezték be, ez a Santa Maria nevet kapta. Buscheto nagyszerű új templomát eredetileg Santa Maria Maggiorénak hívták, mígnem hivatalosan is a Santa Maria Assunta nevet kapta.
Az eredeti épületszerkezetet a 2000-es évek elején végzett ásatások során fedezték fel. Annak építése a 11. század végén kezdődött, és olyan falakból áll, amelyek kalkarenit- és márványtömböket tartalmaznak.
1092-ben a székesegyházat őstemplommá nyilvánították, II. Orbán pápától Dagobert prímási címet kapott. A székesegyházat 1118-ban szentelte fel II. Geláz pápa, aki a Pisában és Rómában is hatalmas Caetani családból származott.
A 12. század elején a székesegyházat kibővítették Rainaldo építész irányításával, aki megnövelte a hajó hosszát három, Buscheto eredeti stílusának megfelelő öböllel, kibővítette a kereszthajót, és új homlokzatot tervezett, amelyet az építész munkásai fejeztek be Guglielmo és Biduino szobrászok irányításával. A munka pontos dátuma nem tisztázott: egyesek szerint közvetlenül Buscheto halála után, körülbelül 1100-ban, mások szerint 1140-hez közelebb történt. A munka mindenesetre 1180-ban fejeződött be, amit a főajtón talált Bonanno Pisano által készített bronz kopogtatókra írt dátum igazol.
Az 1187. decemberi pápaválasztásra a pisai katedrálisban került sor, ahol Paulino Scolarit választották meg, aki III. Kelemen néven lépett trónra.
Az épület mai megjelenése a különböző korszakokban végrehajtott számos helyreállítási kampány eredménye. Az első radikális beavatkozás az 1595-ös tűzvész után történt, ezt követően a tetőt kicserélték, és a giambolognai műhely szobrászai, köztük Gasparo Mola és Pietro Tacca elkészítették a homlokzat három bronzkapuját. A 18. század elején megkezdődött a székesegyház belső falainak újradíszítése nagyméretű festményekkel, a pisai boldogok és szentek történeteit ábrázoló „quadroné”-kkal. Ezeket az alkotásokat a korszak meghatározó művészei készítették, a projekt kiemelt finanszírozásáról pedig egy polgárcsoport gondoskodott. Az egymást követő beavatkozások a 19. században történtek, és mind belső, mind külső módosításokat tartalmaztak; ez utóbbiak között szerepelt az eredeti homlokzati szobrok (jelenleg a székesegyházi múzeumban) eltávolítása és másolatokkal való helyettesítésük.
További figyelemre méltó beavatkozások: Giovanni Pisano szószékének lebontása 1599 és 1601 között, amelyet csak 1926-ban szereltek újra össze, és adták vissza a katedrálisnak (néhány eredeti darab hiányzik, köztük a lépcső); valamint a Lupo di Francesco által készített VII. Henrik német-római császár síremléke, amelyet Szent Rájner kapuja előtt találtak meg, és később egy egyszerűbb, szimbolikus változattal helyettesítettek.
Leírása bélyegkép|A pisai keresztelőkápolna a katedrálissal és a pisai ferde toronnyal Az eredeti építési terv szerint görög kereszt alakú volt, a kereszteződésnél nagy kupolával, de ma latin kereszt, amelynek főhajóját két oldalhajó szegélyezi, az apszisnak és a kereszthajóknak három hajójuk van. A templom belseje a nagy mecsetekhez hasonló térhatást biztosító megemelt lándzsaívek, a váltakozó fekete-fehér márványrétegek, valamint a mórok által ihletett elliptikus kupola használatának köszönhetően. A hajóban két magasított trifórium jelenléte tömör, monolit gránitoszlopaikkal a bizánci hatás egyértelmű jele. Buscheto beolvasztotta az iszlám és az örmény hatást is.
Külseje bélyegkép|A templomkülső A gazdag külső díszítés sokszínű márványt, mozaikokat és számos bronztárgyat tartalmaz a hadizsákmányból, köztük a Pisai Griff, amely ma az eredeti másolata. A griff Pisába érkezését a 11. és 12. század számos pisai katonai győzelmének tulajdonítják, beleértve az 1087-es Mahdia-hadjáratot és az 1113–15-ös baleári expedíciót. A griffet a tető keleti végén, az apszis fölötti oromzat tetején lévő emelvényen helyezték el, valószínűleg az 1064-ben megkezdett, eredeti építkezés folytatásaként. A 19. század elején az eredeti szobrot, amely ma a székesegyházi múzeumban látható, levették a tetőről, és másolatát tették a helyére. A magas boltívek iszlám és dél-itáliai hatást mutatnak. A rombusz alakú vakívek hasonló építményeket idéznek, mint Örményországban. A szürke és fehér márványból készült, színes márványbetétekkel díszített homlokzatot Rainaldo mester építette. A három kapu fölött négyszintes loggia látható, amelyet márványintarziás párkányok osztanak szét, s mögöttük egy-, két- és hármas osztatú ablakok nyílnak. bélyegkép|A nyugati homlokzat részlete felirattal a jobb oldalon a főkapu fölött bélyegkép|A központi ajtó jobb felső szárnya latin felirattal: Ő(méltósága) 1602-ben elrendelte, hogy saját költségén építsék fel pompásabbra. A katedrálist 1595-ben egy tűzvész súlyosan megrongálta. A homlokzat nehéz bronzkapuit újonnan tervezték, kivitelezték és 1602-ben fejezték be a giambolognai körből származó szobrászok I. Ferdinánd toszkánai nagyherceg költségére. A tetején egy Madonna és Gyermeke, a szögletekben pedig az evangélisták szobrai láthatók. Buscheto sírja a homlokzat északi kapujától balra található. bélyegkép|Szent Rájner kapuja Ellentétben azzal, amit gondolnánk, a hívek kezdettől fogva a Szent Rájner-kapun keresztül léptek be a katedrálisba, az azonos nevű déli kereszthajón, amely a harangtorony felé néz. A Santa Marián keresztül közeledő városlakók számára ez volt a legrövidebb út a katedrálisba való belépéshez. A kapuszárnyakat 1180 körül öntötte Bonanno Pisano, és ez az egyetlen kapu, amely 1595-ben nem semmisült meg. A 24 bronz dombormű az Újszövetség történeteit mutatja be. Ez a bronz portál az egyik első, amelyet Itáliában gyártottak a középkorban, és előfutára azoknak a bronzkapuknak, amelyeket Andrea Pisano és Lorenzo Ghiberti készített a firenzei keresztelőkápolnának (1329–1336).
Belseje bélyegkép|Az Oltáriszentség-kápolna A belső teret elöl egy központi hajóra tagolják, amelyet kétoldalt két oldalfolyosó szegélyez, valamint háromhajós a kereszthajó és apszis, fehér és fekete márvány borítású, monolit szürke márványoszlopokkal, korinthoszi fővárossal. 17. századi kazettás mennyezete van, amelyet Domenico és Bartolomeo Atticciati készített, és aranylappal festett és díszített; rajta a Medici-címer. A korábbi mennyezet feltehetően rácsos faszerkezet volt.
A kupola belsejét, ahol a központi hajó és a kereszthajók keresztezik, egy ritka enkausztikának nevezett festési technikával díszítették; Orazio és Girolamo Riminaldi (1627-) pisai művészek a Szűzanyát a szentekkel ábrázolják, 1631-ből. A kupola helyreállítása 2015-ben kezdődött és 2018-ban fejeződött be.
A hajó és az apszis közötti gránit korinthoszi oszlopok a palermói mecsetből származnak, és a pisai zsákmány, amelyet 1063-ban szereztek meg, miután a normannokkal közösen megtámadták a muszlimokat a városban.
A Szűz és Szent János között trónoló Krisztus-apszisban található nagy mozaik Keresztelő Szent János arcáról híres, amelyet Cimabue festett 1302-ben, és amely csodával határos módon túlélte az 1595-ös tűzvészt. Ez az utolsó alkotás, amelyet Cimabue festett, és az egyetlen olyan munkája, amelyhez hiteles dokumentációval rendelkezünk. A mű a szicíliai Cefalùban és Monrealében található bizánci és normann templomok mozaikjait idézi. A nagyrészt Francesco da Pisa által készített mozaikot Vincino da Pistoia készítette el, bal oldalán Madonnával (1320).
Az 1595-ös tűzvész során elkerült pusztulást elkerülő középkori alkotások közé tartozik Maestro di San Torpè pisai művész, Madonna gyermekkel freskója a diadalívben, valamint a Lazión kívül ritkán található cosmata járda. Intarziás márvány felhasználásával készült geometriai minták létrehozására (12. század közepe). További késő középkori freskótöredékek maradtak fenn, köztük Szent Jeromos a négy központi oszlop egyikén, valamint Keresztelő Szent János lefejezése, valamint a bejárat közelében található egyik oszlopon Szent Kozma és Damián. a belépési út rejtve.
A szószék bélyegkép|Giovanni Pisano szószéke A szószék, amely Giovanni Pisano (1302–1310) remekműve, túlélte a tüzet, de a helyreállítás során szétszedték, és csak 1926-ban állították össze. A mű bonyolult építészetével és összetett szobrászati díszítésével a 13. századi képzelet egyik legátfogóbb narratíváját mutatja be, amely a korszak vallási megújulását és hevületét tükrözi. Az enyhén ívelt táblákra kifejező nyelvezetű faragással Jézus életének epizódjai vannak. A szerkezet sokszögű (mint a hasonló szószékeken a pisai keresztelőkápolnában Giovanni apja, Nicola Pisano (1260), a sienai székesegyház szószékén és a Giovanni Pistoia-féle Sant'Andrea szószékén; de ez az első példa egy ilyen típusú munka, amelyben a panelek enyhén íveltek. További jellemzők:
A kariatídák, egyszerű oszlopok helyett faragott női figurák jelenléte, amelyek az erényeket szimbolizálják; görgetett „polcok” használata az ívek helyett az emelvény megtámasztására; az a mozgalmasság, amelyet a számtalan figura ad, amelyek minden üres helyet kitöltenek. A kilenc jelenet ügyes elbeszélő művészetével egyesülő tulajdonságok miatt a szószéket általában remekműnek, de tágabb értelemben az olasz gótikus szobrászat remekművének tartják. Ez a szószék helyettesítette az előző, Guglielmo (1157–1162) által készített szószéket, amelyet a cagliari székesegyházba küldtek. A bontás előtti dokumentáció hiányában a szószéket az eredeti helyétől eltérő helyre helyezték el, és kétségtelenül a részei sincsenek eredeti helyükön. Nem ismert, hogy az eredeti mű márványlépcsővel rendelkezett-e.
Műalkotások A templomban található Szent Rájner, Pisa védőszentjének ereklyéi és VII. Henrik császár töredékes sírja is, aki Firenzét hiába ostromolván halt meg Buonconventóban. A Tino da Camaino által 1313 és 1315 között faragott síremléket szintén leszerelték, majd újjáépítették, és ma a jobb oldali kereszthajóban található, eredeti helyzete pedig az apszis közepén volt a város ghibbellin-pártállásának jeleként. Politikai okokból többször átköltözött, végül több részre osztották (néhány rész a templomban, néhány a homlokzaton, mások a Camposanto temetőben, megint mások pedig a katedrális múzeumában).
A főoltár mögötti galériákat borító 27 festmény, amelyek az Ószövetség történeteit és Krisztus életének történeteit ábrázolják, a 16. és 17. század fordulóján készültek, többnyire toszkán művészek, köztük Andrea del Sarto (három alkotás: Szent Ágnes, Szent Katalin és Margit, valamint Szent Péter és Keresztelő János), il Sodoma, és Domenico Beccafumi (Mózes és az evangélisták történetei).