A C–82 Packet a Fairchild Aircraft által tervezett és gyártott kétmotoros, kétfaroktartós katonai teherszállító repülőgép. Az Egyesült Államok Hadseregének Légiereje, majd annak utóda, az Egyesült Államok Légiereje (US Air Force) használta a második világháborút követően rövid ideig. Az egy darab prototípust is beleszámítva 224 darab C–82-es készült. A C–82B jelentősen továbbfejlesztett változata a C–119 Flying Boxcar.
Története bélyegkép|267px|jobbra|C–82A piros sarkvidéki festéssel, amelyet a jobb észlelhetőség érdekében alkalmaztak A Fairchild 1941-ben kapott megbízást a kormányzattól egy új nehéz teherszállító repülőgép kifejlesztésére, amely meghaladja az akkor szolgálatban lévő fő katonai teherszállító típusok, a polgári repülőgépekből kifejlesztett C–47 Skytrain és C–46 Commando repülőgépek képességeit. A C–47 és a C–46 rakterébe csak oldalajtókon keresztül lehetett bejutni, ami megnehezítette a nehéz rakományok kezelését, emellett speciális berendezésekkel (rámpák, daruk) kellett felszerelni a repülőtereket. A Fairchild ezért két faroktartós konstrukciót tervezett, így a géptörzs hátul szabaddá vált. Ez lehetővé tette, hogy a géptörzsre hátul nagyméretű, szétnyitható teherajtót szereljenek, a két faroktartót pedig magasan helyezték el, így a tehertér teherautóval megközelíthető lett és a rakományt közvetlenül a teherautóról lehetett bepakolni.
1942-ben jóváhagyták a repülőgép makettjét, és megrendelték az XC–82 jelzésű prototípus megépítését. Az eredeti koncepció szerint a repülőgép rétegelt lemezből és acélból készült volna annak érdekében, hogy a csökkentség a harci repülőgépekhez szükséges dúralumínium felhasználását. 1943-ban azonban úgy döntöttek, hogy a repülőgép mégis teljesen fémépítésű lesz.
A prototípussal 1944. szeptember 10-én hajtották végre az első felszállást. A berepüléssel párhuzamosan a Fairchild hagerstowni gyárában megkezdődtek az előkészületek a sorozatgyártásra, amelynek keretében 100 darabos C–82A megépítését tervezték. Már a berepülési fázisban több probléma jelentkezett. A repülőgép alulmotorizált volt, a motorok teljesítménye elégtelen volt. Emellett a sárkányszerkezet gyenge volt, nem felelt meg szilárdsági szempontból a nehéz terhet szállítására. Ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére a Fairchild övid idő alatt elvégezte a szükséges módosításokat. Az áttervezés eredménye az XC–82B jelzésű prototípus lett, amelynél megszűntek a C–82A kezdeti problémái.
Ezt követően 1945 tavaszán a legierő megrendelt a Fairchildtól egy második, módosított sorozatot. Majd további 792 repülőgépet rendeltek a North American cégtől, amely erre a célra új üzemet épített Dallasban.
A háború befejezése miatt azonban a C–82-esek iránti igény csökkent. A Fairchild 1948-ig, a gyártás leállításáig összesen 220 darab sorozatgyártású repülőgépet épített, míg a North American a dallasi üzemében mindössze három C–82N-t gyártott.
A gyártó az első példányt csak 1945 júniusában szállította le a légierőnek, így a típus a második világháborúban már nem játszott szerepet. A 223 darabos gyártási széria a többi második világháborús teherszállító repülőgéphez viszonyítva nagyon alacsony példányszámot jelent.
A C–82-t leginkább teherszállításra, csapatszállításra használták, de néhányat ejtőernyős deszantműveletekhez és szállító vitorlázó repülőgépek vontatására is használtak.
A legtöbbet teher- és csapatszállításra használták, bár néhányat bevetettek ejtőernyős műveletekhez vagy katonai vitorlázórepülők vontatására.
1946-ban a USPS vizsgálta a repülő postahivatalok koncepcióját, amelyekhez módosított C–82-eseket használtak volna. Az ilyen repülő postahivatalok a vonatokon közlekedő postahivatalokhoz hasonlóan működtek volna, vagyis a küldemények feldolgozása a repülőgép fedélzetén történik. (A koncepció azonban nem vált be, a repülőgép fedélzetén történő mozgás a munkavégzés alatt a repülőgép rázkódása miatt nehézkes volt. Emellett a vonatoknál gyorsabban közlekedő repülőgépeken a rendelkezésre álló kevesebb idő miatt csak kisebb mennyiségű küldeményt tudtak feldolgozni, így az eljárás a gyakorlatban nem bizonyult életképesnek.)
1948-ban egy C–82-est lánctalpas futóművel szereltek fel, ami lehetővé tette a leszállást a burkolatlan, előkészítetlen talajú kifutópályákon. A megoldást végül nem alkalmazták a rendszeresített gépeken.
A berlini blokád idején öt C–82-es repülőgép is részt vett a légihíd működtetésében 1948 szeptembere és novembere között. Ez idő alatt 252 repülést hajtottak végre, amelyek során 1054 tonna rakományt szállítottak, főként különböző nehéz felszereléseket (buldózereket, építőipari gépeket), amelyeket többek között a Berlin-Tegel repülőtér építésénél használtak.
1947-ben kezdték el a repülőgép továbbfejlesztését a Fairchilnel, aminek az eredménye az 1949-ben elkészült C–119 Flying Boxcar lett. Ez a C–82-nél sokkal sikeresebb típus lett, több mint ezer darabot gyártottak belőle.
A C–82-est 1954-ben vonták ki az Egyesült Államok Légierejének állományából.
A katonai szolgálatból kivont repülőgépek egy részét civil üzemeltetőknek adták el, így több repülőgép került külföldre is (Brazíliába, Chilébe, Mexikóba). A polgári céllal használt repülőgépek utolsó példányait az 1980-as évek végén selejtezték.
Műszaki jellemzői
Fennmaradt példányok bélyegkép|267px|jobbra|Az Egyesült Államok Légierejének Nemzeti Múzeumában kiállított C–82A, amely egykor az USAF Alaszkai Légi Parancsnoksága kötelékében repültA repülőgép fennmaradt példányai gyártási szám alapján:
Amerikai Egyesült Államok 44-22991 – C–82A változató gép törzse, amelyet a Walter Soplata Collection gyűjteményében tárolnak az ohiói Newbury Centerben. A gép nincs kiállítva. 44-23006 – C–2A változató repülőgép, amely az arizonai Tucsonban található Pima Air & Space Museumban van kiállítva. 45-57814 – C–82A változató gép, amely a Fairchild egykori üzemének helyén létrehozott Hagerstowni Repülőmúzeumban van kiállítva. Ez a gép repült utoljára a típus példányai közül 2006. október 15-én. 48-0574 – C–82A változat a tacomai (Washington állam) McChord Repülőmúzeumban kiállítva. 48-0581 – C–82A változat az Egyesült Államok Légierejének Nemzeti Múzeumában van kiállítva Ohióban.
Brazília 45-57783 – C–82A változat, amely a manausi Eduardo Gomes Nemzetközi Repülőtéren található rossz állapotban. 48-0585 – Korábban a Brazil Légierő által használt C–82A, amelyet a Rio de Janeiro-i repülőmúzeumban tárolnak..
Típusváltozatok bélyegkép|267px|jobbra|Lánctalpas futóművel felszerelt kísérleti változat bélyegkép|267px|Egy M22 Locust könnyű harckocsit rakodnak be a repülőgép teherrámpáján XC–82 – Prototípus, egy darab készült. C–82A – Első sorozatgyártású változat, 220 db-t építettek. EC–82A – Lánctalpas futóművel felszerelt változat 1948-ból. 13 C–82A gép átépítését tervezték, de ténylegesen csak egy átépítése valósult meg. XC–82B – 1947-ben épített továbbfejlesztett prototípus 2650 LE-s Pratt & Whitney R–4360 Wasp Major csillagmotorral felszerelve. Egy példány készült egy C–82A átalakításával. C–82N – A North American Aviation által gyártott változat. Csak három sorozatgyártású gép készült.
Műszaki adatok (C–82A) Geometriai méretek és tömegadatok Hossz: 23,5 m Szárnyfesztáv: 32,45 m Magasság: 8,03 m Szárnyfelület: 130,1 m² Üres tömeg: 14 742 kg Maximális felszálló tömeg: 24 494 kg Felületi terhelés: 60 kg/m² Üzemanyagtartály: 9800 l Hasznos teher: 8,16 t (vagy 42 ejtőernyős)
Meghajtás Motorok száma: 2 db Típus: Pratt & Whitney R-2800–85 18 hengeres, kétkoszorús léghűtéses csillagmotor Maximális teljesítmény: 2×1600 kW (2×2100 LE) Légcsavar: Hamilton Standard Hydromatic háromtollú fém légcsavar, átmérő: 4,62 m)
Repülési jellemzők Maximális sebesség: 399 km/h (5300 m-en) Gazdaságos utazósebesség: 351 km/h (3050 m-en) Legnagyobb repülési magasság: 6500 m Hatótávolság: 6236 km Emelkedőképesség: 4,8 m/s Felszállási úthossz: 1000 m Kigurulási úthossz: 572 m
Jegyzetek
Források Michael J. H. Taylor (szerk.): Jane's American Fighting Aircraft of the 20th Century, Mallard Press, New York, 1991, , pp. 154-155. Alwyn T. Lloyd: Fairchild C-82 Packet and C-119 Flying Boxcar, Midland Publishing, Hinckley, 2005, , pp. 5–22.
Kategória:Amerikai katonai teherszállító repülőgépek