Ethel Ennis, amerikai dzsesszénekesnő.

Pályafutása

Ethel Ennis iskolás korában zongoristaként lépett fel. Az 1950-es évek elején indult el énekesnői karrierje. 1955-ben debütáló albuma, a „Lullabies for Losers” a jelent meg,majd a „Change of Scenery” című albuma 1957-ben. Egy gazdag európai turné után a Benny Goodman All-Stars Banddel Ennis visszatért Baltimore-ba. A következő években ritkán lépett fel szülővárosán kívül. 1958-ban felvette a „Have You Forgotten?” albumot. Ezt követően hat évig nem készült vele új lemez.

Az 1960-as évek elején három albumot rögzített az RCA Victornál Dick Hyman és Marty Manning részvételével.

1964-ben fellépett a Newport Jazz Festivalon Billy Taylor, Cozy Cole és Slam Stewart mellett. A Duke Ellington Orchestra társaságában szerepelt a televízióban a Bell Telephone Hour című műsorban. Ezután duettet énekelt Joe Williamsszel a Monterey Jazz Festivalon. A következő években főleg szülővárosában lépett fel, többek között a Count Basie Banddel és a Baltimore Szimfonikus Zenekarral. Cab Calloway-el együtt lépett fel a harlemi Apollo Színházban.

1967-ben Ethel Ennis énekelte a „Frankenstein's Monster Party” című televíziós műsor főcímdalát. Hosszú szünet után 1973-ban rögzítette Ethel Ennis 10 dalál a BASF. Ennek az évnek a végén Richard Nixon újraválasztási ünnepségén énekelt; majd Fehér Házban is fellépett Jimmy Carternek is. Az 1970-es évek végén Baltimore kulturális nagykövete volt, és kínai népdalokat adott elő Baltimore testvérvárosában, Hsziamenben.

1980-ban megjelent egy élő albuma. 1998-ban kiadta az „If Women Ruled the World” című albumot. Az 1980-as években megnyitotta saját zenei klubját. 1999-ben Bonnban lépett fel egy Egyesült Államok nagykövetsége által szervezett rendezvényen.

Frank Sinatra a kedvenc énekesnőjének nevezte. A Down Beat egyik kritikusa ezt írta róla: „A hangja mélyre merül, egy olyan bölcs nő személyiségét árasztja, aki sok mindent megélt.”

Diszkográfia

Lullabies for Losers (1955) Change of Scenery (1957) Have You Forgotten? (1958) Once Again (1964) This Is Ethel Ennis (1964) Eyes for You (1964) My Kind of Waltztime (1965) God Bless the Child (RCA 1973) 10 Sides of Ethel Ennis (1973) Ethel: Live at the Maryland Inn (1980) Ethel Ennis (1994) If Women Ruled the World (1998) Ennis Anyone? (2005)

Filmek

https://www.imdb.com/name/nm0257884/

Díjak

1966: Maryland Women's Hall of Fame

Jegyzetek

Források https://web.archive.org/web/20061125004124/http://www.allaboutjazz.com/php/musician.php?id=2972 https://www.allmusic.com/artist/mn0000206512#biography https://msa.maryland.gov/msa/educ/exhibits/womenshallfame/html/ennis.html https://web.archive.org/web/20190221120031/https://www.baltimoresun.com/news/obituaries/bs-md-ob-ethel-ennis-20190218-story.html

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai nők Kategória:Baltimore-iak Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek