John Serry (Brooklyn, 1915. január 29. – Long Island, 2003. szeptember 14.) amerikai harmonikaművész, orgonista, zeneszerző, rendező és pedagógus, aki számos profi zenekar és dzsesszegyüttes tagja volt. A rádió és a televízió aranykorában a CBS rádió- és televízióhálózatok rendszeres fellépője volt. Emellett a Voice of America kulturális diplomáciai programjaiban is részt vett, ezzel hozzájárulva az amerikai kultúra népszerűsítéséhez a világban.
Életpályája Serry több mint hét évtizeden átívelő karrierje során a latin-amerikai zene és a szabad basszusú harmonikát népszerűsítette. Szerepelt a Viva América című rádióműsorban, amelyet a második világháború alatt az Egyesült Államok Külügyminisztériuma a Kulturális Ügyek Koordinátora Irodája keretében élőben közvetített Dél-Amerikába a Voice of America kulturális diplomáciai kezdeményezéseként. A műsor közvetítéseit az 1940-es években az Egyesült Államokban nagy közönségnek mutatta be a latin-amerikai zenét és a mexikói bolerót.
Serry fellépések során nagyzenekarokkal, szimfonikusokkal, rádió- és televízió-zenekarokkal, valamint Broadway-zenekarokkal lépett fel a Radio City Music Hallban, a Rockefeller Center Rainbow Roomjában (1935), a Waldorf Astoria Hotel Starlight Roofjában (1936-1937), a Palmer House-ban Chicagóban (1938), a Stevens Hotelben Chicagóban (1938), a Biltmore Hotelben Los Angelesben (1938), a Carnegie Hallban Alfredo Antonini vezényletével (1946), a Plaza Hotelben (1940-es évek), a Town Hallban (1941-1942), a Waldorf Astoria Hotel Wedgewood Roomjában (1948), a Rajah Theatre-ben (1953), az Ed Sullivan Színházban (1959) a CBS televízió számára, az Empire Theatre-ben (New York) (1953), és olyan New York-i kávéházi társasági helyeken, mint az El Morocco, az El Chico és a The Riviera az 1930-as években. Ezen fellépések során olyan neves karmesterek irányítása alatt állt, mint Alfredo Antonini, Mischa Borr, Percy Faith, Shep Fields, Mitch Miller és Andre Kostelanetz.
John Serrapica néven látta meg a napvilágot, Pasquale Serrapica és Anna Balestrieri tizenhárom gyermeke közül a negyedikként. Olasz származású apja 1904-ben és 1914-ben Ellis Islandon keresztül érkezett Amerikába Gragnanóból, Olaszországból. A család élelmiszerboltot nyitott, miután 1905-ben a Navy Streetre költöztek, majd később a Bensonhurst negyed 18th Avenue-jára. Zenei tanulmányait 1926 és 1929 között végezte, harmonika tanára Joseph Rossi volt a New York-i Pietro Deiro Iskolában. Tizenöt éves korában élőben lépett fel a WCDA olasz rádióállomáson. Tizenkilenc éves korára, 1934-ben már tagja volt az Amerikai Zenészek Szövetségének. 1929 és 1932 között Albert Rizzitől zongorázást és összhangzattant, két évig pedig Gene Von Hallbergtől összhangzattant és ellenpontozást tanult. Von Hallberg 1938-ban az Amerikai Harmonika Szövetség társalapítója volt. Hallberg később a Magnante Quartet tagjaként lépett fel 1939-ben a Carnegie Hallban háromezer fős közönség előtt. Tanulmányai során ismerkedett meg Louis Del Monte harmonikással, akihez később életen át ívelő barátság fűzte. Del Monte felébresztette Serry érdeklődését a latin-amerikai zene iránt. Felsőfokú tanulmányait az 1940-es években Robert Strassburg zeneszerző irányításával végezte.
Pályafutása
1930-as évek: a big band korszak
Az 1938 és 1960 közötti időszakot az Egyesült Államokban a harmonikatörténet egyedülálló, presztízs időszakának nevezték, amikor a hangszer szélesebb körben elfogadottá vált a közönség körében a koncertszínpadokon. Tizenhat éves korában Serrapica már 1931-ben több élő adásban szólistaként lépett fel a New York-i WOV rádióállomáson. Del Monte segítségével Serry a 30-as években folytatta szakmai pályafutását, fellépve Ralph Gomez Tango Orchestra-jával a Rockefeller Center RCA épületének Rainbow Roomjában, majd 1935-ben hosszabb szereplést vállalt ott. Játszott Hugo Mariani Tango Orchestra-jával a New York-i Waldorf Astoria Hotelben, majd ismét Chicagóban Frank Pruslinnel és Syd Fox-szal (1936), valamint Alfred Britóval, kubai zenekarvezetővel New Yorkban (1936) és Misha Borr-ral, a Waldorf-Astoria Orchestra karmesterével. Szólistaként lépett fel társasági eseményeken a Waldorf Astoria Hotel Waldorf Towers-jában és a Starlight Roof-ján a Lester Lanin Orchestra-val. Emellett rendszeresen szerepelt olyan klubokban, mint az El Morocco, az El Chico és a Riviera New Yorkban.
A harmonika "aranykora" 1910-től 1960-ig tartott Amerikában, sok harmonikás ekkor került be a legismertebb tánczenekarokba, jazz együttesekbe és big band együttesekbe. Az évtized végén Serry tagja lett a Shep Fields and His Rippling Rhythm jazz együttesnek, egy országos turné alkalmával – amely élő rádióműsorokat is tartalmazott – a chicagói Palmer House Hotelből és a Los Angeles-i Millennium Biltmore Hotelből az NBC hálózaton keresztül (1937-1938). Ezek a big band távoli közvetítések a Zenith Radiogran technológiáját használták. 1937-ben a Shep Fields Rippling Rhythm Orchestra-val rögzítette a jellegzetes Shep Fields-témát Eli Oberstein számára az RCA Victor Bluebird címkéjén (Victor, BS-017494, 1937). Zenekari szerepléseit dokumentálja a The Big Broadcast of 1938 című film ("This Little Ripple Had Rhythm" és "Thanks for the Memory"), amely 1939-ben elnyerte a legjobb eredeti dal Oscar-díját. A Shep Fields-szel való turné során több népszerű dalt is felvett a Bluebird Records számára, köztük a "With a Smile and a Song", a "Whistle While You Work" és a "Now It Can Be Told" címűt.
Mindössze 23 éves korában, 1938-ban Serry már együttműködött a 20. század elejének több neves harmonikaművészével, köztük Andy Arcarival, Anthony Meccával, Domenic Meccával, Pietro Deiróval és Joe Bivianóval. A hat zenész egyesítette erőit a legendás chicagói Stevens Hotel északi báltermében egy "Harmonika Jamfest" keretében több mint 1000 koncertlátogató előtt 1938 szeptemberében. A koncert Andy Arcari figyelemre méltó koncertje után következett Philadelphia-ban a Music Academy-ben 1938 májusában, ahol a kritikusok dicsérték ragyogó teljesítményét. Néhány hónapon belül Biviano és a Mecca testvérek Charles Magnante-tel, Gene Von Hallberg-gel és Abe Goldmannal együtt a harmonikát először mutatták be klasszikus zenei koncertlátogatók előtt a Carnegie Hallban (1939 április).
1940-as évek: a rádió aranykora John Serry az 1940-es években feleségül vette Julia Trafficantét, és Long Islandre, Nassau megyébe költöztek, hogy családot alapítsanak. Négy gyermekük született, köztük John Serry Jr. is. A Serrapica eredeti családnevet John anglicizálta Serryre.
Párhuzamosan magánúton folytatott zenei tanulmányokat: Joscha Zade-nél zongorán (1945-1946); Arthur Guttow-nál, a Radio City Music Hall orgonistájánál (1946); Robert Strassburgtól pedig hangszerelést és haladó szintű összhangzattant tanult (1948-1950), Gershwin, Debussy és Ravel műveire specializálódott.
Az 1930-as és 1940-es években az akkori tömegszórakoztatási eszköznek számító amerikai rádióban sok harmonikás tűnt fel. A 30-as évekbeli koncertezési tapasztalataira építve Serry a rádiózás aranykorába lépett. A CBS rádióhálózat műsorainál szerepelt, és segített több New York-i művésznek, köztük a francia színésznőnek, Marianne Oswaldnak (más néven Marianne Lorraine-nek) a "One Woman Theatre" című előadásban. A műsorban Carl Sandburg "Mr. Lincoln és a kesztyűi" című versét, Archibald MacLeish "Soha nem volt még" című versét, valamint Jean Cocteau és Jacques Prevert verseit adta elő a Town Hallban (1942). A koncertet a Szabad Világ Egyesület szervezte, amely Eleanor Roosevelt támogatásával valósult meg.
Tíz éven át, 1940-től 1949-ig Serry az Alfredo Antonini vezette CBS Pan American Orchestra tagjaként lépett fel. Az együttes a "Viva América" című műsorban szerepelt az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma Inter-Amerikai Ügyek Hivatala (OCIAA) kulturális diplomáciai kezdeményezéseinek támogatására. A zenekar a Latin-Amerikai Műsor ("C de Las Americas") műsorban is közreműködött.
Emellett Antoninival, Nestor Mesta Chayres-szel és a New York-i Filharmonikus Zenekar tagjaival együttműködött az 1946-os "Amerika Éjszakája" gálakoncerten a Carnegie Hallban.
A Viva América című műsorban és Antonini Viva América zenekarával készült felvételeken több nemzetközi koncertművész is közreműködött ebben az időszakban, többek között:
Terig Tucci (1942), Juan Arvizu (1940-es évek),Nestor Mesta Chayres (1940-es évek), Eva Garza (1940-es évek), Elsa Miranda (1940-es évek), Los Panchos trió (1946), Manolita Arriola (1946). Edmund Chester vezetésével ezek az előadások a CBS La Cadena de las Americas ("Az Amerikai Lánc") hálózatán keresztül Latin-Amerika több mint húsz országába jutottak el. Az Egyesült Államok Haditudósítási Hivatala és az Egyesült Államok Fegyveres Erők Rádió Szolgálata is tovább sugározta őket.
Az Antonini vezette CBS Pan American Orchestra tagjainak a Viva Américában nyújtott előadásait azzal a fontos szereppel is társítják, hogy segítettek a latin-amerikai zene és a mexikói bolero megismertetésében az Egyesült Államokban az 1940-es években.
A bolerótól eltérő műfajokban is közreműködött John Serry. Az 1940-es évek folyamán a Mischa Borr Zenekarral és Sidor Belarsky énekessel több orosz és ukrán népdal felvételét készítette a Victor Records számára, többek között:
Sötét az éjszaka (Victor 26-5037, 1946) Nyikita Bogoszlovszkij szerzeménye, Hobo dal (más néven "Anyu") (Victor 26-5036, 1946) Valerij Zselobinszkij szerzeménye, A bölcső mellett (Victor 26-5035, 1946), Katuska (Victor 26-5035, 1946) Hy Zaret szerzeménye. 1946-ban a "Skyline Roof" című rádióműsorban Archie Bleyer vezényletével vendégművészként szerepelt, mint az "év kiemelkedő harmonikása", a WABC-CBS hálózaton, valamint a "Danny O'Neil Show" vendége is volt.
1948-ra már a Mischa Borr Zenekarral közös koncerten is fellépett a Waldorf Astoria Hotel Wedgewood Roomjában.
Serry 1945-ben a Biviano Accordion & Rhythm Sextette tagjaként rögzítette a "Leone Jump" című művét Tony Mottola gitárossal és Angelo Delleria harmonikással a Sonora Records számára. A kiadvány tartalmazza többek között a "Little Brown Jug", a "Golden Wedding", a "Swing Low Sweet Chariot", a "That's a Plenty" és a "The Jazz Me Blues" című műveket is. Az évtized során, 1946-ban készült el az "F-fantázia" című szerzeménye is. A kritikus, Henry Doktorski "újdonságnak" nevezte, és Zez Confrey "Dizzy Fingers" című művéhez hasonlította. 1946-ban Angello Dellairia és Joeseph Biviano harmonikásokkal az "Accordion World" koncerten is fellépett a Manhattan Centerben.
Később, 1949-ben Joe Biviano harmonikás az RCA Victor Accordion Orchestrával közreműködött Serry "Manhattan Hop" című szerzeményének felvételén az RCA Victor számára.
Charles Magnante elismert harmonikás zenekarának tagjaként pedig számos népszerű slágert is rögzített a Victor Records számára 1941-ben, többek között: a "Clarinete Polka", a "Halli-Hallo-Halli", a "Le Secret" és a "Swing Me A Polka" című számokat. Magnante és Biviano az Amerikai Harmonikás Művészek Szövetségének (American Accordionists' Association) társalapítói voltak néhány évvel korábban, 1938-ban.
Az 1930-as évek végére az egész országot elérte a "harmonikaőrület". A keleti tengerparti nagy etnikai népességközpontokban, valamint a déli és nyugati vidéki területeken hamarosan számos harmonikaiskola létesült, 1938-ban a becslések szerint a beiratkozott tanulók száma meghaladta a 35 000 főt.
Tanárként Serry zenestúdiót alapított és működtetett New Yorkban, Queensben, Jamaicában és Long Islanden, New Yorkban. 1945 és az 1980-as évek vége között harmonika-, zongora- és orgonaoktatást tartott.