Kun Ferenc (Fehérgyarmat, 1966. november 13.Kun Ferenc – Debreceni Egyetem Elméleti Fizikai Tanszék –) magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A fizikai tudományok kandidátusa (1998), a Magyar Tudományos Akadémia doktora (2010).

Életpályája 1991-ben diplomázott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1998-ban PhD. fokozatot szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1998 óta a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi tagja. 1999–2007 között a Debreceni Egyetem Elméleti Fizikai Tanszékének adjunktusa, 2007–2014 között docense volt, 2014-től egyetemi tanára. 2006-ban habilitált a Debreceni Egyetemen. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 2013-tól az OTKA Természettudományi Kollégium tagja, valamint a Bólyai János posztdoktori ösztöndíj szakértői kollégiumának tagja. 2013–2017 között a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának oktatási dékánhelyettese volt, 2017-től dékánja. 2014 óta egyetemi tanár a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetében. 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2025-ben rendes tagjává választották.

Díjai A Debreceni Egyetem Természettudományi Karának kitüntetése (1991) Az Universitas Alapítvány Fiatal Kutatók Díja (1993-1994) Bólyai János ösztöndíj (1999–2001; 2008-2011) Békésy György ösztöndíj (2002-2005) „Az év tudományos publikációja” aranyérme (Debreceni Egyetem, 2007) Jánossy Lajos-díj (2008) Eötvös Loránd Fizikai Társulat érme (2008) A Magyar Tudományos Akadémia Fizikai díja (2010) A Magyar Tudományos Akadémia díja (2013) Akadémiai Díj (2013) Az Amerikai Fizikai Társaság kiváló referense (2015)

Jegyzetek

Források Elméleti Fizikai Tanszék – Munkatársak Fizikai Intézet – Oktatók, kutatók https://hirek.unideb.hu/sites/default/files/2022-02/Kun%20Ferenc%20.pdf Kun Ferenc – Debreceni Egyetem Elméleti Fizikai Tanszék MTA Adatlapja

További információk Köztestületi tagok 2009. Szerkesztette: Tolnai Márton. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2009.

Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:MTA-tagok