bélyegkép|jobbra|Idahói ásatás Az Oregoni Állami Egyetem Bölcsészettudományi Főiskolája az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Corvallis városában található, de a Cascades campuson és online is zajlik oktatás. 2023-ban több mint 4500 hallgatója volt.

Története Az első főiskolai szintű bölcsészettudományi kurzus 1865-ben indult. A Beaver újságot 1896-ban alapították, 1919-ben College Barometerre nevezték át. Az újságírói képzést 1913-ban, a zenei tanszéket 1901-ben alapították. Két év múlva megnyílt a művészeti tanszék.

Az 1900-as évek elején az ipari forradalom miatt a hangsúly a tudományos képzésekre került át, és 1914-től a bölcsészettudományi szakok jelentősége csökkent. Egyes bölcsészettudományi kurzusokat 1919-től a mezőgazdasági főiskola szolgáltatási divíziója, majd 1922-től a bölcsészettudományi intézete indított. Az 1918-ban indult ipari újságírói képzés keretében a hallgatók gyakorlatukat a mezőgazdasági közlönyöknél töltötték. Az 1920-as évek elején a College Barometert The Daily Barometerre nevezték át. 1920-ban Charles B. Mitchel megalapította a beszédtudományi és színházi tanszékeket, valamint az állam első közrádióját, a KFDJ-t, melynek első átjátszóját Jacob Jordan fizikaprofesszor építette 1923-ban. 1925-ben a rádió hívójele KOAC-re módosult.

A nagy gazdasági világválság miatt az 1930-as években az újságírói tanszék megszűnt, de kurzusait más intézetek átvették. A második világháborúban a mezőgazdasági és mérnökhallgatók bevonulásával a bölcsészettudományi képzések újra népszerűek lettek; a háború után a visszatérő veteránok közül is sokan ezekre iratkoztak be.

1957-ben megalakult a KOAC tévéadója, 1965-ben pedig műsorszóró képzést indítottak.

1959-ben A. L. Strand leendő rektor elindította az első bölcsészet- és társadalomtudományi képzéseket, 1961-ben pedig ezeket intézetbe szervezték. 1965-ben megalakult az angol nyelvi, 1966-ban pedig a közgazdasági, történelmi, politikatudományi és Oroszország-tanulmányi tanszék. 1969-ben létrehozták az antropológiai és műszaki újságírási tanszékeket. Az 1973-ban létrejött bölcsészettudományi iskola első dékánja Gordon Gilkey lett.

1971-ben a KOAC lett az Oregoni Oktatási és Közszolgáltatási Műsorszóró Szolgálat székhelye, 1979-ben pedig a National Public Radio partnere lett. A KOAC hírszolgálatának vezetője Richard Weinman, a média tanszék igazgatója lett. 1981-ben létrejött az Oregon Public Broadcasting, ezzel az állami műsorszóró székhelye Portlandbe került át, a KOAC pedig 2009-ben megszűnt. Az adó két Peabody-díjat kapott.

1988-ban kommunikációs mesterképzés indult. Az első doktori fokozatokat az 1930-as években bocsátották ki.

Forráselvonások 1990-ben az ingatlanadó csökkentése miatt több közoktatási intézmény finanszírozása csökkent, valamint az OSU több bölcsészettudományi képzését is a megszűnés fenyegette. Az Oregoni Egyetem igazgatótanácsa hetven éven át próbálta elérni az OSU újságírói és műsorszórói képzésének megszűnését, mert szerintük azok saját szakjaik duplikátumai. 1991-ben mindkét szak és a vallástudományi képzés is megszűnt. Az OSU költségvetése egy év alatt 117-ről 102 millióra csökkent. A megszüntetett újságírói képzés a leggyorsabban növekvő volt.

2018-ban újraindult a vallástudományi képzés, valamint alkalmazott újságírói minorszak indult.

Bővítés A Patricia Valian Reser adományozóról elnevezett, 75 millió dolláros művészeti központot 2024-ben adták át. A százfős koncerttermet és galériákat is tartalmazó központot az állam minden művészeti hallgatója és közoktatási intézmények is használhatják.

Dékánok Gordon Gilkey (1973–1977) David J. King (1978–1982) Bill Wilkins (1982–1994) Kay Schaffer (1994–2007) Larry Rogers (2008–2024) Philip Williams (2024–)

Szervezeti felépítés Interdiszciplináris Tanulmányok Tanszéke Írás, Irodalom és Film Tanszék Képző-, Előadó-művészeti és Grafikai Tanszék Kommunikációs Tanszék Közpolitikai Tanszék Nyelvi, Kulturális és Társadalmi Tanszék Pszichológiai Tanszék Történelmi, Filozófiai és Vallási Tanszék

Rangsorok Az intézmény négy campuson 66 szakot kínál. A U.S. News & World Report a pszichológiai képzést 2023-ban az ország legjobbjaként minősítette; a hallgatók öt százaléka tanul a szakon, ezzel az az egyetem harmadik legnagyobbika. Az online képzéseket a tíz legjobb közé sorolták. Az Onlinemastersdegrees.com a közpolitikai képzést 2023-ban az ország harmadik legjobbjaként minősítette.

Díjak Peter Strong, SPJ kiválóságdíj (sportfotó, 1996) A The Daily Barometer szerkesztősége, Associated College Press véleménycikk-díj (2014) KBVR-FM, az Intercollegiate Broadcasting System díja (a tízezer hallgatónál nagyobb egyetemek legjobb rádióadója, 2014) The Daily Barometer, országos hallgató díj (2017) Alan Nguyen, országos grafikai díj (2022)

Nevezetes személyek Hallgatók

Brad Avakian, szenátor Brent Barry, kosárlabdázó Carl Salser, író Cathy Marshall, hírolvasó Chris Johns, a National Geographic Magazine főszerkesztője Christopher Howell, költő David Gilkey, fotóművész Deborah Reed, író Ernest H. Taves, pszichiáter Frank Morse, szenátor Geffrey Davis, költő George Oppen, Pulitzer-díjas költő Harley Jessup, látványtervező John Brotherton, színész Jonathan Smith, amerikaifutball-edző Kevin Hagen, színész Laurie Roth, rádiós műsorvezető Lisa Jackson, író Mary Carlin Yates, külügyi tiszt Mary Oppen, költő Paulina Peavy, szürrealista művész Pinto Colvig, szinkronszínész Sarah Kennedy, humorista, színész Susan Castillo, szenátor Susan Masten, az Amerikai Őslakosok Országos Kongresszusának elnöke Tala Madani, festőművész Travis Rush, producer, a Reperio Health alapítója Trent Bray, amerikaifutball-edző Webley Edwards, újságíró

Oktatók Bernard Malamud, író Dana Reason, zeneszerző Ed McClanahan, író Elena Passarello, író Jon Franklin, újságíró Joseph Millar, költő Kathleen Dean Moore, filozófus Marcus Borg, teológus Tom McCall, Oregon kormányzója Willi Unsoeld, az első amerikai Csomolungma-expedíció tagja William Appleman Williams, író

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos honlap

B