Horváth Eve (Nagykanizsa, 1984) Füst Milán- és Zelk Zoltán-díjas költő, kritikus, műfordító.

Élete és pályafutása 1984-ben született Nagykanizsán. Gyermekkorát Nagykanizsán töltötte egyedülálló anyjával. Később Zamárdiba, majd Budapestre költözött, és ott vállalt vendéglátói munkát és lett éttermi menedzser. Több mint egy évtizeden át űzte versenyszerűen a breaktáncot, amellyel országos verseny dobogosai közé került a női táncosokból álló csapatával, valamint kipróbálta magát mint cirkuszművész is.

Ezt követően elhagyta Magyarországot, hogy munkát vállaljon külföldön. Élt Londonban, Bécsben és az alpesi Vorarlbergben, mindeközben továbbra is foglalkoztatta az irodalom, sűrűn készített jegyzeteket.

Pár év utan végleg hazaköltözött idősödő anyjáról gondot viselni, miközben 2016-ban beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar szakára, kreatív írás specializációval. 2017-től aktív tagja volt az egyetemközi Bolyai Önképző Műhelynek. Szakdolgozata rövidített változatát publikálták az ELTE Ösvények tudományos nyelvészeti folyóiratában (Re)kategorizáció és poétikusság összefüggései a későmodern magyar költészetben címmel.

Rendszeresen publikál verseket és recenziókat különböző folyóiratokban: Jelenkor, Eső, Hévíz, Vár Ucca Műhely, Népszava, MagyarNarancs.

Az egyetemmel párhuzamosan fedezte fel a nyolcadik kerületi Mersz Klubot, amely főleg neoavantgárd és dadaista, kísérleti-underground műhelyként segítette kibontakoztatni tehetségét. Ott barátkozott össze a klub vezetőivel, Falcsik Mari költővel és Lantos László Tricepsszel, akik a Mersz Könyvek részeként kiadták első kötetét.

Dunavecsén él és alkot. Tagja a Halszájoptika Képirodalmi Hálózatnak és a Szépírók Társaságának.

Művei

Önálló kötetek

Szerzői, szerkesztői közreműködések, antológiák

Díjak, elismerések

Füst Milán-díj, 2022 Zelk Zoltán-díj, 2024

Jegyzetek

Források Szépírók Társasága: Horváth Eve Marik Noémi Megtalálni a boldogságot – Horváth Eve útközben egy másik bolygón (Nepszava.hu, 2025. március 9.) Horváth Eve: Egymás elméjébe integrálódott migránsok vagyunk (Litera.hu, 2023. március 22.) Seres Lili Hanna: Olvassatok ELTE-seket! 20. – Horváth Eve (elteonline.hu, 2018. március 19.)

Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Zelk Zoltán-díjasok Kategória:Füst Milán-díjasok Kategória:Magyar költők