Vankó Péter (Budapest, 1959. április 3. – ) magyar fizikatanár, egyetemi oktató, villamosmérnök, tájfutó. Több hazai és nemzetközi tanulmányi verseny szervezője és magyarországi csapatvezetője, a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok fizikarovatának szerkesztője. A Rátz Tanár Úr-életműdíj és a Prométheusz-érem kitüntetettje, Címzetes egyetemi tanár. Vankó Richárd Kossuth-díjas mérnök fia.

Szakmai pályafutása Vankó Péter a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett 1977-ben. Középiskolásként sikeresen szerepelt az OKTV-n és az Eötvös-versenyen, kétszer tagja volt a Nemzetközi Fizikai Diákolimpia magyar csapatának, mindkétszer bronzérmet szerzett.

1984-ben villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol félvezető-fizikai témájú tudományos diákköri dolgozatával is díjat nyert. 1984-től az MTA TMB ösztöndíjasaként kutatómunkát végzett a BME Elektronikus Eszközök tanszékén, az Amszterdami Egyetemen majd DAAD-ösztöndíjjal a Hamburg-Harburgi Műszaki Egyetemen. Kutatási eredményei alapján 1993-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen egyetemi doktori fokozatot szerzett (Szilícium kristályok hibaszerkezetének vizsgálata).

1989-től a Fasori Evangélikus Gimnáziumban kezdett tanítani és 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fizikatanári diplomát szerzett, majd 1991-től 2007-ig az Árpád Gimnáziumban tanított fizikát. A tanításon kívül iskolai tájfutó szakosztályt vezetett és diákjainak kirándulásokat szervezett. Tanítványai kimagasló eredményeket értek el hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken.

1996-tól 2019-ig a Nemzetközi Fizikai Diákolimpia egyik magyar csapatvezetője és a csapat felkészítője. Ezalatt háromszor (2005-ben, 2012-ben és 2013-ban) magyar diák szerezte meg az olimpián az abszolút első helyet, és ebből a szempontban ebben az időszakban Magyarország Kína után a második legsikeresebb ország volt.

1999-től a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetében egyetemi adjunktusként, majd 2007-től 2021-ig egyetemi docensként dolgozott, ahol elsősorban fizika szakos hallgatók alapképzésével és középiskolai tehetséggondozással foglalkozott. 2007-ben a Debreceni Egyetemen PhD fokozatot szerzett (Izgalmas mérések és modellezések a fizikaoktatásban és a tehetséggondozásban). A 2019/20-as tanév első félévében a hallgatói vélemények alapján az egyetem legjobb oktatója volt.

2008 óta az Európai Természettudományos Diákolimpia (EUSO, majd 2021-től EOES) magyar nemzeti koordinátora és fizikus csapatvezetője. A 2021-ben Magyarországon megrendezett olimpia versenyigazgatója. A versenyen 2009 óta négy alkalommal magyar csapat szerezte meg az abszolút első helyezést.

2013-tól az Eötvös-verseny versenybizottságának tagja (2014 óta az elnöke). Az 1894 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan megrendezésre kerülő verseny feltehetően a világ legrégebbi fizikaversenye. Az egyetlen ötórás fordulóból álló versenyen középiskolások és az abban az évben érettségizett egyetemisták vehetnek részt, a három rövid feladat megoldásához bármely írott segédeszköz felhasználható.

A 2017 óta megrendezésre kerülő Európai Természettudományos Diákolimpiának (melynek megalapítását jelentős részben az Eötvös-verseny inspirálta, és stílusa is ahhoz hasonlít) kezdetektől magyar felkészítőtanára és csapatvezetője.

2023 óta a a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok fizikarovatának szerkesztője.

Kitüntetései

Bonis Bona díj (2015) Rektori dicséret (2016) Rátz Tanár Úr-életműdíj (2021) Prométheusz-érem (2024) Címzetes egyetemi tanár (2024)

Publikációi

Kísérleti fizika 1. (egyetemi tankönyv, 2013) Közel száz cikk hazai és nemzetközi folyóiratokban.

Jegyzetek

Kategória:Élő személyek Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar tájfutók Kategória:Rátz Tanár Úr-életműdíjasok Kategória:Prométheusz-érmesek